Horthy-szobor a Nagy-Magyarország téren

A fehér ló istentől való karizmájának a letéteményesei vagyunk – mondta a sok szónok közül az egyik szombaton a Fejér megyei Csókakőn, a vár alatti füves téren.

„Lesz itt köztársaság újra még”

A vasárnap délutáni forróságban mintegy ezren gyűltek össze a Hősök terén, hogy tiltakozzanak a Horthy-korszak restaurációjára tett kísérletek ellen.

 

Feltámasztási kísérlet

Szélsőjobboldali szervezetek közreműködésével, nagy pompával avatták fel Horthy Miklós mellszobrát szombaton a Fejér megyei Csókakőn.

Fűrész György polgármester előzőleg remélte, hogy Wittner Mária parlamenti képviselőn túl a Fidesz–KDNP több prominens személyisége is jelen lesz a szoboravatáson. Ám a fideszes nagyágyúk közül végül senki sem jött el, de még csak Wittner Mária sem: a polgármester közlése szerint ő betegség miatt mondta le a részvételt.

Az esemény máskülönben olyan stílusban zajlott, amilyenre az előjelek alapján számítani lehetett.

Ifjabb Hegedűs Lóránt református lelkész ezúttal is kikelt az „új országhódítóknak” nevezett izraeliek ellen; a polgármester pedig bejelentette, hogy a területet, ahol a szobor áll, mostantól Nagy-Magyarország térnek nevezik.

Míg Csókakőn a volt kormányzót ünnepelték, Budapesten tiltakozó demonstrációt tartottak a hét végén a Horthy-korszak restaurációjára irányuló kísérletek ellen. A vasárnap délutáni tüntetésen mintegy ezren gyűltek össze a Hősök terén, baloldali pártok és civil szervezetek képviselői szólaltak fel.

A rendezvényt szélsőjobboldali csoportok próbálták megzavarni. A rendőrség két embert előállított: egyiküket holokauszttagadás bűntettének gyanúja miatt. Orbán Viktor is megszólalt Horthy-ügyben – igaz, túlzás lenne azt állítani, hogy karakteres véleményt mondott volna.

A bécsi Die Pressének nyilatkozva arról beszélt, hogy külön kell választani a történelmi vitákat a politikai vitáktól. „Közép-Európában a kommunisták egyik fő küldetése az volt, hogy kitöröljék a múltat. A múltról szóló mostani viták erre reagálnak” – állapította meg.

Orbán szerint az akkori korszak pártjai közül a Fidesz a kisgazdapárttal van legközelebbi rokonságban, amely ellenzékben volt Horthyval szemben. Emlékművek létesítéséről dönteni kizárólag az egyes önkormányzatok dolga – mondta a miniszterelnök.

A Horthyról szóló vitát hosszúnak és nagyon bonyolultnak nevezte Orbán Viktor: „Nem az én feladatom miniszterelnökként végleges ítéletet mondani. Amellett vagyok azonban, hogy a vita folytatódjon” – jelentette ki. A kormányfő leszögezte, hogy egy Lenin-, Sztálin- vagy Hitler-emlékművet határozottan ellenezne. „Horthyt diktátornak nevezi valaki?” – kérdezett vissza az újságnak arra a kérdésére, hogy egy „hazai diktátor” emlékművével egyetért-e. „Szálasi Ferenc volt diktátor” – tette hozzá.

Csókakői szoboravatás fehér lóval, zsidózással
Csókakői szoboravatás fehér lóval, zsidózással
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.