A Klubrádió esete megmutatja, hogy amikor a hatóság bármi áron érvényt akar szerezni az akaratának, erre megtalálja az eszközöket, és ennek legfeljebb a bíróság szabhat gátat. Valóban, a médiahatóság eddig nem élt minden lehetőségével, ám nincs rá semmi garancia, hogy kiélezett szituációkban – például a választások előtt – ezt nem fogja megtenni. Jogi és politikai értelemben a sajtószabadságot csak egy új, a szakma és a társadalom legszélesebb köreinek bevonásával készülő szabályozás garantálhatná.

A Fidesz a 2010-es választási győzelmével lehetőséget kapott arra, hogy módosítsa az összes politikai szereplő által elavultnak, pazarlónak ítélt médiatörvényt, és az európai uniós szabályoknak, valamint fejlesztési irányoknak megfelelő új szabályozást hozzon létre. A „kétharmados forradalomra” hivatkozva azonban a Fidesz szakított a demokrácia alapvető játékszabályaival, és az új médiaszabályozásban is kizárólag önös hatalmi érdekeit érvényesítette.

Az emiatt támadt nemzetközi felháborodás hatására és az Európai Bizottság nyomására a magyar parlament tavaly márciusban négy ponton módosította a médiaalkotmányt és a médiatörvényt. Az Alkotmánybíróság pedig – részben a Népszabadság Dolgozóinak Egyesülete beadványa nyomán – decemberben alkotmányellenesnek minősítette az új médiaszabályozás több paragrafusát, megsemmisítette a tartalomszabályozással, az újságírók információforrásainak védelmével, az adatszolgáltatási kötelezettséggel, valamint a média- és hírközlési biztos intézményével összefüggő rendelkezéseket. Bebizonyosodott, hogy a szabályozás bírálói nem tévedtek, az újmédiatörvények ellentmondanakmind amagyar alkotmánynak, mind az európai uniós alapelveknek és jogrendnek.

Több nemzetközi szervezet, köztük legutóbb az Európa Tanács égisze alatt működő velencei bizottság a módosítások után is aggályosnak tartja a magyar igazságszolgáltatási reformot, valamint a magyar médiarendszer politikai befolyásolását, az újságírók forrásvédelmével kapcsolatos szabályokat, valamint a tartalomszabályozást érintő homályos meghatározásokat. Thorbjorn Jagland, az Európai Tanács főtitkára március 21-i budapesti látogatásán az európai normák betartására hívta fel a kormány figyelmét, amire az volt a válasz, hogy a kabinet kérte az Alkotmánybíróságot, hogy részletesen értelmezze megsemmisítő határozatát, és amint azt megkapják, a parlament elé terjesztik a médiatörvények módosítását, hogy azt a parlament május végéig elfogadhassa.

Még a kormány javaslatának benyújtása előtt le kell szögezni, hogy az Európai Bizottság nyomására módosított, az Alkotmánybíróság által megsemmisített paragrafusok ellenére a magyar médiaszabályozás több eleme továbbra is ellentétes a magyar alkotmánnyal és az Európai Unió normáival. Az első és legfontosabb probléma a törvényekkel, hogy a jelenlegi magyar viszonyok között nem garantálják a médiahatóság függetlenségét. És a hatóság nem is független. Orbán Viktor miniszterelnök nevezte ki kilenc évre Szalai Annamáriát, a Fidesz egykori tagját és parlamenti képviselőjét a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökének, ő egyben a Médiatanács elnöke is. A tanács négy tagját – Auer János, Kollarik Tamás, Koltay András, Vass Ágnes – a Fidesz jelölte és a kétharmados kormánypárti többség szavazta meg a parlamentben, a tanácsban egyetlen ellenzéki párt delegáltja sem kapott helyet. Valóban van arra európai példa, hogy a mindenkori kormánypártoknak beleszólásuk van médiatestületekbe delegált személyek kiválasztásába, de a magyar médiahatóság ellenőrzési és szankcionálási jogköre egész Európában példátlan, ez pedig többpárti vagy még annál is szélesebb, és nem kizárólag az Országgyűlés által delegált politikai és társadalmi felügyeletet (egyházak, társadalmi szervezetek stb.) tenne szükségessé.

A médiatörvény egyik legtöbbet kifogásolt pontjáról, a bírságolás lehetőségéről a médiahatóság már tavaly nyáron többé-kevésbé lemondott a szakma képviselőivel kötött társszabályozási megállapodásokkal. A Médiatanácshoz beérkező panaszok közül azokat adják át a szakmai testületeknek, amelyek a médiaalkotmányban, illetve a médiatörvény vonatkozó fejezetében foglalt kötelezettségeket és tilalmakat érintik. Így többek között a közérdek védelmében, az emberi méltóság, az emberi jogok, az alkotmányos rend tiszteletben tartása, a kiskorúak védelme, a reklámszabályok betartása fölött a szakma őrködhet. A szakmai testületek pedig rögzítették, hogy az általuk kidolgozott etikai kódexhez csatlakozó médiumokkal szemben nem szabnak ki pénzbírságot, esetleges szank cióik kizárólag a nyilvánosság erejére korlátozódnak. E szabályozás egyetlen, de nagyon súlyos hibája, akár nevezhetjük fenyegetésének is, hogy 30 napos határidővel „bármelyik fél” felmondhatja ezt a szerződést, és akkor visszaszáll a bírságolás joga a Médiata nácsra.

Ennél közvetlenebb, és azonnali gondokat okozó baj, hogy a magyar médiaszabályozás nem biztosítja a közszolgálati médiumok függetlenségét. Miután a közmédiumokra vonatkoznak a legszigorúbb tartalmi szabályok, ezért elvárható lenne, hogy a törvényben megtalálható közvetett függőségi viszonyok megszűnjenek. A hatályos jogszabályok alapján ugyanis a közmédiumok több tízmilliárdos állami támogatásával és vagyonával gazdálkodó új szervezet, aMédiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatóját a Médiatanács elnöke nevezi ki, és ő gyakorolja felette a teljes munkáltatói jogkört. Az MTVA támogatáspolitikáját, üzleti tervét és éves beszámolóját a kizárólag a kormánypárti jelöltekből álló csonka kuratórium, a Médiatanács fogadja el. Az MTVA vezérigazgatója a műsorokat gyártó főszerkesztőségek élére többek között az első Orbán-kormány kulturális miniszterét, Rockenbauer Zoltánt, a hírterülethez pedig a Jobbik médiapolitikai kabinetjének egykori vezetőjét, Papp Dánielt nevezte ki.

A szinte kizárólag műsor-megrendelői szerepre lecsupaszított közmédiumok – Magyar Televízió, Magyar Rádió, Duna TV, Magyar Távirati Iroda – vezérigazgatóira is aMédiatanács elnöke tehet javaslatot, és amennyiben a személyi javaslattal a Médiatanács is egyetért, a jelöltek közül a Közszolgálati Közalapítvány választhatja ki a nyertest. A Közszolgálati

Közalapítvány az egyetlen olyan testület, amelybe a Fidesz–KDNP mellett az ellenzéki pártok is delegálhattak tagokat, de ez a grémium kizárólag a csontvázintézményekké vált, ötven főnél kevesebb dolgozót foglalkoztató közmédiu mokat felügyelheti. Az összes közmé dium élére olyan személyeket neveztek ki, akik előzőleg a jobboldali médiabirodalmakhoz tartozó orgánumoknál (Lánchíd Rádió, Hír TV) dolgoztak, vagy korábban már jelentős gesztusokat tettek a Fidesznek. A négy intézmény működési rendszerében az MTI annyiban jelent kivételt, hogy a közmédia központi hírszolgáltatását a távirati irodánál szervezték meg, ez a hírcentrum felügyeli szakmailag az összes híradót és a közmédia közös hírportálját is. Belénessy Csabának, az MTI vezérigazgatójának a közszolgálatról való gondolkodásmódját jól jellemzi a 168 Órának adott nyilatkozata, amely szerint a közszolgálati újságíró nem lehet a kormány ellensége, és nem kérdőjelezheti meg a szabadon választott kabinet hatalmát, „az nem megy, hogy elfogadjuk a tisztséget, majd szembeszegülünk a megbízóval”. A köztévé híradója másfél év alatt három, nagy botrányt keltő hamisítást követett el. Manipulálták az Orbán Viktort kritizáló Daniel Cohn-Bendit zöldpárti európai parlamenti képviselő magyarországi látogatásáról szóló tudósítást, egy riportból kiretusálták Lomnici Zoltánt, a Legfelsőbb Bíróság egykori elnökét, és az ellenzék január 2-i több tízezres tömegdemonstrációjáról azt a látszatot keltették, mintha azon alig vettek volna részt.

Az Alkotmánybíróság nem semmisítette meg a médiatörvény azon passzusát, amely a hatóság számára biztosítja, hogy az írott sajtóban megjelenő tartalmakat elbírálja, értékelje, vizsgálhassa. A korábbi médiahatóság, az Országos Rádióés Televíziótestület azért kapott az Alkotmánybíróság által is elismert tartalomfelügyeleti hatáskört, mert a kiosztható rádiós és televíziós frekvenciák végesek, így az államnak joga van beleszólni a megjelenő tartalomba is. Az írott és online médiának azonban nincs ilyen korlátja, bármennyi alakulhat és működhet egyszerre, ezért az lenne a helyes, ha a médiahatóság nem szólhatna bele azok tartalmába, nem vizsgálódhatna, nem szankcionálhatna. Az írott és online médiában megjelenő tartalmakkal szembeni kifogások lehetőségét a már meglévő büntető- és polgári jogi eljárási szabályok megfele lően rendezik.

A médiaalkotmánnyal kapcsolatos további probléma, hogy a jogszabály előírásai szerint a médiatartalom nem lehet alkalmas személyek, nemzetek, közösségek, nemzeti, etnikai, nyelvi és más kisebbségek vagy bármely többség (!), továbbá valamely egyház vagy vallási csoport nyílt vagy burkolt megsértésére, kirekesztésére. Ez a szabad véleménynyilvánítás szinte abszolút korlátozásának lehetőségét jelenti. Ezen szabály betartása esetén semmilyen értékelő vélemény nem fogalmazható meg a médiában és a sajtóban bármely személlyel összefüggésben a könynyen elveszíthető per kockázata nélkül. A büntető törvénykönyv ugyanakkor megfelelő jogorvoslatot biztosít azok számára, akik úgy érzik, hogy mások megsértették, kirekesztették őket. A jogszabály továbbra is tartalmazza, hogy a médiatartalomban nem tehető közzé vallási vagy világnézeti meggyőződést sértő kereskedelmi közlemény. Ezen szabály szigorú betartása lehetetlenné tenne bármilyen vallással vagy világnézet kritikájával foglalkozó konferencia- vagy könyvreklám közzétételét,mert az sérthet egymásik valláshoz vagy világnézethez tartozó személyt.

Az Alkotmánybíróság előírta a jogalkotónak, hogy meg kell teremtenie az újságírók forrásvédelmének garanciáit is. Az újságírók és forrásaik védelmére az adhatna valódi garanciát, ha a törvény előírná, hogy az újságírót csak bíróság kötelezhetné a forrásai kiadására, nyomozó hatóság nem. A bíróság döntése ellen pedig jogorvoslattal lehetne élni. A jogerős ítélet megszületéséig az újságíró ne legyen kötelezhető információforrásának felfedésére. Túl tág azon állami érdek meghatározása is, hogy mikor legyen kötelezhető az újságíró a forrásvédelem feladására. Jelenleg ez a nemzetbiztonság és közrend védelme, bűncselekmények elkövetésének felderítése és megelőzése. A nemzetbiztonság és a közrend védelme azonban megfoghatatlan fogalmak, valójában gumiparagrafusok, a bűncselekmények megelőzése pedig teljesen parttalan hivatkozási alap.

A bűncselekmények elkövetésének felderítése lehetne az egyetlen legitim indok az informátor kiadására. Fá jóan hiányzik az is, hogy csak abban az esetben legyen kötelező az informátor személyét felfedni, ha az ezzel okozott hátrány kisebb, mint amit az adott bűncselekmény (tehát akár egy vétség) felderítésének elmaradása okozna. Ezek a kérdések nyilvánvalóan kizárólag bírósági jogkörben mérlegelhetők, ez garantálná a pártatlan döntést. További probléma a hatályos jogszabállyal, hogy nem biztosítja az információforrás teljes védelmét sem, ugyanis „csak” azt írja elő, hogy „az újságíró jogosult az információt átadó személy kilétét titokban tartani”. A „jogosult” kifejezéssel az újságírómérlegelésére bízza, hogy az informátor kilétét titokban tartja, vagy sem. Ez pedig elrettenti a lehetséges informátorokat, mert őket kizárólag az újságíró adott szava, és nem a törvény védi. A „jogosult” helyett a „köteles” titokban tartani az informátor kilétét lenne a megfelelő fordulat. Ugyanúgy, ahogy az ügyvéd, az orvos, a bank, az adóhatóság és a pap is „köteles” a titok megtartására. Márpedig leginkább az informátor szorul védelemre, aki az átlátható állami és gazdasági működés megteremtéséhez szükséges tényfeltáró újságírás kulcsfigurája. Ez ugyanolyan fontos érdek, mint a sajtó szabadságának és háborítatlan működésének alkotmányos szintű garantálása.

„Veszélyben a sajtószabadság! Arra kérem a köztársasági elnököt, hogy vesse latba tekintélyét a magyar sajtószabadság helyreállítása érdekében. A Magyar Televízióban történt jogsértések veszélybe sodorták a közszolgálati csatorna pártatlan és független működését, továbbá vitatott személyi döntések következményeként még egyoldalúbbá válhat a magyar televíziós tömegtájékoztatás. Ezek a fejlemények súlyosan kedvezőtlen hatást gyakorolnak a magyar demokrácia és jogállamiság bel- és külföldi megítélésére.” Ezeket a súlyos mondatokat 2002 augusztusában a miniszterelnöki székből épphogy távozó Orbán Viktor intézte Mádl Ferenc köztársasági elnökhöz, majd a Fidesz vezére az MTV székháza előtt tartott nagygyűlésen a köztévé kettéosztását követelte, mondván: a szocialisták tábora mellett a polgári elkötelezettségűeknek is jussa, hogy saját közszolgálati televíziójuk legyen.

Miniszterelnök úr, 2012 elején újra és még mindig itt a lehetőség!

Páratlan testület– esküt tettek aMédiatanács tagjai, Vass Ágnes, Koltay András, Kollarik Tamás, Auer János és Szalai Annamária