Kriván Bence: Leminősítve

A nagy nemzetközi hitelminősítők gyakorlatában nem sok változott a 2008-as világválság óta. A krízis kialakulásában tevékeny szerepet játszó intézmények nem omlottak össze a rájuk kormányzati, befektetői és lakossági oldalról zúduló kritikák nyomására. A bűnbakszerep maradt, minden más visszatért a rendes kerékvágásba. Azzal a különbséggel, hogy szigorúbb kritériumok szerint járnak el, s óvakodnak az olyan toxikus pénzügyi eszközök ajánlásától, amelyek a válság kirobbanásakor a világ minden tájára eljuttatták a fertőzés vírusát.

A többször átcsomagolt, kockázatos voltukat így elfedő, értéktelen pénzügyi eszközök vételre ajánlásával vitathatatlan felelősségük volt a globálisan háromezermilliárd dollárosra becsült számla összehozásában. Nem hatott rájuk a betiltással való fenyegetés, és az uniós „ellenminősítő” létrehozása is totális kudarcot vallott.

A három nagy szorgalmasan „ekézi” az adósságválságba süllyedt országokat (és bankrendszerüket), több fokozattal rontva besorolásukat. Amivel egyre nehezebb helyzetbe hozza őket, mert drágábban tudnak csak új hitelekhez jutni. Nagyobb kockázatért nagyobb hozamot vár el a befektető. Ha nem kapja meg, máshová viszi a pénzét.

Döntése meghozatalakor pedig alapvetően a hitelminősítői besorolásra hagyatkozik. Ám ha az iránytűt kívülről mágneses hatás éri, könnyen tévútra viszi használóját. A hitelminősítők hatalma – és felelőssége – óriási. Nem is csoda, hogy újra és újra korlátozni akarják tevékenységüket. Az Európai Parlament szakbizottsága előtt fekvő friss javaslat szerint polgárjogi felelősséget kellene viselniük döntéseikért, és csak előre kötött menetrend szerint hozhatnák nyilvánosságra az országok adósságbesorolását.

Mindkét javaslat kivihetetlen. Az első ugyanis nyílt fenyegetés, ami a gigantikus összegű kártérítési perek kilátásba helyezésével kihat a szakmai munkára, és nem biztos, hogy jó irányban. A menetrend szerinti értékeléssel az a gond, hogy a váratlan piaci eseményekre sem reagálhatna a hitelminősítő, így viszont megbízóinak érdekeit nem tudja szem előtt tartani.

Igazán komoly visszhangot már ritkán keltenek a leminősítések, amióta a Standard & Poor’s tavaly nyáron megkezdte a tabuk ledöntését az Egyesült Államok elsőrendű adósi besorolásának megvonásával. Utána a Moody’ és a Fitch Ratings is felbátorodott, suhogtatják is rendesen a kaszát, még ha ez az érintetteknek nem is tetszik.

A hetekben a Moody’s már azzal is kihúzta a gyufát, hogy pusztán meglebegtette a világ legstabilabb országai között is dobogós Németország leminősítését. A Moody’s tegnap 15 bankkolosszust döngölt képletesen agyagba – köztük Wall Street-i bankházakat – a globális ügyleteik miatti fokozott kockázatokra hivatkozva. A bankpánik elmaradt, a piac értékítéletére jellemző, hogy az érintettek zömének árfolyama emelkedéssel reagált a rossz hírre. Zavar van az erőtérben.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.