Viszonylag ritkán foglalkozunk punkbandákkal szerkesztőségi cikkben, és most sem elmélyült zenekritikával fárasztanánk az olvasót. Pillanatnyilag nem az a legfontosabb ugyanis, hogy a Pussy Riot nevű orosz lánybanda zenéje milyen (amúgy hallgatható), hanem inkább az, hogyan reagál az orosz vezetés a provokációra. Pontosan úgy, ahogyan eddig, s ahogyan egy nagy és erős, félig sem demokratikus állam szokott: ostoba erővel.

Moszkvában két év börtönre ítéltek egy 22, egy 24 és egy 30 éves lányt, akik februárban egy hirtelen performansz keretében kerek 51 másodpercre átvették a hatalmat a Megváltó Krisztus Székesegyházban, hogy álarcba öltözve dalban könyörögjenek Máriához – vinné már el Putyint a francba, és persze Kirill pátriárkáról is volt pár keresetlen szavuk.

Micsoda huliganizmus tényleg! Különben meg örüljenek, hogy nem hét évet kaptak azért az 51 másodpercért, hát nem?

A glóbusz meghatározó popzenészei mellett politikusok is tiltakoztak az orosz hatóságok eljárása ellen, tegnap világszerte több mint hatvan nagyvárosban (Budapesten is) követelték a demokrácia hívei a lányok szabadon bocsátását. Egyelőre hiába.

Lázadó lányokkal izmozni, ellenük koncepciós pert folytatni – az orosz establishment mostanában tehát ebben a sportban utazik. Ha valami abszurd komédiában látnánk a Pussy Riot tagjainak kálváriáját, talán csettintenénk is, váltakozna odabenn a döbbenet és a röhögőgörcs, végül talán jönne a katarzis. Mivel azonban ez a doku hiperreál, a röhögés most nem játszik. És úgy sejtjük, a katarzis sem.

Marad a döbbenet és az értetlenség: miért jó ez az egész Oroszországnak?