Minden hónapban ellenőriztette a telefonokat, mármint úgy, értitek, mondta is a barátainak éles hangsúllyal, úgy, de ellenőrzés ide vagy oda, azért mindig kinn kellett hagyni a titkárságon a telefonokat, amikor tárgyalásba kezdett valakivel, akár egy beszállítóval, egy főosztályvezetővel vagy egy VIP-beteggel. Már megrendelte a detektoros kaput is, de azt nem tudták még leszállítani, akkora a kereslet mostanában.

A Beszállító, aki éppen a Kórházigazgatóval tárgyalt, a feltöltős, eldobható telefonokban hitt. Ezeknek is volt persze hátrányuk, hiszen sokan nem ismerték fel a hívás alapján, hogy ő az, de előnyük annál több, legfőképpen az, hogy senki sem tudhatja, hogy most éppen ki beszél. A Beszállító általában a párttól kapott telefonon hívta a Kórházigazgatót, ilyenkor csak az időpontot beszélték meg, mert a helyszín mindig ugyanaz volt: a kórház pincéjének legvédettebb helyén találkoztak, közvetlenül a patológia után, még a kápolna előtt nyílt egy szűk folyosó, s annak a végén volt az a kis, hat négyzetméteres tárgyaló, ahol elég sok fontos dolog dőlt el. Bort és pezsgőt is tartottak a szobában.

A Termálfürdőbe nem járhatott mindenki. Nem azért, mintha a vezetője túlságosan elitista lett volna, pusztán csak amiatt, mert véges volt a kapacitása. Egy Kórházigazgató csak nagy ritkán jutott be oda, hiszen nála nagyobb emberek jártak oda: az Útépítő, az Energiás, a Pénzes, a Szállodás, az Éttermes, az Éjszaka Királya, polgármesterek, még néhány ellenzéki is. A Termálfürdő igazi férfi hely volt, nő oda a lábát sem tehette be. A Termálfürdőbe ugyanis csak egy szál, a nemzőszervet elfedő lepellel lehetett belépni. Az alá sem mobiltelefont, sem más lehallgatóberendezést nem lehetett elrejteni, pláne ha a vízben is megmártóztak az ország fontos ügyeit megbeszélni kívánó felek.

Amikor – három éven keresztül – miniszterelnök asszonya volt az országnak, szinte teljesen kiürült a fürdő, majdnem tönkre is ment. Még szerencse, hogy az előre látó Pénzes, Szállodás, no meg az Éjszaka Királya közösen összedobta a fenntartáshoz szükséges pénzt, mert tudták, vagy tán csak megérezték, hogy lesz még konjunktúrája a helynek. Amikor végre lecserélték a Miniszterelnöknőt, meg is fogadták: többet nem állhat nő az ország élén, a Termálfürdőt ugyanis nem szabad kizárni a megbeszélésekből.

A Beszállító a kórházi tisztításra hozta az ajánlatát, a szokásos szerződéssel. A Kórházigazgató most azonban nem adta olyan könnyen magát, kért még egyet a Beszállítótól. A pince hidegében, a kis szobában, kissé remegő hangon bár, de a határozottság látszatát keltve mondta ki az életére is oly döntő változásokat hozó mondatot: „Kérek egy állandó bérletet a Termálfürdőbe!”

A Beszállító tudta, hogy egyszer felvirrad ez a nap is. Már évek óta tárgyalt úgy a Kórházigazgatóval, hogy nem érezte meg benne a valódi szándékot a felemelkedésre. „Megjött a kedve, hogy megnyalja a tejet” – gondolta magában a Beszállító, akinek már régóta tagsága volt a fürdőben. „Tulajdonképpen mit is képzel ez magáról, miért nem tudja a helyét?” – gondolkozott tovább, de közben mosolygott. Aztán azt mondta, hogy megpróbál segíteni, de ez nem lesz egyszerű ügy, mindenekelőtt körbe kell néznie. A szerződést végül a felek aláírták, a Kórházigazgató pedig gyorsan elrohant az egyetemre órát tartani.

A Beszállító beült szép, vadonatúj terepjárójába, és száguldott, hogy odaérjen a város másik pontján lévő Beszállítók Szövetségének ülésére. Az úton azon gondolkodott, hogy eddig milyen rendes ember volt a Kórházigazgató, olyan, aki tudja, hol a helye a világban. Most meg kereshet egy újat a helyére. „Úgy kellett ez nekem, mint púp a hátamra. Miért most kellett bedobnia a törülközőt?” – dühöngött magában. Amikor dühös volt, mindig egyre gyorsabban hajtott.

Már-már utolsó pillanatban kellett elrántania a kormányt, hogy ne üsse el az útra óvatlanul lelépő gyalogost. Belenézett a visszapillantó tükörbe, és nyugtázta, hogy semmi baj nem történt. „Még szerencse” – gondolta, mert a gyalogosban felismerte telefonbeszerzőjét. Komoly gondot okozott volna, ha most elüti, és új díler után kell néznie. Épp elég baja volt a Kórházigazgatóval.