Lesétáltam a pincébe. Az eladó – egy kopasz, karján, lábán zöld ábrákkal túltetovált alig magas kigyúrt fazon – a bejárattal szemközt lévő asztalon épp a frissen nyomott nyilas-katonás-tankos pólókat hajtogatta. Mintha egy szellemi sablonnal készítették volna ezeket a mintákat. Az egyszínű – többnyire fekete-fehér vagy szépia árnyalatú – ábrán egy ködben ácsorgó tankot és egy magányos, rohamsisakos második világháborús katonát látunk. Ez utóbbi (olykor-olykor a perspektivikus ábrázolás szabályait teljesen mellőzve) sokkal nagyobb, mint a háta mögött várakozó hadigépjármű.

Kicsit arrébb egészen más hangulatú, első ránézésre gyermekeknek való, mosolygó gyümölcsös figurás, élénk fűzöld göncök pihentek: a Magozott Cseresznye zenekar hivatalos pólói. A négytagú banda több számában dicsőíti a háborút, a Horthy című számban a kormányzó a román határnál áll boldogan. Mindeközben szőke és barna hajú lányok várják haza a csatározó kedvesüket – olykor-olykor bombáznak is persze. Ezzel szemben a nemzeti rockbanda egyik „híres” alkotásában, a Skinhead-felvonulásban a fiúk már itthon vannak, és az emberek csak „bámulják” őket.

A szövegből kiderül: a srácok idehaza sem maradnak tétlenek, az erődemonstráló refrén után dalolva indulnak a „törzshelyükre”, a kocsmába. Azért néhol ellágyult érzelgősséget is felfedezhetünk a bőrfiúk írásaiban, például az Andi című számban: „Andi, elhagytál és megcsaltál! / De a szívem visszavár! / Andi, elhagytál és megcsaltál! / Azt mondtad, vége már!”

Ahogy lapozgattam a feszesre hajtogatott pólókat, egyszer csak előbukkant egy átszellemült arcú, markáns középkorú férfit ábrázoló ruhadarab. Első ránézésre azt hittem ez egy újfajta „Szabadságot a politikai foglyoknak” emblémás felső Budaházy Györggyel; de tévedtem. Szálasi Ferenc tekintett vissza rám. A nyilasvezér arca alatt egy intelem: inkább legyen hős egy pillanatig (az ember), mint hogy gyáván élje le az életét.

„Lányszabású van?”– kérdeztem. „Persze, ott a polcon” – mondta az eladó, majd oldalra mutatott. A kis szekrényen négy oszlopban álló női topok között megpillantottam egy drapp színű – egy tizenhat éves alakulófélben lévő lány testre éppen megfelelő méretezésű – felsőn egy lefele fordított kupola alakú emblémát. A kiírás: „Route 88”.

„Ez valami zenekar?” – érdeklődtem, mire az eladó azt felelte. „Nem, ez csak egy vicc.” A hatást várva szünetet tartott, rám nézett, majd látva (csinált) értetlenkedésemet folytatta. „Ez csak egy vicc, ugyebár a Route 66 egy olyan amerikai út, ahol számos gyilkosság és egyéb brutális esemény történt, ehelyett ez Route 88.” Rápillantottam kérdőn: „Nem értem, 66 helyett 88?” Mielőtt válaszolt, még egyszer végignézett, majd így szólt: „A jobboldali körökben ez egy vicc, a német ábécében a nyolcadik betű a H, tehát a 88 az HH, azaz Heil Hitler.”

Még egy kínos pillanatra ott maradtam. Miközben a Titkolt Ellenállás zenekar logóját ábrázoló női felsőt gyűrögettem, szemem megakadt a ruhapolc melletti üvegszekrény alján egy magyar fordítású Mein Kampfon. Az eladóra pillantottam. Kicsit azért ő is zavarban volt.