Szenvedélye a barátság

Egykori gimnáziumi osztálytársak, egyetemi csoporttársak, volt kollégák, az immár felnőtt gyerek kisiskolás barátjának a szülei és az ismerősök ismerősei – ők alkotják Ungor Mária baráti körét. A nyugdíjas gyártásvezető amolyan társaság lelke típus, aki úgy vonzza a barátokat, mint a mágnes. Sosem volt magányos, és erről kizárólag ő tehet, mert nem hagyta meglazulni a barátságokat.

– Minden kedden és vasárnap kanasztaparti, havonta egyszer póker, két-három hetente rikitiki és havonta egyszer könyvklubos öszszejövetel – sorolja rendszeres találkozóit Mária, akit úgy kísérnek a barátai, mint mást az emlékei. A kártyacsatákat a gimnáziumi és az egyetemi barátaival vívja, a könyvklubba bölcsész ismerőse hívta el. A tizenöt fős társaságba a fiatalok miatt is szívesen jár és a feladat miatt, ami nem más, mint minden hónapban egy kijelölt könyv elolvasása, és megvitatása. Így vette kézbe nemrég újraANoszty fiú esete Tóth Marival című remek Mikszáthkönyvet vagy legutóbb Sánta Ferenctől Az ötödik pecsétet.

A könyvklubos csapattal évente kétszer belföldi hétvégére is elutaznak, az egyik állandó helyszín a Balaton. Minden évben van közös külföldi kirándulás is, jártak már Krakkóban, Rómában, Isztambulban, Barcelonában. A világjárást egyetemi barátnőivel is űzi: egyikőjük férje nagykövet, és természetesen mindenhol meglátogatták őt.

Mária társasági élete azonban nem merül ki ennyiben: öt-hat volt kolléganőjével minden hónapban egyszer találkoznak egyiküknél. A körülbelül harmincfős baráti körével aktív kapcsolatot ápoló nyughatatlan asszony nemcsak főzni szeret, hanem enni is: szívesen tart fiatal filmes kollégáival kéthavonta egyszer Budapest valamelyik új vagy érdekes éttermébe, amit úgymond letesztelnek együtt.

Mindemellett ötéves unokájával rendszeresen megy moziba, cirkuszba, játszóházba és bármire, mert nagymamaként is kapható minden mókára. Máriának egyetlen tabutémája van, a politika. Erről nem hajlandó társaságban beszélni, mert unja, másrészt elborzasztja, hogy milyen indulatokat képes kiváltani a téma. Szerinte nem a politika, hanem az emberi kapcsolatok a fontosak, ezek híján van annyi megkeseredett ember.

Akinek barátai vannak, annak van igazi élete, igazi témákkal és élményekkel. Az internet nagy csapda – véli –, mert azt az illúziót kelti, hogy nem vagyunk egyedül, holott aki igazán fontos, azzal úgyis találkozunk. Még jobb, ha ezeket a találkozókat mi magunk szervezzük, és nem másra várunk, nem mindig mindent mástól várunk.

A recept egyszerű: a barátokkal törődni kell. A többi úgyis jön magától.

Ungor Mária
Ungor Mária
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.