Nagy győzelmet aratott. Risztov Éva be tudott lépni az örökkévalóság résnyire nyílt kapuján. Úgy lett olimpiai bajnok, hogy egyszer már abbahagyta az úszást. Első karrierje évekkel ezelőtt véget ért. Elszaporodtak az ezüstök, a bronzok, a szakmai és a nagyközönség is elkönyvelte örök másodikként, akinek az idő múlásával egyre kevesebb esélye maradt arra, hogy éremkollekcióját olimpiai arannyal bővítse. A hagyományos számokban elért idei eredményei is e szakembereket igazolták.

Parádés módon beverekedte ugyan magát három londoni uszodai szám mezőnyébe (400 és 800 méter gyors, plusz a váltó), de csak 13., 15. és 16. lett. Szabályos és kissé talán szomorú, katarzis nélküli pályaívnek tűnt, melynek az is része, hogy a sikert sikerre halmozó sportág „fősodra” nem tudta rendes mederbe terelni az úszónő visszavonulását. Az amerikai álom helyett Debrecen lett a végállomás. A város befogadta, s megteremtette az újrakezdés lehetőségét. Maratonistaként találta fel újra önmagát.

Tíz kilométer a nyílt vízben. Ez rengeteg, a kocaúszó számára szinte felfoghatatlan. A szemüveg rögvest bepárásodik, a versenyzők csupán a horizont egy-egy homályos támpontjába kapaszkodhatnak. Gémberedő végtagokkal lapátolnak magányosan csobogva, rendületlenül. Néha ki-ki húznak egyet közülük a mentők, mielőtt belefulladnának. Eddig úgy tudtuk: mifelénk, ha valaki elveszti a lehetőségeit (munkáját, szerelmét, lelki támaszát), egyenes az út az összeomlás felé. Risztov Éva önmagának, de nekünk is azt bizonyította, hogy mindig van esély az újrakezdésre, az álmok megvalósítására. Ezért is örülünk annyira a győzelmének!