Arany Áron

Azt hiszem, sosem láttam még egy kupacban annyi kialvatlan embert, mint szombat reggel a nemzetközi sajtóközpontba vezető Double Deckeren: az emeletes busz földszintjét és „galériáját” is bóbiskoló zsurnaliszták, szpíkerek meg fotóriporterek töltötték meg, aki pedig ébren volt közülük, az kivétel nélkül az előző esti megnyitóról sztorizott.

 

Kivívtuk az első aranyat

Húsz év után újra magyar ötkarikás bajnok van kard egyéniben: Szilágyi Áron, a Vasas huszonkét éves vívója Szabó Bence, valamint a többi nagy előd örökébe lépett.

Fuchs Jenő, Pósta Sándor, Tersztyánszky Ödön, Jekelfalussy Piller György, Kabos Endre, Gerevich Aladár, Kovács Pál, Kárpáti Rudolf, Pézsa Tibor méltó utóda a fegyvernem legfiatalabb aranyérmese az első újkori olimpia, 1896 óta. Kamuti Jenő így jellemezte a kivételes talentum vasárnapi produkcióját: „Gerevich Aladár óta a világon soha senkit nem láttam így, ennyi ötlettel, ilyen szellemesen, nagyvonalúan, tulajdonképpen hibátlanul vívni”.

Szilágyi valóban szédítő fölénynyel győzött, hiszen az elődöntőben 15:7-re verte az orosz Nyikolaj Kovaljovot, majd a döntőben 15:8-ra az olasz Diego Occhiuzzit. A két legfontosabb asszóban annyi tust kapott, amennyi egyetlen csörte megnyeréséhez kell... Előzőleg „bemelegített” a malajziai Ju Penggel szemben (15:1!), majd 15:10-zel búcsúztatta a Pekingben aranyérmes kínai Csung Mant.

A legnehezebben a német Max Hartungot múlta felül a negyeddöntőben: ellenfele 13:8-ról egyenlített, de utána Szilágyi adta az utolsó két tust (15:13). A győztesről korábbi gimnáziumi osztálytársa azt meséli, hogy edzője hét évvel ezelőtt azt mondta neki: „Ha nem foglalkozol többet a matematikával, olimpiai bajnok kardozó leszel!” A matektanára pedig azt jövendölte: „Ha abbahagyod a kardvívást, matematikaolimpiai bajnok leszel!”

Mint látható, Szilágyi a kardot választotta, a történetről pedig anynyit: az ilyen sztorikról mondják, hogy akkor is jó, ha nem igaz. Az viszont egészen biztos, hogy diadala után a bajnok így nyilatkozott kiküldött munkatársunknak Londonban: „Az olimpiai aranyat egy darabig nem veszem le a nyakamból. De az is lehet, hogy soha”.

Az ifjú vívó bámulatos teljesítményétől kevéssel maradt el a cselgáncsozó Ungvári Miklós, aki a 66 kilós súlycsoportban ragyogó produkcióval jutott a döntőbe, az első helyért vívott mérkőzésen viszont jukóval kikapott a riporterek kedvencének nem nevezhető grúz Lasa Savdatuasvilitől.

Kiválóan szerepelt egy másik honfitárs dzsúdós, a 48 kilós Csernoviczki Éva is, aki a magyar női cselgáncssport első olimpiai érmét nyerte. re a szerbek, hogy 8:3-ra, majd 11:6-ra is vezettek; az öt gólt szerző Prlajnovics vezérletével azt csináltak, amit akartak. Legközelebb (kedden) Montenegró következik.

Álomvívással szerezte meg az első helyet Szilágyi Áron
Álomvívással szerezte meg az első helyet Szilágyi Áron
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.