(Résenlét) Állsz, ülsz a folyosón, állsz, ülsz tíz perce, fél órája, két órája, néha hat órája is. Elméletileg sínen vagy: papírod le- és beadva, benne vagy a rendszerben, rajta a járszalagon, csak várni kell, mikor hangzik el a neved.

Még sincs így. Nem vagy még benn. Kinn vagy. Folyosón. Innen az ajtón. Az ajtó jó ajtó. Erős, masszív, fehér. Működik hibátlanul. Pár óra és megismered, látod csukott szemmel is. Bal oldalán kis érzékelő, melyhez az orvosok, asszisztensek, ha érintik kártyájukat, az ajtó halk zúgással jelzi: nyitható, beléphet rajta a bennfentes. Aki után az ajtó csapódik. Mert az ajtó csapó. Nyitni kék, de csukni nem. Azt csinálja magától. Jókora dörrenéssel. Nagy a forgalom, ki, be, folyamatos a dörrenés. Megszokod.

Itt mindenki siet; az ajtót maga mögött betenni nincsen ideje, érkezése senkinek.

Itt mindenki siet. Csak a beteg nem.

Az ajtó vastag, matt üvegén két papír, rajta printelt fölirat. Az egyik arról tájékoztat, hogy a betegek szólítása nem az érkezés sorrendje szerint történik. A másik azt tudatja, hogy az intézményben sürgősségi ellátás is folyik, ezért a várakozási idő néha tetemes, a betegek szíves megértése kéretik.

Állok az ajtó előtt odakinn. Megértek. Ülhetnék is, ha lenne hely éppen, mert nincsen mindig. De ha van is, leülni kockázatos. Soha nem tudható, mikor szólítják az embert. Különben is: résen kell lenni itt. Ajtórésen. Ha az ajtó nyílik, hiába az intés, mindig kerül odapattanó beteg vagy várakozó, hozzátartozó, mindegy, kint levő, aki megállítja a bennfentest: benn van-e Kovács doktor, operál-e még, szólnának-e neki, hogy itt van Magdika. Van, aki be is slisszan váratlanul. Nem tudod, miért.

A megszólított kicsit meglepődik, erre nem számított, hogy leszólítják, de aztán legtöbbször válaszol, legtöbbször készségesen.

Általában: nem sokat tudsz. Nem látod át a rendszert.

Csak azt tudod: résen kell lenni.

Toalettre kimenni például szörnyű felelőtlenség. Ha akkor szólítanak, és nem vagy ott, már jön is az utánad következő. Ki tudja, mikor mondják a nevedet megint. Lehet, hogy hamarosan. De az is lehet, hogy sokára. Nem tudod. Ezt sem tudod.

(Az ember beteg) Mindegy, van időm. Nekem van. Mert beteg vagyok. Invalidus. Hiába, hogy nem fáj semmim, nincsen panaszom, na, jó, alig van. Hiába, hogy civilben járok, jövök-megyek még, ez csak a látszat, átmeneti állapot, afféle eltáv, kimenő. Aki orvos elé kerül, az beteg lesz. Az orvos betegek között él, nem is igen találkozik mással, csak beteggel. Ő úgy tudja, hogy az ember beteg. Csodálkozik is, mit akarnak tőle. Hogy azt mondják: betegek. Hát még szép! Hát mi mások lennének! Az ember beteg. Aki meg nem az, az az lesz.

(Betegidő) Kijön a kedves asszisztensnő, silabizál: „Bökler István.” Penderülök. „Bökler úr! Maga az? A doktor úr üzeni, hogy műtőben van, csak délben, vagy inkább egy óra körül végez, addig menjen el valahová, vagy várjon, ha akar.” Órámra nézek, fél tizenegy. Egy hónapja beszéltük meg a reggel kilencet. „És ha előbb végez a doktor úr?” A kislány megvonja vállát: „Van, aki hat órát vár. Olyik meg nyolcat, tízet is.”

Tudom, hogy a doktor operál valóban. És nem lepődöm meg, hogy mikor visszatérek, még mindig operál, és azt teszi még este is, amikor harmadszor próbálkozom. Másnap délelőtt kerülök elébe. Fáradt, nagyon fáradt. Segítenem kell, hogy tisztába jöjjön velem; mit is keresek őnála. Segítek.

Segítek. Én kialudtam magam, nem is dolgoztam, hisz hogy is dolgozhattam volna, hol, mikor? És időm van. Nekem van. Betegidőm. Az pedig nem számít. A betegnek nincsen ideje. Aki beteg, az az időtől búcsúzzon el. A kintitől, a szokottól. A beteg más időszámítás szerint él. Az betegidős. Én még át is állhatok viszonylag könnyeden, legfeljebb nem körmölgetek ma. De mit csinál egy Tesco-pénztáros vagy egy gyorséttermi eladó? Ő nem lehet beteg. Ha meg az találna lenni… Eszembe jut egy orvosprofesszor, aki elpanaszolta nekem nyugdíjba zavarásának szomorú históriáját. Mikor az asztaltól fölálltunk, megragadta a karomat: „Búcsúzóul adok egy tanácsot. Most itt ne legyél beteg. Mert akkor meghalsz.”

Kilépek a fehér ajtón. Hagyom, hogy jókora robajjal csapódjon mögöttem. Sietek, hiába, kifutottam az időből megint.