A pesti reptéren indulás előtt a kezembe nyomtak még egy sürgős küldeményt: Márai Sándor Föld, föld... című könyvét, amit egy izraeli ismerős kérésére vittünk. Miért éppen Márai? Ezen töprengtem, miközben a repülőn bele-beleolvastam az 1972-ben Olaszországban, Salernóban megírt műbe, amelyet az író az akkor már 24 éve tartó emigrációja alatt az 1944 és 1948 közötti itthoni évekről írt. A választ – részben – megkaptam, amikor Tel-Avivban a harmadik napon véletlenül összeakadtam Márai Izraelben legutóbb kiadott művének, éppen a Föld, föld… címűnek a héber fordítójával.

Ruti Glik szerint az izraeli kiadó nem könnyen állt rá arra, hogy Márainak éppen ezt a naplószerűen megírt könyvét kiadja – mondta Ruti, aki azt is elárulta, hogy a januárban a Keter kiadónál megjelent könyv egyelőre nem lett bestseller, eltérően a 2002-ben Izraelben is nagy sikerrel publikált A gyertyák csonkig égnek című Márai-műtől. – De a kritika – mondta – ezt is nagyon lelkesen és pozitívan fogadta. – A kiadó attól tartott, hogy túl nehéz lesz ez az izraeli olvasóknak. A Föld, föld… ugyanis nem fikció, hanem történelem, és a magyar származású olvasókon kívül másoknak igen nehezen emészthető, nem beszélve arról, hogy a címét sem lehetett héberre lefordítani. Erec, erec… ilyen címmel valószínűleg senki nem nyitotta volna ki a könyvet – magyarázta Ruti. Így lett aztán EmlékezésekMagyarországról, héberül Zichronot mi Hungaria a mű címe.

A fordítás nehézségeiről is beszélt Ruti, hiszen neki a magyar nem az anya-, hanem csupán a „nagyanyanyelve”. Ruti édesapja szlovákiai, édesanyja erdélyi születésű magyar, akik a háború után vándoroltak ki Izraelbe. Ruti nagymamája a hébert tőle, az unokájától tanulta, cserébe pedig ő tanította Rutit magyarra.

– Márai nyelvezete olyannyira kifinomult, hogy más nyelvre átültetni majdnem lehetetlen – ezt már a több mint hat évtizede Izraelben élő, hobbiból szintén fordító Z. L. mondta, aki, miután megkapta tőlünk a neki küldött könyvet, magyarul olvasta el a Föld, föld…-et. A könyvet – egyetértve egyes izraeli kritikákkal – Z. L. szerint sem igazán volt jó választás Izraelben kiadni. – Ha nem lennék magyar származású, akkor engem nem érdekelt volna – szögezte le tárgyilagosan Z. L., hozzátéve, hogy szerinte – az eddig héberül nem kiadott – Istenek nyomában című, 1927-ben megjelent, Márainak a Közel-Keleten, Palesztinában tett utazásáról írt útikönyvét és az 1943-ban írt – Márai által „lelki receptkönyvnek” szánt – Füveskönyvet kellene Izraelben lefordítani és megjelentetni.

Az Istenek nyomában című Márai-mű kiadása – főleg annak egykori palesztinai vonatkozásai miatt – a Keter kiadó szerkesztőjének, Adar Zeevinek is eszébe jutott. – Egyelőre azonban – mondta érdeklődésemre Adar – a Rebels, vagyis magyarul a Zendülők címen, 1930-ban írt Márai-könyv kiadásának előkészítésén dolgozunk. Ez a mű, amely kiadói tervek szerint jövőre jelenik meg, azért is tarthat számot nagy érdeklődésre az izraeli olvasók körében, mert az első világháború kapcsán íródott, és olyan történetet dolgoz fel, amelyhez hasonlót az izraeliek itt is átélhettek. A kiadó szerkesztője szerint a könyvben szereplő fiatalembereknek, csakúgy, mint az izraeli fiataloknak – akik itt állandó háborús fenyegetettségben élnek – nincs más választásuk, harcolniuk kell.

Az izraeli könyves piac egyébként nem túlságosan nagy. – A hétmilliós Izraelben jelenleg mindössze egymillióra tehető a potenciális olvasók száma – mondta Ornit Kohen-Barak, a Keter kiadó korábbi szerkesztője, aki Izraelben elsőként fedezte fel Márait. Ornit szerint – aki jelenleg a konkurens Madon kiadó szerkesztője – ugyanakkor egy nagyon igényes olvasóközönségről van szó. – A „könyv népe” főleg csak igényes szépirodalmat olvas – magyarázta Ornit, hozzátéve ugyanakkor, hogy az izraeli könyvkiadók a héber nyelvű könyvek terjesztésénél nem számolhatnak jelentős számú olvasóval. Az orosz anyanyelvűek ugyanis többségében nem beszélnek jól héberül, és ezért inkább az eredeti, oroszul írt műveket olvassák. Ez mintegy másfélmillió olvasót jelent, de hasonló nagyságrendű az izraeli arabok, tehát az arabul olvasók száma is.

A vallásosak, főként az ultraortodoxok pedig nem olvasnak világi irodalmat. Ezzel együtt Izraelben – ahol a legnépszerűbb írók a kortárs izraeli írók, így Amos Oz, David Grossmann, Meir Shalev – Márai is igen népszerű írónak számít. – Ha egy külföldi írónak, mint a magyar Márainak, öt könyve jelent meg, az nálunk már igen jelentősnek számít – mondta Ornit, aki nem titkolja, hogy ő egyenesen „Máraiimádónak” van elkönyvelve. Fordítóból az izraeli Bábelben nincs hiány. – Legalább 40-50 százalékra tehető az idegen nyelvről fordított könyvek aránya a zsidó államban – mondta Ornit, aki szerint ez jóval felülmúlja az Egyesült Államokban kiadott, idegen nyelvről fordított könyvek arányát. Ami pedig a magyar könyvek izraeli kiadását illeti, nos – közölte Ornit – Márai a legnépszerűbb, de sokaknak tetszett Kertész Imre Sorstalanság című műve is. Mivel a Márai-kiadási jogokat a Keter kiadó tartja fönn magának, ezért Ornit a saját kiadójánál, a Madonnál legutóbb Szabó Magdától Az ajtót és Szerb Antal, valamint Dragomán György egy-egy művét adta ki.

– Amikor megjelent Izraelben A gyertyák csonkig égnek, és utána még másik három Márai-regény, számos magyar származású olvasó felhívott, s elmondták, nagyon örülnek annak, hogy Márait olvasva újra felidézhették azt a rég letűnt világot, amit ugyan nem felejtettek el, de egy egészen más miliőben élve már eltemettek magukban – mesélte el Ornit, a tapasztalt szerkesztő, aki szerint ezeknek az embereknek valójában hiányzik a rég elmúlt a világ, az egykori otthon, ahol az egész családjuk még együtt volt. Ornit szerint „valójában ez egy különleges nosztalgikus érzés lehet, annak ellenére, hogy az abban az időben dühöngő antiszemitizmus iránt Izraelben senki sem érez nosztalgiát”!

A főleg dicsérő Márai-kritikák mellett voltak olyanok is, amelyek kifogásolták, hogy Márai a Föld, föld...-ben „inkább az oroszmegszállókat bírálja, és a németmegszállást nem”. – A zsidókat érintő ügyekben Márai nem igazán szólaltmeg, persze lehet, hogy erre zsidó felesége életének mentése miatt kényszerült rá – említette az egyik kritikus, aki egyúttal felhívta a figyelmet arra az Izraelben még kiadatlanMárai-műre, amely magyarul A teljes napló 1943–44 címen jelent meg. Ebben Márai többek közt ezt írta: „(1944)Május. Virágos fák. Ez az illatos fölény és magasztosan közömbös következetesség, mellyel a természet leborítja az emberi nyomorúságot: csaknem dühítő. Nem segít semmi: mindent személyesen meg kell élni…, hogy megértsük.Mindazt, amit a lengyel, osztrák, német zsidók sorsáról hallottunk ez években, ködkép volt csak. Demikor először láttam – a budapesti Vörösmarty téren –, amint egy embert két Gestapo-katona vitt a teherkocsi felé, megértettem a valóságot. S most, mikor az ablak előtt vonulnak ezek a sárga csillagos férfiak, nők és gyermekek, cipelik a ványadt csomagokat, hogy ötezrével, tízezrével öszszezsúfolva éljenek valamilyen bizonytalan – attól tartok, nem is bizonytalan! – sors felé, amint elhagyják otthonukat, munkájukat – miért?! –, ...most végre értem. Mindezt látni kell személyesen… Szégyen élni. Szégyen a napon járni. Szégyen élni”.