Nem kérdés, hogy a tudomány fejlődése, következésképpen a kiemelkedő elméleti áttöréseket végrehajtó tudósok alapvetően befolyásolják a történelem menetét, ám viszonylag kevés elméleti területen alkotó tudósnak adatott meg, hogy közvetlenül, az „első vonalban harcolva” is befolyásolja a történelem alakulását. A szerény, félénk, még idősebb korában is kisfiús kiállású Alan Turing a német rejtjelek megfejtésében játszott döntő szerepével megérdemelné, hogy a történelem legnagyobb alakjai között tartsuk számon.

Kiskamaszként került a kezébe Einstein relativitáselmélete, nagy lelkesedéssel olvasta, és minden segítség nélkül meg is értette, miközben akkoriban a tudósok között is jócskán voltak, akik képtelenek voltak belátni Einstein gondolatmenetének helyességét. Azonban nem csatlakozott az ájult csodálók táborához sem. Anyjának írt levelében megjegyzi, milyen sajnálatos, hogy Einstein elmélete nem magyaráz bizonyos dolgokat kielégítő módon. Majd hozzátette, hogy e hiányosságokat ő fogja pótolni.

Fiatalon, 1936-ban jelentette meg az első áttörő jelentőségű tudományos munkáját. Noha a matematikai logika területén teljesen kívülállónak számított, mégis rendkívül elegánsan adott választ David Hilbert német matematikus 1928-ban felvetett kérdésére, az úgynevezett döntésproblémára. Az igazi áttörést nem is a bizonyítás, hanem annak módja jelentette. Turing ugyanis „mellékesen” arra a következtetésre jutott, hogy bármilyen bonyolult logikai műveletet fel lehet bontani egyszerű lépések sorozatára – adott esetben például 0-k és 1-esek során végzett egyszerű műveletekre.

Elképzelt egy olyan szerkezetet, amely a fizikai megvalósítástól függetlenül egy vezérlőegységből, egy utasítások tárolására szolgáló memóriából és egy író-olvasó fejből áll. Kifejtette, hogy egy ilyen gép bármilyen logikus gondolkodási folyamatot képes lenne megvalósítani. Ezzel egyszerre vázolta fel a digitális számítógépek modelljét, és adott irányt a mesterséges intelligencia kutatásának. Hamarosan jóval gyakorlatiasabb jellegű problémákkal kellett szembenéznie. Egy rövid amerikai kitérő után a hadsereg által felállított különleges csapat tagja lett, amelynek az ellenséges rejtjelek feltörése lett a feladata.

A németek azt hitték, megalkották a belátható időn belül feltörhetetlen kódolást. A két háború között folyamatosan fejlesztett Enigma gépekről és az egyes üzenetek közben is változó, a háború során naponta más alapbeállításokkal történő kódolás megfejtéséről helyesen gondolták, hogy ennek föltörése bárki emberfiának meghaladja a képességét. Nem számoltak azonban azzal, hogy e munka nagy részét esetleg egy másik géppel végeztetik el, márpedig a Bletchley Park gárdája és Turing pontosan ezt tette. A Bletchley Parkban a legkülönfélébb tehetségekkel – sakknagymesterekkel, matematikusokkal, mérnökökkel – együtt dolgozva lehetősége nyílt, hogy megmutassa az automatizált logikai lépésekben rejlő lehetőséget és erőt.

A legnagyobb segítséget persze épségben megkaparintott Enigmák és a kódkönyvek nyújthatták, amelyekre a németek mindennél jobban vigyáztak. A tengeralattjárók parancsnokainak ki is volt adva, hogy veszély esetén az első dolguk legyen ezeknek a megsemmisítése. A szerencse kétszer is az angolok segítségére sietett: előbb 1941-ben az U–110 tengeralattjáróról sikerült megszerezniük egy M3-as Enigmát, majd 1942 végén brit tengerészek halált megvető bátorsággal hoztak ki egy M4-es készüléket a súlyosan sérült, süllyedő U–559-ről. Ezek nélkül talán nem is sikerült volna a német haditengerészetnél használt fejlettebb Enigmák feltörése.

Sokatmondó adat, hogy a szövetségesek a legtöbb hajót azokban az időszakokban vesztették az Atlanti-óceánon, amikor éppen nem tudtak kifogni a német rejtjeleken, a megfelelő módszer kidolgozása után viszont a német tengeralattjárók veszteségei indultak meredek emelkedésnek. A Turing által kifejlesztett szerkezet, a „Turing-bomba” nagymértékben lerövidítette a lehetséges összes kód feltörését. Hatvan ilyen szerkezet felhasználásával az idő hat percre rövidült, s a britek a háború végéig több mint kétszáz ilyen bombát építettek. 1943-ra naponta nagyjából 2500 üzenet tartalmának jutottak a birtokába.

A bomba megtervezése után Turing egy lépéssel közelebb lépett álmai digitális agyának megalkotásához. Elkezdődött ugyanis a világ első elektronikus számítógépének, a Colossusnak az építése. A projekt még az egyébként is szupertitkosan működő Bletchley Park viszonyaihoz képest is különleges biztonsági intézkedések között folyt. A gépből tíz darab készült, erejét jól mutatja, hogy azt a munkát, amelyet a bomba hat perc alatt végzett el, a Colossus nagyjából 42 másodperc alatt. A háború végén viszont a számítógépeket megsemmisítették, az egyetlen fennmaradt leírás titkosítását pedig csak 2000-ben oldották fel, így sem Turing, sem mások nem használhatták fel a tapasztalatokat a már békeidőben készült elektronikus számítógépekhez.

A háború kitörésekor mindössze kétszáz ember dolgozott a Bletchley Parkban, míg tevékenységének csúcspontján tízezer (!) alkalmazottja volt az intézménynek. Félrevezető a történetet úgy felfogni, mintha az Enigma feltörése egyetlen esemény lett volna, ehelyett folyamatos munkát igénylő, állandó tevékenység volt. Ráadásul a Bletchleyben dolgozóknak nem az Enigma-üzenetek dekódolása volt az egyetlen feladatuk. A németek használták a még bonyolultabb Fish rejtjelezőt is, emellett pedig ott voltak a különféle japán és olasz kódok is, amelyekkel szintén foglalkozni kellett.

Ha sikerült egy-egy éppen aznap használatos kódot feltörni, az önmagában még csak az első lépés volt. El tudták olvasni az üzenetet, de vajon mi volt a jelentése? Erre a kódfejtő csoport emberei csak úgy jöhettek rá, ha iszonyatosan aprólékos munkával kielemeztek és összevetettek több ezer megfejtett üzenetet. Ehhez pedig arra volt szükség, hogy felállítsanak egy bonyolult adatkezelési rendszert, amely főként kereszthivatkozásokkal ellátott kártyák hatalmas nyilvántartására épült; fel kellett állítani egy hírszerzőkből álló kiértékelőcsoportot is, amely az adattengerből igyekezett kiválogatni a szövetséges parancsnokok számára fontos információkat. Ezért volt szükség tízezer ember összehangolt munkájára.

A Bletchley Park minden alkalmazottja szigorú utasításba kapta, hogy semmit sem árulhat el munkájáról, sokuk egyébként nem is volt tisztában azzal, hogy valójában mit dolgozik, csak annyit tudtak, amennyi szükséges volt ahhoz, hogy jó fogaskerekekként ellássák feladatukat a gépezet működésében. És mivel a műveletekre vonatkozó titkosítást egészen 1974-ig nem oldották fel, sokan úgy is haltak meg, hogy fogalmuk sem volt, milyen fontos munkában vettek részt. A titoktartás olyan hihetetlen emberi történetekhez vezetett, mint például azé a házaspáré, amelynek mindkét tagja a Bletchleyben dolgozott – de ezt csak akkor tudták meg egymásról, amikor jóval később egymásba botlottak ott egy találkozón.

A Turingról és az Enigma feltöréséről szóló cikkek a BBC History júliusi számában olvashatók.