Labancok

Szentendrét elég nagy távolság választja el Hódmezővásárhelytől. Nemcsak légvonalban, hanem az önkormányzati rendszer finanszírozásának fideszes elképzeléseit illetően is. Legalábbis úgy tűnik, hogy a Duna menti kisvárosban másképp gondolkodnak arról, mi lehet a célravezető magatartás egy olyan külföldi bankkal szemben, amely hosszú évekig hajlandó volt finanszírozni – folyószámlahitellel, kötvénykibocsátással – a valós pénzügyi lehetőségeihez képest talán egy kissé nagyvonalúan gazdálkodó önkormányzat ambiciózus elképzeléseit.

A hódmezővásárhelyi Lázár János láthatóan a kurucos kiállásban bízik: egyszerűen meg kell fenyegetni az osztrák pénzintézetet, hogy engedje el az önkormányzat tartozásainak egy részét, különben megnézheti magát. A Dietz Ferenc vezette Szentendre pont az ellenkező irányba indult el: a legutóbbi testületi ülésen megválasztották alpolgármesternek a város számlavezető bankjának jelöltjét.

Félreértés ne essék, nem jókedvükben ültették be a polgármester mellé a banki megbízottat, hanem azért, mert a pénzintézet közölte, a puszta nadrágszíjhúzás eddigi gyakorlatától már nem remélhetik a városi büdzsé többmilliárdos hiányának lefaragását. Finoman becsomagolva azt adták tudtára a helyi politikai elitnek, hogy egyáltalán nem bíznak abban a szellemi kapacitásban, amelyet a település önkormányzata belső forrásból fel tud mutatni.

A banknak annyira fontos volt, hogy emberét – legalább ideiglenesen – ráültesse a képviselő-testület nyakára, hogy az új menedzser-alpolgármester tiszteletdíjának a felét is átvállalta. Persze idővel a fideszes polgármester is hasznot húzhat majd az unortodox kinevezésből: néhány hónap múlva lazán rákenheti az erre az évre tervezett 400 milliós megszorítást a labancokra.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.