EU-tanázia címmel szónokolt tegnap Vona Gábor, a Jobbik elnöke a parlamentben, ahol közölte, hogy a kormány melletti békemenet szervezőihez fordult: ugyan, támogassák már az ő népszavazási kezdeményezésüket az uniós stabilitási paktumról. Vona Gábor olvasatában ugyanis a tömeget egybeforrasztó álláspont az volt, hogy „nem leszünk gyarmat”.

A Jobbik elnöke tehetséges politikus, akit tehetsége kibontakoztatásában megsegít mostanában a kormányoldal azzal, hogy valódi tényezőként tekint rá.

Ő és pártja nem tud olyat mondani, ami előhúzná a Fidesz értelmesebbjeiből azt a civilizációs gátat, amely lehetetlenné tenné, hogy olyan emberekkel üljenek egy asztalhoz, akik egyebek mellett zárt cigánytáborokat vizionálnak a magyarság fölemelkedésének alapjaként.

Lám, most is nem akárki, hanem Orbán Viktor pattant reakcióra. Ismét előadta nagy mutatványát, hogyan lehet az EU-ról a magyar fül számára kedvesen hangzó mondatokat formálni, olyanokat, amelyek odakint még nem tűnnek föl, idehaza viszont fönntartják a Jobbik által elorozni szánt szabadságharcos látszatot.

Azt hangsúlyozta, hogy az EU megszorítást követel, miközben a magyar kormány ezzel szembemegy. „Azt hittem, a Jobbik ebben támogat minket” – mondta ártatlan arccal, mégis keményen, ahogy arra csak ő képes, a mi bátor miniszterelnökünk.

Az az Orbán Viktor, akinek a kormánytagjai nem győzik telenyilatkozni a sajtót, hogy ha bukik a Fidesz, akkor jön a Jobbik. Volt már ilyen: annak idején egy Grósz Károly nevű pártfőtitkár érvelt így az MSZMP és a fehérterror viszonyrendszerében. Abból aztán rendszerváltás lett.