A kupéban, amelyet kinézek magamnak, egy jól öltözött, ötvenes éveinek elején járó nő fekszik. Cipőit lerúgta a lábáról, feje alatt piros bőrtáskája. Az ablak melletti sarokba magas, csontos arcú fiú vackolta be magát. Egyetemistának nézem.

Utánam egy idősebb férfi érkezik, vékony keretes szemüvege fölött kukkant be, s szinte alázatosan kér ülőhelyet magának. Táskáját a lába elé teszi, kivesz belőle egy könyvet. Eredeti borítóját házilag készített papírkötés védi. Csak amikor kinyitja a könyvjelzőnél, akkor látszik, hogy apró betűs Bibliát olvas.

Pár perc múlva fölnéz, s egy barátkozó mosollyal megszólítja a nőt.

– Korán kelt, ugye? A nő illemtudóan fölül.

FOTÓ: M. SCHMIDT JÁNOS

– Bocsánat, hajnalban szálltam Bécsben a vonatra, majdnem elnyomott az álom – mondja magyarul.

– Hol teszik lakni? – kérdezi a férfi.

– Mondhatnám, hogy mindenütt a világban, de ez sajnos nem igaz. Nagyváradi vagyok, amikor lehetett – huszonkét évvel ezelőtt – onnan költöztem ki Bécsbe –válaszolja.

– Nem volt szép – jegyzi meg csöndesen a bibliás férfi. – Az ember nem viheti el magával a hazáját.

– Jött az utánam, kéretlenül is – legyint az asszony. – A jó és a rossz emlékeivel, az iránta érzett előítéleteivel együtt. Elváltam, egyedül neveltem fel két fiút, kellett nekik a jövő. Tetszik tudni, ha egy haza nem ad jövőt, ne kérjen marasztalást. A férfi kicsit csendben marad, aztán megszólal.

– Nemrég voltam Nagyváradon, akkor ugrottam be a városba, amikor Tőkés László püspök úrnál jártam. Ismeri?

– Ismerem – mondja a nő félreérthetetlenül lesújtó hangsúllyal.

– Jó, hát nekem is vannak fenntartásaim – reagál a férfi. – Nagyon besorozta magát a Fidesz hadseregébe, pedig a jövő az a Jobbik, ez nem is vitatható. A másik gondom meg az, hogy hallani a családi félrelépéseiről, ami persze vagy igaz, vagy nem, de hát a látszatra is ügyelni kell. Én teológus vagyok, súlyos bűnnek tartom a hitvesi hűtlenséget, viszont Tőkés László azért tett annyit Nagy-Magyarországért, hogy némileg elnézőbbek legyünk vele. A Biblia szerint a bűnnek nem szabad megbocsátani, a bűnösnek viszont igen. Én ezt teszem.

– Nehéz kérdések ezek – tér ki az aszszony a vita elől, helyette egy másikba bonyolódik.

– Mondják már, mi van mostanában „magyarba”?

Nincs más jelentkező, a teológus körbenéz és tanáros arcot öltve mondja.

– Nézze, én jártam New Yorkban, s láttam hatmillió zsidót...

– Egyszerre? – képed el a nő.

– Dehogy egyszerre. Megszámoltam, hogy százból mennyi a zsidó, s azt arányosítottam a város lélekszámával. Az én időmben ugyanismégmegtanítottak bennünket számolni, néha a nádpálcát is viszszahelyezték jogaiba, bár akkor már dúlt a kommunizmus.

– A zsidók vitték csődbe Magyarországot? – hitetlenkedik az asszony.

– Mindenkit, akit csak akarnak. Ők irányítják a világot. Ha csupán a pénzünket szedik el, azt megvetem, de elfogadom. Nem a pénz a keresztény ember értéke. Ám amikor az életünket viszik, meg akarják mondani, hogyan gondolkodjunk, miként éljünk az ő liberális felfogásuk szerint, az már tűrhetetlen.

A sarokban kucorgó fiatalember leveszi a fejéről a kabátot. Fészkelődik. Elkezdi lapozni a német újságokat. A norvég tömeggyilkos kihallgatásáról, peréről, elmeállapotáról írnak, a címben 77 halott szerepel.

– Én nem tudom megmondani, ki a zsidó – vonja meg vállát a nő és diszkréten ásít.

– Dehogynem, hogyne tudná.Ha a külsejükre nincs szeme, a cselekedeteik árulkodóak. Ahogy nézem, bátran mondhatok ilyet, maguk közül senki sem az.

– Aki nincs itt, azt sem lehet bántani –mondja lassan, de jó kiejtéssel magyarul a fiú az ablak mellől.

– Te magyar vagy? – tegezi le döbbenten a pap.

– Nem, én stuttgarti vagyok, de sok magyar barátom van, megtanultam a magyart.

– Nagyon nehéz lehetett – néz rá csodálattal a nő.

– Nem nehéz, nincs benne der, die, das, a múlt ideje is egyszerű.

– Nagyon megtisztelő, hogy beszélsz magyarul. Úgy látszik, te nem olyan vagy, mint a többi német fiatal – dicséri a teológus.

– Szerintem pontosan olyan. A német fiatalokkal is baj van?

– Fogytok, barátom. Csak szórakoztok, kevés a gyerek. A törököket dolgoztatjátok. Behozzátok őket a keresztény Európába.

– Dolgoznak ezek éppen eleget – veszi védelmébe a német fiatalokat a bécsi nő.

– Láttam én odahaza lusta népet, a csángó magyarokat, olyan lusták, mint a bűn, Ausztriában ők nem tudnának megélni, egész nap csak gyereket csinálnak.

– Ez nem volt szép mondat – figyelmezteti a teológus. – Aki gyereket ad a nemzetnek, azt meg kell becsülni. Főleg egy magyarnak a magyart.

– Hát tudja, én nem szeretem az öncélú gyerekgyárakat. Ne értsen félre, van egy zsidó barátnőm, most ő is egy olyan helyen él, ahol csak a tórát tanulmányozzák, meg gyerekeket csinálnak.

– Ez még nem is lenne baj – mondja engedékenyen a férfi –, csak minket ne próbáljanak meg leszoktatni a gyereknemzésről. Pedig az a cél. Ezért pártolják, dicsőítik a homoszexuálisokat, mert azok szerencsére nem tudnak gyereket nemzeni, ha tehát mi, az isten mellett a családban és a nemzetben hívők kihalunk, el tudják uralni a világot.

– Ez hülyeség – mondja a fiú –, nekem vannak homoszexuális barátaim, nekik semmi más céljuk nincs, mint élni a saját, genetikailag is determinált szexuális beállítódásuk szerint.

– Ők is csak eszközei egy világméretű elgondolásnak – magyarázza a teológus.

Kalauz húzza el az ajtót, jegyet kér, udvarias, magyarul és németül is beszél.

– Látod, azért mi is tudunk németül, nem csak te magyarul – szól oda az egyetemistának a teológus.

– A magyar ember művelt és nagyon praktikus, ügyes. Az egyik magyar barátom azt mondja, hogy a magyar nagy zsidó.

– Zsidó?

– Hogy ügyes. A panziósomra is azt mondta a barátom. Évekig jártam egy panzióba Budapesten, olcsó volt nagyon, de nem ment az üzlet, és a tulajdonos most kiadja egy-két órára hétezerért, a nem hivatalos pároknak. A bujkáló szerelmeseknek. De ez nem baj, hiszen nem homoszexuálisokat fogad – fordul a teológus felé.

– Azért ez cinikus megjegyés volt –könyveli el magának a címzett. – Tudod, nekem az a munkám, hogy felnyissam az emberek szemét. Aki aludni akar, azt nem rázom fel. Ha nem találnak célba a gondolataim, azt szoktam mondani: megvigasztal az, akinek a hangja erősebb a tenger morajlásánál.

– Én szeretném megérteni magát –mondja nagyon komolyan az egyetemista. – Erről mi a véleménye?

Az újságcikket mutatja, melyben a norvég szélsőjobboldali elkövető Breivik eszméit és a tragédiához vezető utat elemzik. Az idegeneket akarta megölni, hogy tisztább legyen a világ, fejtegetik.

– Ez fasiszta mészárlás volt – jelenti ki teljes meggyőződéssel a teológus. – A zsidók kiirtására sincs bocsánat. De ez nem jelenti azt, hogy jogot formálhatnak a világuralomra.

– Mondja meg, legyen szíves, hogyMagyarországonmiért ilyen erős ez a téma? –érdeklődik a stuttgarti fiú.

– Mert gyenge az ország „magyarba”? –kérdezi a bécsi nő.

– Az ország lehet gyenge, csak a nemzet legyen erős – fogalmaz határozottan, emelt fővel a teológus, s mindenkitől nagy szeretettel búcsúzik el, amikor a budapesti Keleti pályaudvarra késés nélkül befut a vonat.