Tévéműsor ajánló

Hírek és a hátterük

EGYENES BESZÉD  politikai háttérműsor

Elvileg a nap legfontosabb eseményeiről kérdezi Kálmán Olga műsorvezető a vendégeket, tisztázandó mi miért történt úgy, ahogy. A szerkesztők és persze a rámenős műsorvezető „egyenes beszédet várnak” mindenkitől, az állandó nézők azonban pontosan tudhatják, a válaszoknak sokszor nemcsak az egyenessége, az érthetősége is vitatható. ATV, 19.25

RÁJÁTSZÁS politikai háttérműsor

Pengeváltás a nap híreinek főszereplőivel. A csatorna irányultsága ugyan nyilvánvaló, ám ahogy az Egyenes beszédben a „baloldali vendégek” sem, a Rájátszásban a kormányoldaliak sem lehetnek biztosak abban, hogy nem szedik le róluk a keresztvizet. Láttam már a műsorban olyan kormánypotentátot, aki azt hitte „hazai pályán” azt mond amit akar. Tévedett. Hír TV, 20.05

BBC RIPORTERS BBC riportműsora

Aki végignézte a két előbbi csatorna ajánlott politikai háttérműsorait, ne hagyja ki a BBC Riporters című műsorát. Már csak azért sem, hogy megnézhesse, hogyan kellene ezt a műfajt csinálni. Másképp fogalmazva, milyen az, amikor egy szerencsésebb politikai-társadalmi berendezkedésű ország sajtója valóban ízekre szedi a nap híreinek főszereplőjét. Hír TV, 22.30

A labda bűvöletében

PUSKÁS FERENC EGY LEGENDA ÉLETE portréfilm

Rendező: Dobor Dezső Az 1953. november 25-i angolok elleni 6:3 a magyar labdarúgás máig legnagyobb sikere. S bár már szinte mindent tudunk, hogy ott és akkor, mi hogyan és miért történt, kellemes szórakozást ígért feleleveníteni régi dicsőségünk 90 percét, visszaemlékezni az akkori legendás futballistákra. Duna, 21.05

AZ ISTENI DIEGO argentin–spanyol játékfilm

Rendező: Carlos Sorin Szereplők: Ignació Benítez (Tati), Carlos Wagner La Bella (Wagulnho) Tati,megszállottMaradona-rajongó és állását vesztett favágó, aki fafaragóként próbálja eltartani a családját. Egy nap az erdő mélyén talált ember formájú gyökérben az isteni Diego képét véli felismerni. És Tati útnak indul... m2, 23.00

LABDARÚGÁS sportközvetítés

Nézzünk egy igazi kis focit az esti labdás filmek előtt, no nem mintha az NBA alapszakaszában az Oklahoma City Thunder–Miami Heat összecsapás sem lenne izgalommentes, én mégis inkább a garantáltan holland győzelemmel végződő Ajax–PSV összecsapást ajánlom a futballrajongóknak. Legalábbis azoknak, akik nem látták élőben. Sport1, 12.00

A tudás öröme

NÁCIVADÁSZOK angol dokumentumfilm-sorozat

Hogyan sikerült a halál angyalaként ismert Josef Mengelének a háború után még évekig Németországban elrejtőznie üldözői elől? Miképpen jutott Olaszországon keresztül Argentínába? Tudott-e arról, hogy rá is vadásznak az izraeli titkosszolgálat ügynökei?Hogy sikerült neki Paraguayba menekülnie üldözői elől, akik már csak a sírját találhatták meg. Nat. Geo, 0.00

RECEPTDARÁLÓ magyar gasztronómiai sorozat

Szereplők: Bede Róbert, Serényi Zsolt, Béres Alexandra A hasát mindenki szereti. Főzni pedig jó, bár sok háziasszony számára fárasztómindennapos robot a konyhaművészet. Ez a film persze nemcsak nekik mutatja be egy sor egyszerűen és gyorsan elkészíthető finom étel receptjét. TV Paprika, 19.00

UFÓAKTÁK amerikai dokumentumfilmsorozat

Rendező: Jon Alon Walz Szereplők: William J. Birnes, John Greenewald Jr.

Meggyőződésem, amíg egy E. T. be nem lájkolja a fél emberiséget a Facebookon, senki nem hiszi el, hogy létezik. Az ufóakták című sorozat a földönkívüliekről szóló hiedelmeket szedte csokorba, tisztázandó: egyedül vagyunk-e? History, 21.00

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.