A lakosság nagy része által fogyasztott hírforrásokban a lehető legritkábban beszélnek a legtöbb ember életét, jóllétét, egészségét, politikai és emberi jogait befolyásoló lépésekről, intézkedésekről, politikai döntésekről. A belpolitika eltűnt a tömegek tájékoztatásából. Természetesen hozzá lehet férni elegendő tudáshoz, tájékoztatáshoz, ha valaki keresi. Ott van például az internet! Keresgéltem a népszerű általános portálokon. Aki a világról, a világgazdaság és Magyarország kapcsolatáról szeretne ismereteket szerezni, csak nagyon szegényes választékhoz jut. És az is alaposan el van dugva.

A napilapok is ritkán teszik az első oldalukra a világeseményeket. Amennyiben mégis megjelenik valami, úgy szinte bizonyosak lehetünk benne, hogy az a hazai történésekkel, politikusaink, elsősorban O. V. kijelentéseivel van összefüggésben. Furcsa helyzet. Európa, sőt a szélesebben értelmezett Nyugat manapság azért létezik a magyar nyilvánosságban, hogy azt ne mondjam a hazai közgondolkozásban,mert O. V. mostanában a nyugati civilizáció általános hanyatlásáról, sőt bukásáról vizionál. Ez persze legalább valami lehetne, ha bárki is bekapcsolódna ebbe, felvenné az eszmei kesztyűt. Lehet, hogy O. V.-nek igaza van? Akkor érdemes erről beszélni, hiszen Magyarország minden ízével a Nyugathoz kapcsolódik, a legutolsó kóceráj is német kis- és középüzemek beszállítója, esetleg japán autógyáraknak készít műanyag bizbaszokat.

Ha ezek csődbe mennek, ha végük, ha nincs jövőjük, gyorsan össze kellene szedni magunkat, és vissza a sztyeppére... Ha így lenne. Ha meg nem, akkor értő és tiszteletteljes szavakkal, szótagolva, kerülve az erőszakosnak felfogható gesztusokat és a túl sok idegen szót el kellene magyarázni, miért téveszme ez az államilag támogatott lázálom. De ez csak kitérő volt. És voltaképpen örömteli, mert közéleti szereplőink közül O. V. – legalább időnként – érdeklődést mutat a magyarságon kívüli világ iránt. A magyar média és a magyar politika ugyanis hosszabb ideje egyre jobban úgy tesz, mintha nem létezne másmilyen világ. Extra Hungariam non est vita... Magyarországon kívül nincs élet.

A mondás egykor úgy folytatódott: ha van, úgy nem olyan. Most sehogysem folytatódik. Nem olyan egyszerű dolog ez persze, hiszen hazánk nemzetközi szervezeteknek, unióknak a tagja. És ezek, akárhogy is nézzük, kínos és követelőző, ámde jól fizető intézmények. A leginkább Európa-ellenes szélsőjobbikos sem utasítja el az EU-tól kiutalt fillérkéket. Tehát létezik a nyilvánosságban a külföldnek ez a szelete, úgy és amennyiben az kapcsolatban van Magyarországgal. Az Egyesült Államok is akkor bukkan fel a politikai hírekben, ha ott valaki, vagy valamilyen intézmény magyar vonatkozású megjegyzést tesz. A valóság persze az, hogy az Egyesült Államokban a politikusok normális körülmények között nem leveleznek magyar politikusokkal, nem kísérik nyomon a magyarországi eseményeket – ahogy a dániaiakat sem.

Ez persze nem jelenti azt, hogy az, ami Amerikában történik, ne lenne izgalmas és érdekes a számunkra. Az amerikai belpolitika és persze a nemzetközi lépések is nagyon fontosak. Ezt megérteni, erről tájékozottnak lenni kifizetődő. Ugyanezt gondolom sok más világpolitikai fejleményre, távoli ország eseményeire. Például Kínára, Indiára, Iránra. A magyarok nyilvános érdeklődését kiszolgáló helyeken nem létezik Latin-Amerika, Afrika. Pedig Latin-Amerika izgalmas átalakítások, gyors fejlődési ígéret színhelye. Éles társadalmi feszültségek vannak ott, világpolitikai összeütközések terepe. Ha véletlenül felbukkan a magyar nyilvánosságban, az többnyire a Bolíviába keveredett peches sorsú magyar kalandorok miatt van, vagy másutt lefogott bepalizott drogfutárok okozzák. A latin-amerikai emberek „saját élete” nem létezik. Ahogy az afrikaiak is ritkán jutnak valamilyen szerephez.

Ha igen, akkor is jó óvatosnak lenni. Amennyiben egy távoli országból érkezett hír megüti a bulvármértéket, úgy harmadkézből, sokszoros közvetítőkön keresztül veszik át azt. Szerencsére vannak azért elkötelezett önkéntes tájékoztatók, akik internetes oldalakat üzemeltetnek és ott felbukkanhat hiteles információ. Ha nem ismerjük a többi országot, képesek vagyunk-e megítélni a magunk sorsát, választásait? Boronghatunk-e a magunk sorsán, ha nincs összevetésünk valódi tragikus sorsú világokkal? Már hallom is az ellenvetést: na persze, a régi időket sírja vissza, amikor nem volt magyar belpolitika, s a kevés ellenőrzött médiából kényszerűen külföldi hírek szóltak, tudjuk, milyen értelmezésben.

Tudjuk. A sajtó természetesen az államszocialista szellemben tájékoztatott és sokszor torzított is. De azért átjött a valóság a pártvonalon. Minél messzebbről szólt a hír, annál könnyebben. Az is természetes, hogy a rendszerváltozással megváltozott a határokon túli, a szomszédos országokban élő/rekedt magyarokkal való médiafoglalkozás, ezek az emberek ebből a szempontból gyakorlatilag megszűntek külföldinek lenni. De furcsa módon eltűnt a magyar tudatból 18 millió román, hétmillió szerb, négymillió szlovák... A magyar nyilvánosságban, a magyar politikában ők nem léteznek, miközben biztos vagyok benne, hogy az ottani többség döntései befolyásolják a magyarok választásait. Ott és közvetve a határokon belül is. A határokat ugyan felszámolta Schengen, de a lelki határok nem szűntek meg.

Erről az oldalról biztosan nem bontották le őket. Legfeljebb pár tucat kilométerrel odébb újra felépítették. A Kárpát-medence népeivel való együttélés szerintem rosszabbul áll, mint valaha. Nem a szomszédok miatt, nem az együttélő népek miatt, hanem a magyar politika és a vele együttműködő magyar média okán. Aztán mindig megtalálják a túloldalon is a maguk partnereit. A rendszerváltás egyik nagy ígérete volt az utazás, a határon túli tanulás, lakás szabadsága. Ezt a szabadságot a mai magyarok továbbra is nagyon nagyra értékelik. Nem kedvez ennek a politikai légkör. A mai hatalom azt sugallja, hogy rendes ember nem megy külföldre dolgozni: inkább itthon lesz diplomás közmunkás.

A mai hatalom egyesei akár arról is lemondanának, hogy a főiskolák végzősei használható idegennyelv-tudást szerezzenek. Minek az? Az a szellem válik uralkodóvá, amely elhiteti közönségével, hogy a „hungarikumok” által lesz sikeres a nemzet, nem pedig a bárhol alkalmazható emberfők révén. Egyre több a hungarikumfesztivál, a helyileg világhíres termék, alkotó, művész. A világgal nem akarnak megmérkőzni, a világot nem akarják ismerni sem. Vitatható ez? Hát persze, milyen sokan utaznak, mennyien járják be a világot. Tele van az ország tízezernyi több nyelven beszélő diplomás fiatallal, akiket a szüleik az elmúlt évtizedekben külföldön is taníttattak, akik nemzetközi vállalatoknál is kapnak állást, akiknek arra is telik, hogy akár egy évre világ körüli útra induljanak.

A társadalom darabokra szakadozik. A leginkább tehetősek már rég idegenbe helyezték át a vagyont, gyerekeiket ott taníttatják. A középosztály különböző szeletei is erre navigálnak. Ha nem telik külföldi iskolára, hazai idegennyelvű-képzésre, megpróbálnak más módot, csak hogy a gyerekeiknek esélyt adjanak. Aki a bankbetétjét külföldre vitte, az a gyerekét is oda irányítja. Ez a közeg persze tájékozott. Jó része tudja is, mi történik a világban. De a magyar jövőről csak részben fognak ők dönteni. A politika nem bolygatja a fallal körülvett lakóparkok nyugalmát, ahogy a lakóparkokon kívüli világnak sem ad túl sok ismeretet. Akinek nem telik rá, hogy a világot megismerje, azt nem bolygatja a világról szóló tudással. Én nem gondolom azt, hogy bárkinek a fejében távlati elképzelések lennének minderre. A társadalom többsége nem értesül a nagyvilág eseményeiről, változatosságáról. Nem kap (választható) értelmes magyarázatokat a jelenségekre. Nem fogyaszt mást, csak bulvárhíreket és kevéssé friss műsorokat, akár tévében, akár interneten, akár rádióban.

A magyar politikának – úgy látszik – megfelel ez az állapot. A stílusa is egyre inkább alkalmazkodik a bulvárlapok követelményeihez, a celebműsorokéhoz. Azok a feltörekvő politikusok, akik hosszú távra terveznek, ezért látogatnak el ezekbe a műsorokba, adnak interjúkat ezeknek a lapoknak. Ez is része a hungarikumok világába való bezárkózásnak. Mindenképpen kerülik a műveltségnek, a tájékozottságnak a látszatát is. Nem utaznak azért, hogy okosodjanak (nyilvánosan), nem járnak színházba, operába, hangversenyre. Ki tud arról, mit olvasnak a pártvezérek? Olvasnak-e idegen nyelven? Hol van korunk Széchenyije, Eötvöse?