Ha berendezkedni akartak volna, akkor nem érték volna be néhánymagasröptű, Napóleon által személyesen fogalmazott kiáltvánnyal, az iparosok és kereskedők megnyugtatására szánt beszédekkel, néhány francia törvény hevenyészett oroszra fordításával. Ha be akartak volna rendezkedni, akkor nemcsak abbahagyták volna a fosztogatást, hanem bele se kezdtek volna. Ha be akartak volna rendezkedni, akkor éppen hogy meghagyták volna a megszokott törvényeket, és csak fokozatosan, a leginkább korlátozókat, az értelmetleneket cserélték volna ki a forradalmi franciákra. Ha be akartak volna rendezkedni, akkor nem veszik el az orosz muzsik gabonáját, a városi lakók gyertyatartóját, akkor a maradás biztonságosságát tartották volna szem előtt. Amikor Napóleon eldöntötte, hogy átlépi a határt, a franciák fejében még az volt a kérdés: vajon mit találnak Moszkvában? Azután hogy megtalálták, az vált fontossá: meg tudják-e tartani a rablott holmit hazáig? Akinek a keze tele van, azt hidegen hagyja az, hogy miként vélekednek róla az ott lakók. Féljenek, oszt jó napot!

Kutuzovot – még ha sejtette is, hogy a franciáknak végük – mégsem ez foglalkoztatta, hanem az, sikerül-e megőriznie a megvert, harmadára olvadt, reményt vesztett seregét, Moszkva után elveszíti-e az ármádiát is. Tudta, mert volt róla tapasztalata, hogy ha egy rendezett sereg bevonul egy városba, és mindent megengednek neki, akkor hamarosan alig számítanak a parancsok, a sereg tolvajok bandájává alakul át. Annyi héten át meneteltek a franciák kiéhezetten, tűrve a megpróbáltatásokat, amíg eljutottak Moszkváig, ott már hiába minden, túllépnek a parancsokon. Ráadásul ha a császár ked vében akar járni „morgósainak”, több rizst, jobb szállást rendel nekik, akkor a többiek is a „kaparj kurta, neked is jut” elv alapján igyekeznek megszerezni, amit csak lehet. A győztes mindent visz. És ha visz, akkor már csak az érdekli, meddig viheti.

Kutuzov nem tudhatta, hogy milyen ütemben olvad szét a francia sereg. Nem tudta, hogy nem szervezetten gyűjtötték össze a városban talált élelmet és téli ruhát. Nem ismerte a kaotikus állapotokat, amikor egymásnak ellentmondó parancsok rontották le a parancsnokok és a császár hitelét. Napóleon képmutató jótékonykodása, amellyel a korábbi segélyhelyeket „anyám házára” keresztelte, ahogyan francia zászlókat adott a még megmaradt iskoláknak,mindez nem leplezhette el, hogy fogalma sincs, mihez kezdjen Moszkvával.

Kutuzov számára az elveszített borogyinói csata után alig két hónappal vált világossá, hogy Napóleon elveszett. Ugyan az oroszok még mindig csak feleannyian voltak, mint a franciák, de amíg Kutuzov seregét egyben tartotta a dac, a visszavágás vágya, a visszavonulás után megállt csapatok rendbe szedését segítette a hozzájuk áramló élelem, az újoncok fokozatos táborba vonulása, Napóleon serege elmerült a zsákmányolásban. Két hónappal a borogyinói csatavesztés után nem a szokás szerinti vesztes, a csatateret és fővárosukat elhagyó oroszok, hanem a franciák küldtek békeköveteket. „Napóleon abban a szent hiszemben, hogy nem az a jó, ami jó, hanem az, ami őneki eszébe jut, levelet írt Kutuzovnak az éppen agyába ötlő szavakkal, amelyeknek semmi értelmük se volt” – írja erről a fordulatról Tolsztoj a Háború és békében.

Kutuzov megértette, amit addig csak sejtett: nincs többé francia sereg. Hogy ezt a felismerést mikor és milyen formában erősíti meg majd az a tény is, hogy a franciák elkezdik eleinte rendezett, majd egyre inkább fejvesztett visszavonulásukat, majd menekülésüket Moszkvából, már csak idő kérése.

Napóleon még díszszemléket tart, kitüntetéseket osztogat. Napóleon még járja az utcákat, „mutatja magát”, személyes varázsával beszédeket mond, jótékonysági intézményeket avat, villámló szemekkel fenyegeti a briteket, Londont, vagy legyintve beszél a Szentpétervárra menekült cár gyávaságáról. A franciák –mert már hadseregként aligha beszélhetünk róluk – azt találgatják: szabad-e(l) vonulni.

Napóleon a moszkvai tűzvészt figyeli – Nyikolaj Sztyepanovics Verescsagin képe