Túl korán jött az első szerelem, azért nem becsülte, meglehet. És ez nem népi bölcsesség volt, vagy nótastrófa: meztelen tény. Daru feküdt az ágyban, mintha az apja hátán feküdne, fájtak a csontjai, ha megjött a reggel, a gerinc mély fakádja elnyomta az ő vékony ágcsontjait, izgult és remegett, ha meg kellett érintenie Lilit. Izgult és remegett, ha Lilinek meg kellett érintenie őt. Csupa kellett volt a paplan alatt minden: muszájcsókok, azért isörömek, ittazidejesóhajok. Daru alól kiment az idő, egy csapásra tűnt el a gyerekkora, mint amikor tényleg szelel a lefolyó, és hörpinti a taknyos mosogatólevet, a végén még haragosan szürcsög is, harapja a vizet és a levegőt: így szippantotta ki az idő Daru gyerekkorát.

Borzasztóan sajnálom Darut, mert Daru én vagyok. És semmit se szeretek jobban, mint magamat sajnálni, borongni a múlton, a jóvátehetetlenre emlékezett, sosem volt nyolcvanas éveken, és átfesteni a kis roppanásokat nagy törésekké, a kis bajokat nagy kudarcokká, aztán meg föloldani az egészet. Más sikereit elmesélni a saját sikereim helyett. Más örömeiben lelni meg a boldogságot, mert mindig szebb öröm a más öröme. De legalább hitelesebb. Bárcsak pillanattal később nevettem volna, például, úgy nevetettem volna, mint ő, vagy ő; vagy ön, szűkölő olvasó, aki akkor talán már szeretett, amikor Daru először próbált szeretni.

A taxisblokád péntekre esett, mozgó ünnep volt, mint a húsvét. Hol volt akkor ön? Nevetett azon a napon? Gondolja végig a kedvemért, nem nagy dolog, nevetett valamin? Volt szerelme, aki visszanevetett? Akkor még Darunak is volt. Lili feltétel nélkül szerette, ezért Daru feltételeket akart. Más lányokat, más hajlatokat, mindent megenni, ami ehető. És a világban minden ehetőnek tűnt.

Hónapokkal korában egy vasárnapon, mikor Darunak először kellett elutaznia a kollégiumba, távoli város, gimnázium, Lili nem értette Daru rettegését. Úgy tett, mint aki nem érti, mekkora változás előtt áll. És Darunak ez fájt. Estére el kellett utaznia kollégiumba, ő még sohasem aludt másutt, csak Liliéknél, és ott is úgy aludt, mintha az apja hátán feküdne; de ezt nem mondom el megint. Egy hétig nem fogunk találkozni, ismételgette a lánynak, Lili meg nevetett, öt nap gyorsan elillan, majd írnak levelet, mire a válasz megjön, jövök vele én is. Öt nap nem a világ, nem kell betojni. Daru majdnem üvöltött, de hogy de, be kell, és ő be is van, ennél jobban betojni nem lehet, és ő anynyira be van, hogy el fogja kísérni az anyja, mert nem találná meg városban a kollégiumot, azt sem tudja, hol van a város, és hol a kollégium, de állítólag rossz környéken, és egyébként sem ez a lényeg, hanem, hogy mindennek vége. Mindennek. Oda a kültelki gyerekkor.

Daru biciklivel volt, majd tíz kilométerre lakott Liliéktől, egész pontosan nyolc és fél kilométerre volt Daruék mord kültelki szőlőse, és amikor Daru megtörve elindult haza, hogy onnan elinduljon a kollégiumba, Lili vele tekert, elküldte boltba a mamája, együtt tekertek a Lenin utcán, Lenin utca száznégy, ott laktak Liliék, és ezután ott lakott Daru elvesztett gyerekkora is. Lili, ahogy a bolthoz ért, le sem szállt a bicikliről, csak intett Darunak, tekerjen tovább, úgyis elbúcsúztak már a ház előtt. Egyenes utca volt a Lenin, nem volt benne kifli, a keresztutca a város, a sínek felől jött, a sarkon volt a kocsma meg a kisbolt, a kocsmárostól lett terhes néhány év múlva Lili, de azt akkor Daru még nem tudja, csak érzi, hogy fáj, éget, mint a gyomorsav, de nem egy pontban, hanem mindenütt, ahogy már egyedül befordul a sarkon, megtapossa a pedált, az az a másodperc, amikor már tudja: magára maradt.

A hazaútból másra nem emlékszem. Nem volt emlékezetes vagy metaforikusnak hazudható út, nem volt lélektisztító kanossza, pedig az út olyan divatos, jó lenne, ha az lett volna, de a hazudozásnak is megvan a maga ritmusa, van, amit el lehet hazudni, van, amit sajnos nem, és szó sem lehet róla, hogy az út elnyomja azt a telepi kanyart, mikor Lili csak intett, és nem is nézett vissza, csak bement a boltba. Már korábban sötétedett, szürkült a termáltavak felől az ég, és ha közel lett volna, hallom, akkor Daru hallja: morajlik a vihar előtti Tisza.

Az első alkalommal levetkőztek egészen. Lili megkérdezte Darut, hogy szereti, Daru feküdt az apja hátán, nyomták egymást a csontok, fájtak egymásnak, Daru nem tudta, hogy szereti, még sehogyan sem próbálta, még soha nem látott meztelen női testet, és most egyszerre túl sok volt minden. Plüsstakarón feküdtek, igazából, puha plüsstakarón, Lilit az anyuka nevelte, ketten éltek a háromszobás kertes házban, de akkor még nem volt saját szobája, és az anyukájának sem volt saját szobája, mindenük közös volt, az életük is, a szerelmeik is. Lili megbeszélte a mamájával, hogy levetkőzhet, de az még nem történhet meg. Lili feküdt az anyja hátán, Daru feküdt az apja hátán, az összes terhes jó tanács, meg nem élt kéj, fóliasátorba pállott romantika ott volt, a szüleik öszszes ki nem élt vágya ott hevert velük, a gerincek, akár a teknők, a bordák, akár a szegőlécek, nyomták egymást. A sírba feküdni, az apa hátába feküdni.

Daru, szegénykém, álljál föl, menjél onnan el!

Lili gyönyörű lány, fürtös barna haja van, és almamelle, az ölére sajnos nem emlékszem, de Daru nagyon is, és akkor mégis, hiszen Daru én vagyok. Majd én, Daru, elmondom maguknak: gyönyörű az öle, milyen lenne, forró, de leginkább titokzatos, nem tudni, mi hol van rajta, és hogyan működik.

Kitérő: Daru évekkel később megpróbálja elmagyarázni a legjobb barátjának, mi az a csikló. Történelemóra van, és a suscse ji hídfő felé tart a második magyar hadtest, köztük Daru nagyapja, de Daru és a barátja, Öcsi nem tud a Don felé vonulni, mert tisztázni kell ezt gyomorszorító, kínzó, félelmetes kérdést, hogy az a bizonyos testrész hol van. Meg mire jó. És akkor Daru összeszedi magát, elmondja, amit akkorra úgy-ahogy megtanult, a saját kárán, és erről inkább hallgat, mert nagy károkról tudna beszélni. Öcsi egyre kétségbeesettebben néz, a második magyar hadtestet közben körbefogják a szovjet csapatok, de Szőrfi tanárnő még nem adja föl, rohamoz, Öcsi meg azt feleli, akkor ő mégsem tudja, melyik az a csikló.

Lili azzal fogadja, még dühöng a nyár, hogy az anyja szerint itt az idő. Most már azt is lehet. Daru örül, de nincs ébren, álmában örül, és álmában más életét éli, valaki más nevet helyette. A konyhából nyíló szoba inkább nappalira emlékezet, nincs benne tévé, kis ablakai vannak, dél felé néznek, elképesztő erővel tűz be a nap, nincs sötétítőfüggöny, és akárha reflektorok rádiuszcsövei lennének: éget a fény. Minden ágyon puha plüsstakaró, és combtól bokáig éget a nap. Daru nincs ott, csak akit oda álmodott, az van ott, akkor ébred föl, amikor a konyhán keresztül ki kell mennie a fürdőbe, hogy tisztálkodjon, akkor magához tér, a fürdőben fatüzeléses a bojler, lenéz alulra, a kis kályhára, enyhe pernyeillat van, és gyantás faszag, a kosárba be van készítve a tüzelő, hiába van nyár, fürdeni nyáron is csak gyújtás után lehet, és Daru most veszi észre: mindene véres.

Nem érti, mit adott neki Lili. De Lili érti, mit adott neki, hálás, amiért neki adhatta, meg van tőle hatódva, és még sokkal jobban szerelmes, mint addig. Daru ebből a hálából érti meg, hogy mi történt, hogy a fájdalom, a remegés, az akarás, a hátán ömlő veríték fontos dolog volt, nagy dolog volt. Lili gyönyörű lány, és ekkor már majdnem tizenhét, Daru meg kajla pattanásos kamasz, alig múlt tizennégy, két hete még tizenháromról hazudta a Róna diszkó kidobójának a tizennyolcat.

Ott, a Rónában ismerkedtek meg. Igaz ság szerint úgy, hogy Lili összekeverte Darut egy másik kamasszal, akit már régen kinézett magának. Ez a kinézett kamasz, az élet jól adagol, Daru barátja volt, akinek nem véletlenül éppen olyan a frizurája, mint a Darué. Illetve ez így nem pontos, Daru másolta le a barát frizuráját, és vett magának depeses cipőt, hogy vagányságban és hasonlóságban stimmeljen.

Úgy kell csajozni, hogy fölkéred táncolni a lányt – Daru ezért fölkéri. Aztán táncolsz jókedvvel, néha megérinted, vagy belékarolsz. Daru néha megérinti, néha belékarol. Mikor jön a lassú (akkoriban volt ilyen: lassú nóták sorakoztak a grádicson), magadhoz szorítod, egészen közel, és a lány érzi, hogy megkívánod; te is érzed, hogy megkívántad. Ez kicsit késve, de így lett, Daru lelke nagy nehezen abbahagyta a remegést, és a teste megkívánta. Belelehelsz a nyakába, esetleg óvatosan meg is puszilod. Rálehelsz a nyaka bőrére. Daru belehelt a nyakába, nyirkos volt Lili bőre, jó illatú. A lassú után ki kell hívni levegőzni. Lili mosolygott, azt mondta, menjenek. A kútnál csókolóztak, mindjárt ott volt a kút, néhány lépés, de néhány lépés után csókolózni kell, hallgatni kínos, és mivel mindjárt csókolózni kell, nincs miről beszélni. Daru lekapta Lilit, nyelvileg ez történt, ez volt a zsargon, talán már nem használják, vagy használják, félelmetes szó. Daru képzeletben úgy kapta le Lilit, mintha vadászna: rábukott. A valóságban: lassan, ügyetlenül. Lili az első csók után bevallotta, valaki másnak vélte, de sebaj, így is jó.

Mintha kimondták volna a boldogító igent, úgy mentek vissza. Nem a kézfogás miatt, de mert látszott rajtuk, hogy ők már egy pár. Ez volt a rend, akik csókolóztak, pár lettek, nem volt felelőtlen csókolózás, csak felelős csókolózás volt. Elkezdtek táncolni, Daru visszafogottan, gyönge csárdással nyitott: egyet jobbra, egyet balra. Beállt a körbe Lili barátnője, valóban kör lett belőlük, azért állt be, mert látta, beállhat, ők már egy pár, és akkor lehet. Daru még mindig a csárdásban volt. Ekkor megjött Daru barátja, akivel Lili öszszekeverte őt, és Daru meg a barátja megvillantották közös tánctudásukat, mert táncolni is ugyanúgy tudtak. Daru gyomra összeugrott. Úgy gondolta, bár ők egy pár, még csak néhány perce van így, és Lili talán lecseréli őt a barátjára, elvégre a barát volt az eredeti terv.

Amikor abbahagyták a virtuskodást (úgy csináltak, mintha zsákba gyűjtenék a levegőt), Lili megfogta Daru kezét. Odahajolt, és megcsókolta.

Egy év múlva nyáron Daru egyedül volt, mint az ujja. Mint az ujjam. Nem a szerelmet kereste, kegyelmet keresett. Nem ölelést akart, megváltást, fölszabadítást. Persze nem tudta, hogy ezt akarja, nagyon is úgy hitte, hogy ölelést kíván, de valójában mindennél jobban vágyott rá, hogy radírozzák le a bőréről a magány stigmáját, húzzák ki szegény árva nevét (úgy hívják: Daru) a magányosok listájáról. Nevessen vele valaki, ha nevetni szeretne, mert a nevetés nevetést kíván, ahogy az anyag anyagot, az erő félelmet, a só levest, a kasza füvet. Magányos volt Daru, a taxisblokád óta kutya magányos. Akkor még, amikor kültelki alsó pályaudvaron állt, és reménykedett, hogy fölfér a félegyházi vicinálisra – a vonatok még jártak –, úgy hitte, övé a világ. A taxisok elálltáka szentesi közúti Tisza-hidat, de a vasútit nem, és Daru megélte kamaszélete első történelmi pillanatát, a többit (rendszerváltás, etcetera) nem vette észre. Akkor rajtakapta az időt, hogy történelmi, historikus volt az a péntek. Mi az, hogy nem lehet hétvégére hazautazni? Fújt a szél a bútorgyár felől, állt Daru, a felnőtt férfi, aki már ilyeneket is megélt: történelem. Lezárták a hidat, és Daru, ahogy várta a vonatot, elhatározta, szakít Lilivel. Túl sok jó csaj van a gimiben.

FOTÓ: FEJÉR GÁBOR