Húszezerszer ellenőriztek

Jelenleg mintegy 164 milliárd forint értékű, még kifizetetlen számla van a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél (NFÜ), ugyanakkor összesen megközelítőleg 650 milliárd forintról kiállított számla benyújtását várja a kedvezményezettektől a szervezet.

Az NFÜ szerint ebből a két számból is látszik, ahhoz, hogy több pénzt tudjanak kifizetni, nem elég hatékonyabbá tenni az intézményrendszert, a pályázatok nyerteseinek is megfelelő ütemben kellene haladniuk a projektjeik megvalósításával. Mint közölték: eddig mintegy 2500 milliárd forint támogatást fizettek ki a kedvezményezetteknek, a támogatási szerződéssel lekötött összeg meghaladja az 5300 milliárdot. A kifizetés 2010 tavasza, azaz a kormányváltás óta 1600 milliárddal nőtt, ezzel párhuzamosan, a heti átlagot tekintve az új szerződéssel rendelkező projektek száma megduplázódott.

Arra a felvetésre, hogy az NFÜ helyszíni ellenőrzésekkel lassítja a kifizetési folyamatot, a szervezet azt válaszolta: az ellenőrzések szerves részét képezik az operatív programoknak, de nem elsődleges céljuk, hogy büntessenek, feljelentést tegyenek, illetve az adóhatósághoz forduljanak. A jelenlegi programozási időszakban húszezer helyszíni szemlét tartottak, szabálytalanság gyanúja 1200 esetben merült fel. Több feljelentést tettek, és egyedi esetekben az adóhivatalhoz fordultak. Tapasztalataik szerint a szabálytalanságok jelentős része nem volt szándékos. Ezért törekednek arra, hogy a rendellenességeket a projektgazdákkal közösen kijavítsák.

Az NFÜ elégedett azzal is, amit a kis- és középvállalkozásoknak nyújt. A 2010 óta kifizetett források 14 százalékát ez a cégcsoport kapta. A Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP) kapcsán azt írták, a legnépszerűbb konstrukció a „Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai korszerűsítése” pályázat, amelyre 2011 márciusa óta háromezer pályázat érkezett 32,5milliárd forint igénnyel a Pest megyén és Budapesten kívül eső térségekből, és 781 pályázat 8,2 milliárddal a közép-magyarországi régióból. Arra a kérdésre, vannak-e a rendszerben olyan számlák, amelyek kifizetése több mint egy éve nem történt meg, azt válaszolták, ebben a kiírásban a döntéshozatal jellemzően 30-40 napon belül történik meg a beérkezéstől számítva. Az automatikus pályáztatást még a Gyurcsány-kormány vezette be 2007-ben. A kedvezményezettek a fejlesztés befejezést követően nyújtják be a kapcsolódó számlákat, a hiánypótlást nem számítva pedig az NFÜ átlag 40-45 nap alatt fizet. Hozzátették: a 2011 márciusa óta keletkezett húszmilliárd forintos szerződésállományból eddig ötmilliárdot fizettek ki, a többi esetben még folyamatban van a megvalósítás, vagy nem érkezett be elszámolás.

Kockázatelemzés után vizsgálnak

A tízmillió forint alatti támogatással megvalósuló projektek esetében a közreműködő szervezet a fejlesztések öt százalékát a beruházás befejezését megelőzően a helyszínen ellenőrzi. A 15-25 milliós támogatásoknál ez az arány 25 százalék. Amennyiben a támogatás ennél nagyobb, a szervezet legalább egyszer – ha kockázatelemzés nem tesz indokolttá korábbi időpontot –, a fejlesztés befejezését megelőzően a helyszínen ellenőrzi. A 250 millió forint feletti uniós támogatásnál a szervezet a beruházást évente legalább egyszer, illetve a befejezését megelőzően a helyszínen ellenőrzi.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.