A kelta tigris ugrani készül
Sok évvel ezelőtt történt, hogy a nyugdíjas dublini rendőr az új uniós tagállam, Magyarország belső viszonyai felől faggatott bennünket, s minden válaszunkat lelkes I seee, I seee (ééértem) felkiáltással vette tudomásul. S azért jutott eszembe ez a jelenet, mert kíváncsi volnék, vajon hogyan látja ma az ír eseményeket, esztendőkkel az ingatlanpiaci fellendülés kifulladása, a súlyos bankválság kirobbanása után. S vajon ő is kíváncsi lenne-e a magyar helyzetre, s el tudnánk-e mesélni, mi is zajlik mifelénk, ahol húsz éven át álmodoztak gazdaságpolitikusok a kelta tigris magyar változatáról, a pannon pumáról.
Álmodoztak csupán, hiszen míg Írországban 1992 és 2007 között évente átlagosan 6,6 százalékkal bővült a gazdaság, azaz a nemzeti össztermék (GDP), addig Magyarországon a nekilódulások és a megtorpanások szakaszai követték egymást, nagy és egyre duzzadó költségvetési hiánnyal, valamelyest csökkenő, aztán újra emelkedő államadóssággal. Az ír büdzsében 1997 és 2007 között többlet keletkezett, miközben az államadósság nem haladta meg GDP harminc százalékát, nálunk viszont nem ment le ötven alá.
Az összevetést azonban kár erőltetni, mert sokkal több a különbség. S miközben a kelta tigris csak megsérült a válságban, a pannon puma nem is létezett, legfeljebb a legendákban, s mára mintha onnan is eltűnt volna. Ráadásul, s ez a legfontosabb eltérés, nyugdíjas dublini rendőrünk alighanem „ééérti”,mi zajlik körülötte ésmiért. Ez pedig a politikai intézményrendszer jó minőségének a következménye. – Szilárd politikai konszenzus alakult ki Írországban, a kormány és a parlamenti pártok egyetértenek a stratégiában – mondta minapi telefonbeszélgetésünk során Philip Lane, a dublini Trinity College professzora. Hozzátette persze, hogy a közmegegyezéses rendszer felelős lehet az ingatlanpiaci és a banki hitelezési buborék kialakulásáért, hiszen senki nem figyelmeztetett időben, hogy jó lenne fékezni legalább.
Dublini rendőrünk helyett brüsszeli ír ismerőseim, újságírók és bizottsági alkalmazottak beszéltek 2008 őszétől kezdve súlyos aggodalmakkal telve az otthoniak sanyarú helyzetéről. Kinek testvére került az utcára a pénzügyi szektor jól fizetett állásából, ki éppen gyermekei egyetemi tandíját látta elúszni, ám dühről, dacról nem árulkodtak a szavak. Ennek oka lehetett az is, mondja most Philip Lane, hogy mivel a gyors növekedés időszakában az egy főre jutó nemzeti jövedelemben az írek megelőzték a briteket, volt miből átvészelni a rossz időket. A konszenzuskeresés, a kiegyezések révén pedig sikerült megelőzni azt, amit Görögországban nem. Írországot nem öntötték el a sztrájkok, a szakszervezetek nem szerveztek tiltakozó megmozdulásokat, lényegében békésnek látszik az átmenet, s alighanem a többség megértette, hogy alapjában véve nincs más út, mint a megszorításé, az alkalmazkodásé, mert van remény. Ha együtt nyalogatják a kelta tigris sebeit, gyorsabban gyógyul fel.
A számok persze még mindig riasztóak, egyfelől. A pénzügyi válság által legsúlyosabban érintett gazdaságok között az ötödik az ír: a GDP 2008 óta tíz százalékot esett, az egy főre jutó nemzeti össztermék pedig húsz százalékkal. A munkanélküliség négyről tizennégy százalékra kapaszkodott fel, s a 4,5milliós lélekszámú országból a lakosság 1,7 százaléka elvándorolt. A háztartások elkölthető jövedelme nyolc százalékkal zuhant, a legnagyobb mértékben a súlyos kiigazítást végrehajtó uniós tagállamok (Görögország, Portugália, Spanyolország, Olaszország és Nagy-Britannia) ese tében. Ám, s ez a konszenzusos politika nagy érdeme, a terheket a tehetősség arányában osztották el. Az Európai Bizottság friss tanulmánya mutatta ki, hogy a leggazdagabb tíz százaléknak a megszorítások tortájából harmincszázalékos szeletet vágtak ki, míg a felső harminc százalék kapja ennek az ízetlen sütinek a hatvan százalékát.
Az ír kormány már a Lehman Brothers 2008-as bukása után hozzálátott a válságkezeléshez, az Európai Unió – melynek e témáért felelős igazgatója egyébként a magyar Székely P. István – és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 2010-es programja csak besegített. Kezdetben tetemes bércsökkentést és létszámleépítést hajtottak végre a közszférában, de ennek mára vége, a közmegegyezés az úr. Ezt egyértelműen jelzik a bizottsági és a valutaalapi elemzések, de megerősíti Philip Lane is. A létszám ugyan tovább csökken, de önkéntes alapon és kedvezményes nyugdíjazási lehetőségek keretében, miközben a bérekhez már nem nyúlnak, cserébe viszont a közalkalmazottak támogatják a szférában elkerülhetetlen s hoszszabb távon megvalósítandó reformokat.
Az EU, az IMF és az ír kormány által összeállított 85 milliárd eurós program működik, bár a múlt év elején parlamenti választásokon más pártok jutottak hatalomra. (Igaz, nem kívülről üzenték meg, ki legyen a miniszterelnök, mint Olaszország és Görögország esetében.) Az ír válság annyiban különbözik a görögtől, a portugáltól, az olasztól, hogy a krízist megelőző, s a világgazdasági pénzbőséggel jellemezhető időszakban – nem kis részben a német tőkekivitel révén – túlfűtötték az ír gazdaságot, mesterségesen élénkítették az építőipart és az ingatlanpiacot. Az ír tulajdonban lévő bankok mérete – hívta fel a figyelmet egy szintén friss tanulmányában Darvas Zsolt, a brüsszeli Bruegel Intézet kutatója – háromszorosan haladta meg a jelenleg 160 milliárd euróra tehető nemzeti összterméket, az összes pénzügyi tevékenységé pedig hétszeresen. Az építőipari léggömb kipukkanása után a dublini kormány garanciát vállalt a hazai bankok kötelezettségeire, nem engedte összeomlani például az Anglo-Irisht vagy a Bank of Irelandet. Amikor Dublin úgy gondolta, mégis jobb volna bukni hagyni a nagybankokat, az európai kormányok ellenálltak, félvén a saját bankjaikra esetleg nehezedő nyomástól. Sokat köszönhetnek az íreknek, akik viszont közpénzből a banki veszteségekre elköltik a GDP 40 százalékát. Ez is benne van abban, hogy az államadósság a harminc százalék alatti szintről száz fölé tornászta fel magát, s hamarosan a GDP 118 százalékán tetőzik, ahonnan normális gazdasági növekedési ütem mellett évi háromhárom százalékpontos lépésekben ereszkedik majd lefelé. Ha lesz növekedés.
De lesz. S ez az újabb ír csoda, a kelta tigris feltápászkodásának a lényege, vagyis a számsor másfelől. A mentőprogramot eleve úgy állították össze, hogy a piacok elhiggyék, teljesíthető, miközben az írek egy picit túlteljesítik. Például tavaly tíz százalékra hozták le a költségvetés GDP-arányos hiányát, pedig elég lett volna 10,6 százalék, idén 8,6 százalék a cél, s nyilván elérik. Így szépen jönnek lefelé a hozamok is, a tízéves állampapíré már hét százalék alá esett, ehhez képest a magyar még mindig majdnem kilencszázalékos – de hagyjuk az összehasonlítást.
Az export pedig, amely az ír növekedésnek a motorja volt, újra száguld, de a lakosság eladósodása, a hanyatló ingatlan árak egyelőre féken tartják a belső kereslet élénkülését. A befektetők, főként az Egyesült Államokból – ahol Bill Clinton volt elnök vállalta a tőke terelését – özönlenek viszsza Írországba. Az állami fejlesztési ügynökség szerint tavaly 148 nagyobb külföldi beruházást jelentettek be a Twittertől a Coca-Coláig, s csupán a kutatási-fejlesztési ágazatba 700 millió euró kerül. A nagy nemzetközi kutatóintézetek szerint, mint amilyen például a svájci IMD, Írország továbbra is az egyik legjobb célpont. Mert a külföldi befektetők számára kiszámítható, stabil a jogi környezet, alacsony a társasági adó, és nem túlszabályozott a munkaerőpiac, ahol egyébként több védett szakmát –orvos, ügyvéd, gyógyszerész – megnyitnak a verseny előtt. Az exporton belül a gyógyszer-, a vegyi és az élelmiszeripar, az orvosiműszer- és az információs technológia vezet, a fő piac pedig az Egyesült Államok és Nagy-Britannia. A kivitel teljesítmé nyében tetten érhető, hogy Írország az önálló árfolyampolitika híján is sikeres, az ár- és bércsökkenésen keresztül ható belső leértékelést hajtott végre, a versenyképességi mutatók szerint visszaállt a 2004-es szint, vagyis a költségeket illetően az ír gazdaság, a feldolgozóipar újra húzhatja a GDP-t, amelynek reálnövekedését 2013-tól évi két-három százalékra becsülik. Már tavaly is bővült az ír gazdaság, s idén is növekedik, de az euróövezet válsága és re cessziója egyelőre visszafogja az iramot.
A kelta tigris újra ugrani készül. Súlyos betegségéből gyorsan talpra állt. Ehhez persze – fogalmazta meg tömören Darvas Zsolt, általánosabb érvénnyel is – kellett egy jó program, politikai akarat, társadalmi támogatás és egy hatékony intézményi rendszer.
