Az ön művészetét, dalait gyakran szokták „zenei útleírásokként” is jellemezni. Melyik utazása volt az az elmúlt időszakban, amelyik a legnagyobb hatást gyakorolta önre?

Mindig azok a legmeghatározóbb élményekkel teli utazásaim, amelyek során zenei kutatómunkát végzek. Például Kínában, Mongóliában, Törökországban, Marokkóban, vagy épp a Szibériát átszelő vasútvonalon utazva. Ilyenkor általában magam vagyok, egyedül a gondolataimmal, kicsit talán törékenyen. Hiszen egy teljesen más kulturális környezetbe kerülök, ahol nemhogy a nyelvet, de gyakran az ábécét sem ismerem.

Egyszer úgy fogalmazott, hogy turnézni olyan, mint lefutni egy maratont. Most egy negyvenegy napos, tizenegy országot érintő koncertsorozaton vesz részt. Hányadik mérföldkő ezen az úton Budapest?

Ha egy maraton negyvenkét kilométer, akkor nagyjából most vagyunk a felénél (nevet). Mivel nemcsak a sorozat művésze, hanem a producere, mondjuk úgy, a vezénylő tábornoka is vagyok, így millió dologra kell figyelnem. Hogy minden felszerelés időben megérkezzen, hogy legyen idő a gyakorlásra, ennivaló a stábnak. Ez pedig rendesen kivesz az emberből.

Egyik munkatársa azt mondta ezzel kapcsolatban, hogy az ön élete valójában csak tizenöt százalékban szól a zenéről, a nyolcvanöt százalék az üzlettel, annak működtetésével telik.

Ez nagyjából így igaz. Ha az alkotómunkáról, így például lemezfelvételről beszélünk, akkor ez az arány inkább felefele. De ha például az idei turnékat nézzük, akkor csak három hónapot vagyunk úton, az év hátralévő részét pedig adminisztrációval töltöm.

Magyarországon is több ezer rajongója van. Mit gondol, mi lehet az oka annak, hogy ilyen sokaknak tetszik a kelta gyökerű világzene, így az ön zenéje is?

Nem tudom, de nyilván a kelta zene varázslata az egyik ok, ahogyan van szerepe benne a hangom egyediségének és minőségének is. Még ha valaki nem is érti a szöveget, érti és átérzi a hangzásvilágot. És feltétlenül ehhez kapcsolódik, hogy az előadásainkon számos hangszer szólal meg a színpadon: hegedű, cselló, zongora, hárfa, de még tekerőlant és közel-keleti hangszerek is. A zenészek pedig képesek klasszikus módon és rock and roll stílusban is megszólaltatni őket. Mindez egyszerre teszi különlegessé azt, amit csinálunk. Talán ez a titok.

Néhány éve már járt Magyarországon, akkor a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon lépett fel, méghozzá meglehetősen kalandos körülmények között, hiszen erős vihar és eső zavarta a koncertet. Volt lehetősége magyar élményeket – akár zeneieket is – gyűjteni, vagy csak hotelszobákkal és újságírókkal találkozik ilyenkor?

Való igaz, hogy a turnék során leginkább buszokban, hotelekben és koncerttermekben töltjük az időnket, és csak alig néhány óra jut egy-egy helyszínen arra, hogy körbenézzünk. Lengyelországból indultunk éjszaka Budapestre, és a koncert után utazunk is tovább. Most jöttem vissza a Vörösmarty térről, ahol kávéztunk egy szűk órát, de ennél több szabadidőm nem volt most sem. Esélyem sem volt, hogy eljussak pél dául egy múzeumba. Amikor legutóbb önöknél jártam, többet láttam a városból, még sétáltam is egy parkban. Az szép emlék.

Igaz a pletyka, hogy még mindig retteg attól: koncert közben elfelejti a dalszövegeket?

Háát... Igen (nevet). Be kell vallanom, hogy hamar ki lehet zökkenteni a koncentrációból előadás közben. Elég egy félreütött hang vagy egy villanó fényképezőgép, egy rosszul beállított lámpa. Tudja, egy művész szeret belefeledkezni a zenébe, átadni magát a daloknak. Ha például az útonállóról szóló éneket adom elő, akkor szeretem beleképzelni magam a történetbe. Ha valami megzavar, akkor kieshetek a meséből.

Hallotta már a magyar himnuszt?

Sajnos még nem.

Van, aki úgy tartja, hogy ha egy nemzet himnusza leginkább egy siratódalhoz hasonlít, akkor a nemzet maga is törvényszerűen pesszimizmusra van ítélve. Ránk, magyarokra ez talán igaz is. Egyetért?

Nem igazán. Persze érdekes, hogy a világ hogyan lát bizonyos nemzeteket, és ezek a nemzetek miként gondolkodnak saját magukról. De azt gondolom, hogy idővel mindannyian rengeteg változáson megyünk keresztül. Én nem tudom elképzelni, hogy milyen lehetett az élet a szovjet blokkon belül, de ezek az idők nyilván pesszimistává tettek sokakat. Ugyanakkor nem hiszem, hogy különösebb okuk lenne rá. Bár csak másodszor járok Budapesten, de számos gyönyörű dolgot láttam. Mi Kanadában például állandóan elnézést kérünk mindenért. Még azért is, amiért nem kellene.

Tudatos üzletasszonyként milyen „ötéves terve” van a következő időszakra?

Senki nem beszél róla, de a zeneipar kétségtelenül összeomlott. Én szerencsés vagyok, mert a karrierem 1998 és 2000 között elért már egy sikeres szintet. De a kilencvenes évek vége és az illegális letöltések, valamint a kalózfelvételek megjelenése óta nem igazán lehet egy biztos és kiszámítható üzleti tervet felállítani. A dolgok hamar változnak, nemhogy öt évre, de háromra sem lehet előre látni. Az biztos, hogy a turnék során nagyobb figyelmet szeretnék szentelni a közép- és kelet-európai régiónak, és formálódik egy indiai projekt is, mivel rengeteg kapcsolódási pont van a kelta és az indiai zenei kultúra között.