Zsuzsa
Kárpáthy Bernát Kolozsváron, a Király utcában született 1914. augusztus 21-én Kárpáthy Marcell borkereskedő és Halass Matild harmadik fiúgyermekeként. Később sokat emlegette Hunyady Sándor legendás mondatát, miszerint csak Kolozsváron lehet születni, máshol az ember a világra jön. Édesapja azt szerette volna, ha Bernát magyar katonai pályára lép. Marcell úr legkisebb fia fényes karrierjének zálogát másodunokatestvére, vitéz Kárpáthy Kamilló vezérezredes, a Magyar Királyi Honvédség főparancsnokának hathatós segítségében látta. A fiatalembernek azonban esze ágában sem volt a katonaság kötelékébe lépni. Link, lusta és hazudozó természetét édesanyjától örökölte.
Már a középiskolai tanulmányokkal is meggyűlt a baja, az egyetemi évek alatt pedig többször látták a Búza utcai Tükrös kuplerájban, mint az I. Ferdinándról elnevezett felsőoktatási intézmény falai között. Nem lehetett tehát kérdés, hírlapíró lesz belőle. 1935-ben otthagyta tanulmányait, és az Ellenzék külső munkatársa lett. A háta mögött Münchhausen bárónak csúfolták. Egyfelől féktelen hazudozási szenvedélye miatt, másfelől mert az ifjú firkász folyton azzal hencegett, ő a Jókai-féle Kárpáthy bárók egyenes ági leszármazottja. (Abellino fattya! – röhögtek a barátok.)
Kártya, ital, nők, zűrös politikai és üzleti manőverek – így lehetne röviden összefoglalni Bernát, az agglegény kolozsvári újságíró életét. 1941 januárjában elvette feleségül Tzoll sörgyáros egyetlen lányát, Marikát. Júniusban megszületett lányuk, Zsuzsa. Kártya, ital, nők, zűrös politikai és üzleti manőverek – így lehetne röviden összefoglalni azt a három és fél évet, amit Bernát házas emberként a kincses városban töltött. 1942-ben a Kárpáthy házaspárnak fia született: Márton. 1944 augusztusában a család pánikszerűen hagyta el Kolozsvárt. A Józsefváros mélyére, a Dankó utcába költöztek, az ostromot már itt vészelték át. A papa a háború után felhagyott az újságírással, és a Teleki téren próbált szerencsét mint piaci kereskedő.
Kártya, ital, nők, zűrös politikai és üzleti manőverek – így lehetne röviden összefoglalni Bernát életének következő nyolc évét. Csak a díszletek változtak. A kommunista párttag piaci kereskedő a kolozsvári New York és Fészek kávéházak helyett most nyolcadik kerületi szakadt kocsmákban töltötte ideje java részét. A hazudozásról továbbra se volt képes leszokni. Hol azt állította, hogy Bánffy gróf titkáraként részt vett 1943-ban a bukaresti titkos tárgyalásokon, hol Erdélyben kifejtett földalatti kommunista tevékenységéről regélt, egyszer pedig még azt is kijelentette, hogy ő adta az alapötletet Tamási Ábel-trilógiájához, „de Áron elszúrta, hiába mondtam neki, hogy Ábelnak a Szovjetunióba kell mennie, ő nem hallgatott rám, Amerikába utaztatta szegény székely elvtársat, az imperialistákhoz”.
1952 nyarán Bernát eltűnt. Utoljára a részeges hajósok és titkos prostituáltak által előszeretettel látogatott, alsó rakparti Matróz csárdában látták, kevertet és Délibáb sört ivott. Aztán köddé vált. A Bernátról szóló piaci pletykák változatosak voltak: Recskre vitték, a komcsik kivégezték, ávós lett, nyugati kém, bérgyilkos Dél-Amerikában, bécsi vendéglőben mosogat, huligán elemek agyonverték a Négy jegenye söröző előtt, Dabason bujkál egy kurvával, Csepelen halálra piálta magát. A gyermekek nevelése már apjuk eltűnése előtt is Tzoll Marikára hárult. Az egykor jobb napokat látott, magányos szépasszony remekül zongorázott és hegedült, kiválóan beszélt románul, franciául, németül és angolul, így zene- és nyelvórákat adott iskolásoknak, ebből élt szűkösen a csonka Kárpáthy család.
Zsuzsa csendes, szófogadó kislány volt, jó tanuló az iskolában, és az évek során elragadó kamasz lánnyá cseperedett. Anyja lágy arcvonásait, búzaszőke haját és apja villanó, zöld szemét örökölte. A szája felett ugyanolyan szépségfoltja volt, mint Marilyn Monroe-nak. 1955-től a Madách Gimnáziumba járt, osztálytársa volt Albert Flóriánnak. A gimiben a fiúk nem győzték szemüket legeltetni a szépséges Zsuzsán, de neki senki más nem tetszett, csak az ifjúsági céllövőbajnok, Bezerédi Imre a 3/B-ből. Zsuzsa 1956 őszén nem igazán értette, mi történik körülötte. Az események átláthatatlanul felgyorsultak.
Először is: az apja négy év után előkerült. Többen is látták a harcokban Bernátot, egyesek államvédelmis egyenruhában, mások a felkelők oldalán. Azután feleségét és gyermekeit is meglátogatta az egykori piaci kereskedő. Svájci csokoládét hozott és francia parfümöt. Kis türelmet kért a családtól, hamarosan hazatér, ésmindent megmagyaráz, de most indulnia kell, mert az unokatestvére, a vízipólós Kárpáti Gyuri játszik Melbourne-ben, az olimpián, és ha ő nincs ott, akkor annak csúfos vereség lesz a vége. Mindenkinek adott egy csókot, majd elviharzott.
Másodszor: Bezerédi Imre, aki eddig rá se hederített, egy októberi délután váratlanul feljött hozzájuk, bemutatkozott a mamának, hozott virágot is, majd elvitte Zsuzsát stefániát enni az Üllői út és a körút sarkán működő Volga cukrászdába. A következő randevút is megbeszéltek, de azon a novemberi napon Imre nem jött el – igaz, már a cukrászda semműködött, a ház szovjet találatot kapott. Zsuzsa várt a Volga előtt három órát, aztán zokogva hazament.
Imre ugyanazon a napon tűnt el, mint Marci. A családnak később azt mondták, Kárpáthy Márton ellenforradalmár lett, és a harcokban elhunyt. Pedig ez nem volt teljesen igaz. Marcit börtönbe vitték, megvárták, míg nagykorú lesz, és mikor betöltötte a tizennyolcat, felakasztották. De ezt Zsuzsa csak 1996-ban tudta meg. A mama sokat sírt, és azt mondogatta, Marci a hazáért halt meg, és a hazáért halni dicső. Kicsit bele is őrült a fájdalomba.
Sokszor napokra csend borult a lakásra, és ő csak nézett ki az ablakon, közben azt dúdolta magában: „Szép város Kolozsvár, majd ott lakunk a Szamosnál.” 1966-ra, mikor a már végzett fogorvos Zsuzsa Londonba disszidált, Tzoll Marika már teljesen megőrült, egy vidéki gyógyintézetben ápolták. 1969 tavaszán Zsuzsa már két éve tömött, húzott, kaparta a fogkövet az East End egyik sötét utcájában, mikor rossz arcú, szakállas, sörszagú férfi ült a székébe. A jobb alsó egyes-ketteséről ismerte fel.
– Geminatio dentium! Ikerfog! Maga az, apuka? – kérdezte döbbenten Zsuzsa.
– Én, kislányom! Csókolom a kacsódat –vigyorgott Bernát.
– Hát maga meg hogy kerül ide?
– Híres szakács lettem, Zsazsám. Elindítottam a francia gasztronómiai forradalmat.
– Szakács? De hiszen az apuka egy rántottát sem tudott sütni!
– Az a múlt. Most felforgattam új eszméimmel a kulinária világát. Egy sor ételt neveztek el rólam. Kárpáthy-borzaska, fogasfilé Kárpáthymódra, borjújava libamájjal és rókagombával á la Kárpáthy és így tovább. A sor szinte végtelen.
Zsuzsa betömte apja bal felső négyesét, aztán a papának rohannia kellett, nélküle legjobb barátja és harcostársa, Paul Bocuse ugyan mihez kezdene a l’Auberge du Pont de Collonges-ban. Búcsúzóul csak annyit mondott, jegyezd meg, lányom, nouvelle cuisine, csakis ez a lényeg, a többi annyit nem ér, mint a lukas kályhasíp!
Pár hónappal később a Rolling Stones a Hyde Parkban adott koncertet, Brian Jones már két napja halott volt. Mick Jagger hófehér ruhában szavalta Percy Bysshe Shelley Adonais című elégiáját, mikor Zsuzsa a tömegben megpillantotta a gombafrizurás Jean-Pault. Hajszálra ugyanazt érezte, mint amikor a Madách Gimnázium folyosóján Bezerédi Imre először jött szembe vele. Gyomra görcsbe rándult, szíve torkában dobogott. Zsuzsa fél év múlva követte New Jersey-be a francia fiút, aki építészmérnökként egy newarki tervezőirodánál kapott állást.
Zsuzsának már nem kellett tömnie, húznia, fogkövet kaparnia. Nevelte a két fiút, vezette a háztartást, ápolta a virágokat a kertben. A nagyobbik srác, Alexandre tökéletesen a nagyapjára ütött, már kisgyermekként úgy hazudott, mint a vízfolyás. (Rocktörténeti jelentőségű például az az eset, mikor is magát Alex Kapranosnak, angol anya és görög apa fiának kiadva, 30 évesen, 2002-ben Glasgow-ban megalakította a Franz Ferdinand együttest.)
Susan Karpathy-Dumas 1988-ban levelet kapott a magyar gyógyintézettől, ahol őrült anyját ápolták. Tzoll Marika elhunyt. Mire a levél megérkezett, a mamát már el is temették. Zsuzsa kicsit beleőrült a fájdalomba. A házra csend borult, ő pedig hetekig nézte az ablakból a sötét óceánt, és egy dalt dúdolt magában, amit még a mamától tanult.
1996-ban Zsuzsa még mindig gyönyörű asszony volt, igaz, a mellét már felvarrta egy méregdrága New York-i plasztikai sebész. Nyáron hazarepült Pestre, és virágot vitt anyukája sírjára, a Kerepesi temetőbe. Aztán kisírt szemekkel beült a Las Vegas cukrászdába (az egykori Volgába), és megevett harminchárom stefániát. Rosszul lett, lefordult a székről, a mentő dugóba került, hát betették a pincérek a halni készülő nőt egy taxiba. Zsuzsa – miután összehányta a feketeMercedes hátsó ülését, és ettől jelentősen megkönnyebbült –, rádöbbent, hogy a sofőr nem más, mint kamaszkori szerelme, Bezerédi Imre.
– Hát te élsz, Bezi? Nem lőttek le ’56-ban?
Imre együtt került börtönbe Zsuzsa öccsével, később végignézették vele Kárpáthy Márton kivégzését. Most elmesélte, valójában mi történt Marcival. Az asszony megint zokogott, és sokáig azt kiabálta: „meg kell őrülni, bazmeg, itt meg kell őrülni”. Bezi a börtön után leérettségizett, régészként végzett az egyetemen. Két éve vált el, a lakáskölcsönt és a tartásdíjat képtelen volt fizetni a múzeumi béréből, beállt taxisofőrnek. Átmenetileg egy kis Práter utcai garzonban húzta meg magát. Most megint a Józsefváros mélyén voltak, ahol a házak összebújnak. Hát ők is összebújtak. Zsuzsa az éjszakát Imre ágyában töltötte. Utoljára a Stones ’69-es Hyde Park-i koncertje után szeretkezett ilyen vadul és önfeledten. Feküdtek meztelenül, cigarettáztak, konyakot ittak.
– Gyerekek? – kérdezte Imre.
– Kettő. Fiú. Felnőttek. Elmentek. Néha telefonálnak.
– Férj?
– Egy. Rabszolga. Néha hazajön. Zabál és horkol.
– Édesanyád?
– A föld alatt.
– Apukád?
– Fogalmam sincs. Talán már ő is meghalt.
– Nem hinném – mondta Imre, és éjjeliszekrénye fiókjából újságkivágást vett elő.
– Az Esti Hírlapból. Gondoltam, hátha találkozunk még az életben.
Hároméves hír volt. A rejtélyes ausztrál üzletember (aki magát Bernie Fadrusnak, Fadrusz János szobrászművész unokájának és törvényes örökösének mondta) Bukarestben eladta japán műkereskedőknek Kolozsvár híres főtéri Mátyás lovas szobrát a négy mellékalakkal – Magyar Balázzsal, Kinizsi Pállal, Báthory Istvánnal és Szapolyai Istvánnal – együtt. A rex ötszázezer, a vezérek fejenként kétszázezer, a ló egy százas, de az egész együtt csak egymillió dollár. Ez volt az ajánlat. A japánoknak kellett caklipakli. A tulajdoni papírok valódibbnak tűntek a valódinál. Mégis hamisak voltak. A csaló a pénzzel felszívódott. A cikket fantomkép illusztrálta.
– Te jó ég, ez apuka! Semmit se változott. Szinte úgy fest, mint az esküvői fotókon – kiáltott fel Zsuzsa.
Az elvált taxis később elaludt, az amerikai szépasszony pedig bugyiban üldögélt az erkélyen egy kopott tonettszéken. Nézte, ahogy a toronyházak útját állják a hajnali fénynek. Már megint arról kellett döntenie, megy vagy marad.
