Makkos cipő
1.Makkos fn, nép, rég, Makkoltatásra használt erdő. 2. Cipő fn, Bőrből készült lábbeli. 3. Makkos cipő fn, pejor, Lábbeli makkdísszel, kétes ízlésre valló viselet. „Az Opera bejáratánál kisebb magánhadsereg feszít, borotvált fejű egyenruhás őrző-védők, némelyik stukkerrel, hátha le kell lőni egy vállalkozót; aztán szolidabb kinézetű, de érezhetően profibb magas fiúk, akiknek a fülébe telefondrót megy, és időnként a gallérjukkal beszélgetnek. Hiába, a vállalkozói szféra már csak ilyen.”
Uj Péter klasszikusából idéztünk. A Szférák zenéje című opusz 1996. január 29-én jelent meg a Népszabadságban. A tornacipős szerzőt az újság a vállalkozói szféra estélyére küldte riportot írni.
„Jelentős szmokingos kolbászolás lesz – írja báli előkészületeiről –, nyilván, gondolom indulás előtt, és már szentségelek is, mert nyakkendőt nem nagyon tűrök magamon, ami a kisebbik baj lenne, de semmi ilyen felszereléssel nem rendelkezem, amivel vállalkozónak tűnhetnék. Még zizegős melegítőm sincs. A fatertől kérődik kölcsön egy középkorú, úgy harmincéves szmoking nadrágja, hozzá valami kisdobos stílusú, de aránylag fehér ing, egy bőrmellény és egy nyakkendő, úgyhogy külcsínre sikerült magamból előállítani egy albán mésznagykereskedőt. Fehér frottírzoknit sehol sem találtam, és az egész családban nem akadt makkos cipő.”
Uj Péter kedvelte a felkapaszkodó párt- és vállalkozói réteg surmóságát „jellemző” makkos cipős motívumot. A szülés nehéz fájdalma a Magyar Narancs szerkesztőségének jutott. Vágvölgyi B. András 1993. június 24-én számolt be a Farkasházy Tivadar balatoni kertjében rendezett értelmiségi konferenciáról, melyre a Fidesz székházbotránya után került sor. „Kár már most Orbán Viktorba belelátni az új Csurkát – írja Szárszók című írásában Vágvölgyi –, mint ahogy a Fidesz-mainstreamnak is hasznos volna, ha nem csak saját levükben párolódnának, kizárólag mamelukhajlamú, fehér acrylzoknis, makkos cipős vidéki vállalkozókat képesztenének briliáns szillogizmusokkal és fogadnának egyedüli referenciacsoportnak.”
A Fidesz elnökének nem tetszett, hogy a székházügy szóba került. „Orbán Viktor péntek esti érkezésétől e körül forgott informálisan a világ, mígnem szombaton György Péter (a Narancs főmunkatársa) némileg überhiszteroid kérdést tett fel Orbán vezér és kancellárnak (az utóbbi poszt reménybeli), hogy hogyan is állunk most őszintén, komolyan azzal a bizonyos tiszta lappal.”
Na most ha valaki abba ringatná magát, hogy Orbán korábban más volt, annak érdemes tovább olvasnia a majd húszéves újságcikket. „Orbán dr. válasza robbant, keserű szavakkal illette a többi ellenzéki párt vezetését, megrendezettséget orrontott, elhatalmasodott rajta az összeesküvés-elmélet, a sajtó felelősségének boncolgatása... Miután lecsillapodott, és lehetségessé vált a beszéd a pártelnökkel, nyilvánvaló lett, hogy a morális érvek hiábavalóak, a pártelnök politikához kötődő lingvisztikai struktúráján kívül esnek... Amely kritikákra felfi gyelt, az a politikai ügyetlenség volt: az elővágások hiánya, a kisdiákos remény, hogy nem fülelődik le a turpisság, és persze a leleplezés utáni elfuserált reakciók.”
Ha még messzebbre nézünk, megtaláljuk a makkos cipő társmotívumának előképét a rendszerváltás forgatagában. Tamás Gáspár Miklós1992. február 19-én az MDF szalonképtelenségéről ír, szintén a Magyar Narancsban. „...jobb körökben a háziasszonyok migrénre hivatkozva kiüzennek a komornával, hogy az MDF-nek nincsenek otthon. Ha-ha, mondta az ellenzék, megesett ugyan ez a kis választási baleset, de hát miféle kormány az – kérdi TGM A képtelen szalon című írásban –, amely nagykanállal eszi a kaviárt és frottírzoknit visel a szmokinghoz.”
Volt idő, amikor sokat számított Magyarországon az öltözködés.