A hadijáték ugyan nem a valóságban, hanem többnyire szuperkomputereken zajlik, de nagyon komoly ügy. Elsősorban azért, mert elárulja, hogy a játékosok mire készülnek, milyen eshetőségekkel számolnak, és mekkora erőt hajlandók felhasználni a más eszközökkel elérendő politikai célok érdekében. Az amerikai fegyveres erők központi parancsnoksága már ciusban játszotta le ismét Internal Look fedőnevű hadijátékát a floridai Tampában. A különös az, hogy a kéthetes törzsvezetési gyakorlat tényéről, annak forgató könyvéről, sőt eredményéről is viszonylag gyorsan értesült a közvélemény a lehető legjobb közvetítő, a The New York Times révén.

A lap megírta, hogy a gyakorlat eredménye komoly gondot okozott James N. Mattis tábornoknak, a központi parancsnokság irányítójának. Ő a feje a Közel-Keleten, a Perzsa (Arab)-öbölben és Délnyugat-Ázsiában állomásozó amerikai erőknek, s ha bekövetkezne az oly régóta ígért izraeli támadás az iráni atomlétesítmények ellen, akkor neki kellene a következményekkel számolnia. Az eredmény pedig az volt: ha az izraeli haderő megpróbálnámegsemmisíteni az Irán területén szétszórt nukleáris létesítményeket, ezt olyan katonai konfliktus követné, amelyből nem maradhatnának ki a térségben állomásozó amerikai erők sem. A feltételezések szerint Izrael két irányból támadhat. Egyrészt légiereje próbálkozhat az iráni célpontok lebombázásával,másrészt az öbölbe irányíthat tengeralattjárókat, ahonnan robotrepülőgépeket, esetleg rakétákat vezethet a nukleáris fejlesztő, urándúsító létesítményekre.

A hadijáték kiindulópontja szerint Izrael nem az Egyesült Államokkal együttműködve támad, ám az irániak ezt egyszerűen nem hiszik el, s rakétáikkal elsüllyesztenek egy amerikai hadihajót az öbölben.

A katonai tervezők legalább kétszáz áldozatra számítanak. A támadásra Washington ellencsapással válaszol. A The New York Times névtelenül nyilatkozó katonai szakértőkre hivatkozva azt írja, hogy a gyakorlat a tábornokok számára megerősítette, hogy milyen „ellenőrizhetetlen és megjósolhatatlan következményekkel járhat az izraeli támadás és az iráni ellencsapás”. A cikkből kiderül: az amerikai katonai vezetés arra számít: Izrael nem fogja tájékoztatni legfőbb partnerét és szövetségesét a támadásról, miközben az amerikaiak a dolgok logikájánál fogva belesodródnak majd az eseményekbe, és kénytelenek lesznek „megtámogatni az izraeli stratégiai célt”. A lap értesülése szerint az elsődleges izraeli támadás egy évvel vethetné vissza az iráni atomfegyverprogramot, míg az amerikai ellentámadás ehhez további két évet adhatna. Ugyanakkor a lap úgy tudja, hogy amennyiben Barack Obama elnök nagyszabású büntető, megtorló csapást rendelne el, az amerikai távolsági bombázók és nagy pontosságú rakéták ennél jóval nagyobb kárt okozhatnának az iráni atomprogramban. A kockázatokról Mattis tábornok állítólag azt mondta tisztjeinek: „Az izraeli első csapásnak szörnyű következményei lesznek a térségben és az ott állomásozó amerikai erők kötelékében.”

Ehhez feltétlenül hozzá kell tenni, hogy a törzsvezetési gyakorlat Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő washingtoni látogatása előtt történt. Nyilvánvaló volt, hogy a Fehér Házban főleg az esetleges támadásról, az abban való amerikai részvételről és előzetes hadianyag-szállításról volt szó. Az Obama–Netanjahu-találkozó után mintha csökkent volna az izraeli verbális nyomás Washingtonra, s ritkábban állnak elő a megelőző támadás mellett érvelve. A jelek szerint az Egyesült Államok szeretné elkerülni a katonai összecsapást. Irán is enyhítette retorikáját, és most leült tárgyalni Isztambulban atomprogramjáról.

Az izraeli politikusok és egyes katonai vezetők a korábbi hasonló „huszárcsínyek” (Irak, Szíria) megismétlésére készülnek. Ehud Barak védelmi miniszter egy korábbi nyilatkozatában azt mondta: „A háború nem piknik. De ha Izrael akcióba kényszerül, az ellencsapás elviselhető lesz. Nemhogy százezer, de tízezer vagy ezer halott sem lesz. Izrael Állam nem semmisül meg.”

A szakértők egy része tagadja, hogy az iráni atomlétesítmények elleni csapás tűzfészekké tenné a térséget, pokollá változtatná az ottani amerikai erők életét, globális terrorhadjáratot és egekbe emelkedő olajárakat okozna. Abból indulnak ki, hogy az iráni vezetés mindenáron el akarja kerülni, hogy az ország területe hadszíntérré változzon, mert ezzel kockáztatná hatalmát. Másként látja ezt Móse Vered, az izraeli védelmi minisztérium fizikus végzettségű munkatársa. A kutató hosszabb tanulmányi szabadságot töltött a tel-avivi Bar-Ilan Egyetem stratégiai kutatóközpontjában, s ottani vizsgálatainak eredményét közzé tette. Ennek lényege, állítja Vered, hogy a síita ideológiától vezérelt teheráni vezetés hosszú és elkeseredett háborúra készül. Vered szerint az irániakat nem zavarja, hogy országuk nem határos Izraellel. Feltételezi, hogy más szomszédos országokat, elsősorban Szíriát használnák fel a konfliktus hadszíntereként. (Számos jelentés szerint máris vannak szír területen iráni katonák a Forradalmi Gárdából, s ott vannak Libanonban a Hezbollah ellenőrizte vidékeken is. Vered azt vizionálja, hogy Libanonból, Gázából és Szíriából állandó rakétatűz alá veszik Izrael egész területét. Libanon nagyobb részét ezért kénytelenek lesznek megszállni az izraeliek. Ehhez kell még hozzáadni az izraeli és zsidó célpontok, El-Al repülőgépek elleni világméretű terrorhadjáratot. (A kutató személyes okokra hivatkozva elhárította, hogy a témáról ismét nyilatkozzon.)

Az Irak elleni elhúzódó háborúra hivatkozva állítja Vered, hogy Teherán képes lesz akár évekig is harcolni a „teológiai” igazság érdekében. Az ajatollahok most azt hirdetik, hogy Izrael léte maga a „gonosz”, amelyet meg kell szüntetni. Vered dolgozatának nyilvánosságra jutott részeiben nem számol az amerikai részvétellel. Azt viszont elképzelhetőnek tartja, hogy Irán nem válaszol azonnal megtorlással, hanem előbb diplomáciai kampányt indít a támadás áldozataként.

Ez is egyfajta apokalipszis. Ez a műfaj, tudjuk, ebben a térségben született.