Bellevue

Az elnöknek politikai értelemben vége van – mielőtt bárki is a Sándor-palota felé nézne, szögezzük le gyorsan: a pénteki német lapok írtak így Christian Wulffról. Pár óra elteltével be is következett, aminek be kellett következnie.

Európa vezető gazdasági hatalmának legfőbb közjogi méltósága bejelentette lemondását, miután a hannoveri államügyészség előző nap kérte az 52 éves politikus immunitásának felfüggesztését a Bundestagtól. Ez premier a szövetségi köztársaságban, ahol lassan „fogyóeszköznek” számítanak az elnökök. Alig két év leforgása alatt a második költözik ki idő előtt a berlini Bellevue-kastélyból.

A luxus és a dúsgazdag nagyvállalkozói körök iránt erősen vonzódó, fiatal feleségével is villogó Wulff Merkel kancellár „találmánya” volt. A CDU-pártelnök így akart megszabadulni riválisától. A konzervatív–liberális koalíció azonban csak nehezen tudta keresztülnyomni a volt alsószászországi tartományi kormányfőt, akit persze utolértek különböző kétes ügyei, így házvásárlási kölcsönei. Azzal is maga alatt vágta a fát, hogy megfenyegette a kölcsön után nyomozó bulvárlap főszerkesztőjét. A történelem talán egy mondatot fog tőle feljegyezni. Azt, hogy az iszlám Németország része.

Wulff ugyan folyamatosan az ártatlanságát hangoztatja, de azzal tisztában van: bizonyos szituációkban a félreállás, a hivatalról való lemondás a politikai kultúra része. Akivel szemben megrendül a közbizalom, akinek folyamatosan magyarázkodnia kell, az nem hiteles, és az egész országot méltóan képviselő „erkölcsi iránytű” sem lehet. Pedig a polgárok joggal várják el ezt egy államfőtől.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.