Feláll, aztán bemegy a kamrába, hallom, hogy nyikorog a padláslépcső. Nagymami egy nagy spárgával átkötött selyempapír csomaggal jön vissza, leteszi elém az asztalra, mosolyog, azt mondja, a kívánságoknak az a természetük, hogy teljesüljenek, és most az enyémen van a sor.

A selyempapír megzörren, ahogy Nagymami felém csúsztatja a csomagot a viaszosvásznon, úgy zörög mintha sok-sok apró bogárláb kaparászná belülről. A spárga mélyen a selyempapírba vág, nem tudom, mi lehet a csomagban.

Nagymami azt mondja, bontsam ki, mire várok.

Odanyúlok, a selyempapírra teszem a tenyerem, puhán megzörren, akkor már tudom, hogy mi van benne, rányomom a kezem, a csomag rugalmasan összenyomódik, szőrszálak szúrnak át a papíron, a bőrömhöz érnek.

TETTAMANTI BÉLA RAJZA

Émelyítő érzés, elrántom a kezem, a papír visszaugrik, a spárgán kioldódik a csomó, a selyempapír szétnyílik, zizegve kibomlik, szétterül az asztalon, beteríti a teáskannákat, a csuprokat, a serpenyőt, a tányérokat, a vizespoharakat, az evőeszközöket, beborítja az egész asztalt.

A selyempapír közepén egy összecsavart bunda van, nem rókaprém, annál sokkal sötétebb és sokkal fényesebb, két széles fekete szalag tartja összefogva. Odanyúlok, kibontom az egyiket, aztán a másikat is, a bunda lassan recsegve szétterül a selyempapíron. A szőrme annyira fényes, hogy szinte folyékony, a bélése fekete selyem, suhog ahogy hozzáérek. Olyan, mintha rázna, végigfut az alkaromon az áram, mintha nagyon bevertem volna a könyököm, el akarom húzni a kezem, de nem tudom, muszáj belemarkoljak a szőrbe, belemarkolok, aztán szétterpesztem az ujjaim, végigsimítok a bundán, csiklandozza az ujjaim, hűvös és sima, nem tudom elengedni, megint végigsimítok rajta, megint, aztán megint.

Eszembe jut Krisztina, az osztálytársnőm, az ahogy megáll az osztály előtt a vadonatúj rókabundájában, amit a születésnapjára kapott, az ahogy körbepördül a sarka körül, és a bundája szétterül körülötte, barnán és vörösen, mint a parázs, el akartam fordulni, hogy inkább ne is lássam, de nem tudtam róla levenni a szemem, muszáj volt nézni, hogy hullámzik körülötte a bunda, muszáj volt látni az arcán a diadalmas mosolyt. Hallom, hogy a többi lányok kiabálni kezdenek, hogy de vagány, fú de gyönyörű, fantasztikus, csodálatos, mint egy álom, látom, hogy odarohannak és körbeveszik Krisztinát és megfogják a bundáját, markolásszák és simogatják a szőrmét, közben azt kiabálják, hogy milyen puha, milyen sima, milyen meleg. Én is oda akarok menni, és is meg akarom fogni, én is végig akarok simítani rajta, én is azt akarom mondani, amit a többiek, hogy hadd próbáljam fel, hadd bújjak bele csak egy percre, csak egy pillanatra. Olyan érzés, mint a szomjúság, csak még annál is rosszabb, nem akarom érezni, azt gondolom, hogy én nem olyan lány vagyok.

Nagyon nehéz volt elfordulni és nem odanézni, nagyon nehéz volt kimenni az osztályból.

A kezem mintha nem is az enyém volna, úgy simogatja a bundát, lassú, lágy, hosszú mozdulatokkal, a bunda megmozdul az érintésemtől, szétnyílik, kibomlanak az összehajtott csomagból az ujjai és a gallérja, újra végigsimítok rajta, az alja is szétterül a selyempapíron, nagyon hosszú, majdnem lelóg az asztalról. Olyan a színe, mint a szerkény diófa ajtajának, amikor rásüt a nap, egyszerre mélybarna és sötétborostyán színű.

Nagymami megszólal, azt mondja, ez nem róka, ez sokkal szebb és sokkal ritkább is annál, ritkább, elegánsabb és nemesebb, nerc, igazi nerc. Próbáljam már fel, mire várok, látni akarja, hogy áll.

A bunda megmozdul, mintha magától mozdulna, mintha nem is én fognám meg a gallér két oldalán a vállát, mintha nem is én emelném fel óvatosan a papírról. A szőrme megzizzen, ez megijeszt, az jut eszembe, hogy molyok fognak kirepülni belőle, egy egész felhőnyi moly, ahogy erre gondolok tényleg megmozdul valami a szőrszálak tövénél, zizeg és zörög, érzem, hogy végigfut a hideg a karomon, el akarom dobni a bundát, rókabundát se akartam, ahogy erre gondolok, az orrom megtelik sűrű levendulaszaggal, erős, vad illat, a torkomban érzem, megrázom a bundát, a szag meg erősebb lesz, összeszáradt levendulaszirmok kezdenek kipörögni belőle, zörögve a selyempapírra hullnak, a bunda alá gyűlnek.

Nagymami azt mondja, jól van, rázzam ki szépen, ott áll mellettem, a piros nyelű kecskeszőr hajkefe van a kezében, ahogy végighúzza a szőrmén, még több levendulaszirom hullik ki belőle, a levendulaillat már elviselhetetlenül erős, tudom, hogy fájni fog tőle a fejem, de nem érdekel, mélyen beszívom, a levendula lila homok, megül a selyempapír gyűrődéseiben.

Sokára fogy el, Nagymami leteszi a hajkefét, azt mondja, így kell ezt, nézzem meg milyen szépen csillog, semmi baja, nem ártott neki egyáltalán az idő, a levendula ezerszer jobb, mint a naftalin. Kész, most már felvehetem.

Megfogom a hajtókát és széthajtom a bundát, a fekete selyembélés fényes, mint a friss szurok, suhog, ahogy végigcsúszik rajta a kézfejem és beledugom a karom. A hálóingen át is érzem a karom körül a selyem hűvösét, Nagymami megfogja a bunda vállát, a másik ujját is rám segíteni, a selyem hidegen suhogva vesz körül, összehúzom magamon, árad belőle a padlás hidege.

Nagymami azt mondja az a jó a bundában, először lehűt, amikor felvesszük meleg szobában, aztán ha kimegyünk a hidegbe, akkor felmelegít. Hátralép, végignéz rajtam, azt mondja, kicsit hosszú, de különben mintha rám szabták volna, és ez így van jól, mert még évekig jó lesz, nézzem meg milyen szép vagyok benne, nem fogok magamra ismerni. Ahogy ezt mondja, már húz is magával, az előszobába megyünk, ott a fogas mellett a talpig tükör, elé tol, felgyújtja a villanyt.

Állok és nézem magam, nem én vagyok ott, egy igazi nagylány van ott, egy felnőtt nő. Nézem magam, a bunda rásimul a mellemre és a hasamra és a derekamra, tényleg jól áll, az arcom is megváltozik tőle, szigorúbb lesz és titokzatosabb, magamra mosolygok, a mosolyom is hűvösebb. Lenézek, a hálóingem kilóg a bunda alól, a szélén a csipkéből, a lábomra húzott bundás papucsból tudom, hogy mégiscsak én vagyok az.

Csípőre teszem az egyik kezem, fél oldalra fordulok, a szőrme fényes, úgy mozdul rajtam mintha élne, mintha a részem lenne. A kezem a bunda zsebébe csúszik, eddig észre se vettem, hogy van zsebe, de van, és van is benne valami, kerek és lapos, olyan mint egy kavics, kiveszem, ránézek, kicsi fehér porcelántégely, egy barna bundás állat van rárajzolva, hosszú nyaka van, hegyes pofája, fekete gombszeme, az orrát szimatolva előrenyújtja, mintha a kezemet szagolná. Sose láttam még képen se ilyen állatot, de tudom, csak nerc lehet.

Nagymami megfogja a kezem, rákulcsolja a tégelyre, azt mondja, de jó, hogy ez is megvan, átnyúl az ujjaim között, felpattintja a tégely fedelét. Lenézek, a tégelyben sűrű, zsíros rózsaszínű kenőcs van. Kérdezni akarom, hogy mi az, de Nagymami még azelőtt megszólal. Azt mondja, nyércolaj. Meg pirosító meg rózsavíz meg egy csomó minden más keveréke. Beledugja a mutatóujját, kivesz belőle egy kenetnyit. Azt mondja, most figyeljek, megkeni vele az arcomat.

Tudom mi fog történni, rá akarok szólni, hogy ne csinálja, de már a bőrömhöz is ért az ujja, már bele is dörzsölte a kenőcsöt. A tükörből látom Nagymami mosolyát, tudom, hogy mindjárt beissza a kenőcsöt a bőröm, és akkor e bunda körém szorul majd, rátapad a testemre és beborítja a kezeim és a lábaim, és az arcom is, nerccé változtat, fekete szemű nerc leszek, végigrohanok majd az előszobán, felugrom a kilincsre, kinyitom, aztán kifutok a kertbe, fel a diófa törzsén, végig a hoszszú ágon, át a kerítésen, a sírok között cikázva végig a temetőn, át a megdőlt hátsó kerítésen, aztán keresztül a réten, fel az erdőig, onnan pedig még tovább, el innen, messze-messze. A rókatelep jut eszembe, e ketrecbe zárt rókák, az ahogy a karmaik a dróthálót kaparták. Megfeszül a combom, várom, hogy beszívja a bőröm a nercolajat, várom, hogy elkezdődjön az átváltozás.

Nagymami mellém lép, átkarolja a vállam, látom, hogy majdnem olyan magas vagyok mint ő, hallom, hogy azt mondja, mindig ilyen unokát akart, mint amilyen én vagyok, igen, ilyet, egészen ilyet. Bólintok, hogy én is, aztán becsukom a szemem, rákulcsolom az ujjaim a tégelyre. Megmozdulnak a lábujjaim a papucsban, érzem, hogy ott készülődik a talpamban a rohanás.