Durr bele!

„Gábor sérülését egy a cigányok által a házuk udvarából kidobott kő – amely az első repülő tárgy volt, és elindította a kisebb csetepatét – okozta! A kő kidobásának indoklásául a következő hangzott el a követ dobó cigány szájából: Kinyírunk benneteket mind egy szálig! Ott voltam, láttam, hallottam!” A devecseri cigányellenes tüntetésről van szó, ahol Ferenczi Gábort, a Jobbik parlamenti képviselőjét, a demonstráció főszervezőjét homlokon dobták. A nyilván teljesen megbízható szemtanú egy hírhedt náci-nyilas szennyportálon számolt be szép magyarsággal az eseményekről.

A Jobbik hivatalosan is ugyanezt állítja: az egyik ház udvaráról a cigányok kezdtek dobálni, a képviselő ennek során kapott vérző sebet a fején. Aprócska gond, hogy az ATV előszedett egy felvételt, amely mindennek az ellenkezőjét bizonyítja. A képsorokon jól látszik, hogy a dobálózást a tüntető kopaszok kezdték. És látszik az is, hogy a képviselő baráti tűzben sérült meg. A kő egyik elvbarátjától érkezett, aki arra sem képes, hogy tíz méterre eldobjon, és ne a közelében álló fővezért találja telibe. (Akárki meglássa, ebből a srácból még megyei alelnök lesz. Minimum!)

Az ATV felvétele azonban más meglepetést is tartogat. A sebét tisztogató Ferenczi kezdetben még tudta, honnan jött a kő: „Gyerekek! A mieink dobtak fejbe! Ennek most mi értelme?” Nem sokkal később viszont már úgy emlékezett, hogy a cigányok támadtak. Amúgy nem történt semmi különös. Megint hazudott egy szélsőjobboldali politikus és megint hazudott egy uszításra szakosodott portál. Miért nem csodálkozunk?

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.