Ponta ante portas?

A román kormány belebukott abba, hogy létrehozott egy magyar tannyelvű egyetemi kart, és ezzel teljesítette a koalíció létrehozásakor tett egyik vállalását.

Nagy dolog az ilyesmi ott, ahol az adott szó megtartása sajnálkozó tekinteteket vált ki. Ám a kedvező fejlemények sora itt véget is ér. Noha a bizalmatlansági indítvány sikere természetesen nem jelenti a magyar orvosi kar felszámolását, a reménybeli miniszterelnök, Victor Ponta kijelentette, hogy hatalomra kerülve hatályon kívül helyezi a vonatkozó kormányhatározatot, „az RMDSZ zsarolásának” gyümölcsét.

Némileg árnyalja a képet, hogy az idők során az RMDSZ későbbi koalíciós partnerei rendre tettek hasonló nyilatkozatokat. Ezért is meglepő Kelemen Hunor elnök kijelentése, amellyel gyakorlatilag kizárta a közös kormányzást, nem valamely párttal, hanem mindjárt a teljes baloldallal. Eddig ugyanis a szövetség nyitva tartotta a kapuit mindenki előtt, aki jövendőbeli koalíciós partnerként számításba jöhetett. Valami azt súgja, hogy „erős elszólásoknál” több lehet Kelemen Hunor sértődöttsége mögött...

Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke korábban úgy vélekedett az ellenzék fenyegetőzéséről, hogy egy dolog nem támogatni egy adott intézkedést, és teljesen más eltörölni egy létező jogot.

Reméljük, jól számol, és a szociálliberálisok nacionalizmusa addig tart, amíg hatalomra kerülnek. Egyébként ugyanúgy aszszisztálhatunk az erdélyi magyarok jogainak fokozatos felszámolásához, ahogy annak idején a szlovákiai nyelv- vagy állampolgársági törvényhez.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.