Omega All Star (1962-2012)
Korábban – szerző híján – csak angolszász Number One-okat nyomott a banda, első kislemezén is a Paint it Blacket meg a Bus Stopot játszotta, de azt a Stonestól, illetve a Holliestól szerettük.
Na jó, még hatvanhétben sem ment minden tökéletesen (hogy finom legyek): miközben az Illés a Ne gondold!-dal rukkolt ki, az Omega Dobos Attilát kísérte a Kövek a vízparton felvételén, miként az Ezek a fiatalok című filmben sem jelentkezett saját dallal: Illés Lajos Koncz Zsuzsának írt számához, az Ez az a házhoz szolgáltatta az E-, a Fisz- vagy a H-dúrt.
De Presser már megkomponálta a nemzedéki nótát, az Azt mondta az anyukámat – még a félig „külsős” cirkuszművész, Somló énekelte – meg a Rózsafákat, s mindkettő a második helyig jutott az Ifjúsági Magazin 1966-ban bevezetett slágerlistáján. (Volt úgy is, hogy az „Anyukámat” jegyezték másodikként, a Rózsafákat pedig harmadikként.
Az együttes kezdett megágyazni a nagy áttörésnek. S az hatvannyolcban be is következett. Az Illés ugyan még formában maradt, abban az évben jött elő az Eltávozott nappal és a Little Richarddal, s hatvankilencben is szíven talált a Holdfénnyel meg a Miért hagytuk, hogy így legyen?-nel, de Szörényi Leventéék abban a tekintetben is hasonlítottak a Beatlesre, hogy a korai dobásaiktól estünk igazán hanyatt. Tőlük a Légy jó kicsit hozzám, Az utcán, a Különös lány, az Itt állok egymagam, a Még fáj minden csók volt az, ami a liverpooliaktól a Please Please Me, a She Loves You, a From Me to You, a Thank You Girl, a Ticket to Ride...
S akkor megjelent az első önálló magyar beatlemez. Azt persze nem sejtettük, hogy valójában Angliában jelent meg először. A Spencer Davis Group a Kisstadionban lépett fel (bizony ám, Budapesten, hatvanhétben!), és a zenekar menedzsere kihívta az Omegát Londonba. Annál a Decca cégnél látott napvilágot az Omega Red Star from Hungary című album, amelynél hatvankettő januárjában a Beatles helyett a Tre meloest választották... (Nem mondom, az utóbbi sem volt rossz, de a döntnökök aligha kaptak fizetésemelést egy évvel később, a Beatles első nagylemezének fergeteges fogadtatásakor. Az más kérdés, hogy a Rolling Stones szerződtetésével sikerült valamit helyrehozni.
Mindenesetre hatvannyolc őszén, a Kinizsi utcai klubban már úgy konferálhatták fel a repertoárt az Omega tagjai, hogy „ezek a nagylemezünk számai”. (Jóllehet az itthoni albumot – Trombitás Frédi és a rettenetes emberek címmel – csak decemberben adták ki.) Még ment a Beatlestől a Back in the USSR is, de felhangzott az Egy lány nem ment haza, a Halott virágok, a Szeretnék visszamenni hozzád... A lányok visítottak, akár megannyi girl a liverpooli Cavern Clubban, a rendezők meg mintha igazodtak volna egy másik Presser–Adamis-szerzeményhez, mondván: Nem tilthatom meg neked. A Kinizsiben alkalmanként háromezer tinédzser érezte úgy, hogy a Nyugat van Keleten, még akkor is, ha – az Interkoncert jóvoltából – hatvannyolcban a „londoni” Omega együtt turnézott Lengyelországban Bakacsi Bélával, Fenyvesi Gabival, Németh Józseffel, Tárkányi Tamarával...
Majd hatvankilencben megjelent a második Omega-album, amely – annak idején csak éreztük, ma már tudjuk – minden idők legnagyszerűbb magyar rocklemezeinek egyike. Karácsony előtt került a boltokba, és 1970 januárjában már a címadó Tízezer lépés volt az első az IM-listán, amelyen negyedikként bukkant fel a Gyöngyhajú lány, hetedikként Az 1958-as boogie-woogie klubban, tizedikként a Tűzvihar. A napjainkig világító Petróleumlámpa be sem fért az első hetvenes hazai Top Tenbe.
Ellenben az új Omega-klub, az E épület előtt minden vasárnap hoszszú sorok kígyóztak, már háromkor is, noha a fiúk csak este hatkor léptek színpadra. Színpadra? Kicsinyke dobogó volt az, közvetlenül az „öltöző”, azaz a Budapesti Műszaki Egyetem előadótermeinek egyike mellett. Ha nyílt az ajtó, és kilépett rajta Kóbor vagy bárki más a közülünk való bálványok társaságából, a csajok éppúgy elaléltak, mint a szünetekben, amelyekben a nem csupán a bea tet kedvelő srácok arra a folyosóra vitték őket, ahol párok álltak a délutánt idéző hosszú sorokban, és csókolóztak ugyanolyan vadul, ahogyan Molnár tépte a húrokat. Hej, az a Gyöngyhajú lány!
Még Tokióban is díjat nyert Pearls in Her Hair címmel, majd évtizedek múltán a Scorpions dalolta ezzel a szöveggel: White dove fly with the wind... Hetvenben, az újévi táncalbumon azonban nem hagyott nyomot. A Zeneműkiadó kottás könyvében Havasy-, Lovas-, Majláth-, Vécsey-opusok követték egymást, amelyek remekül szóltak Torma Ruditól a Miniatűrben, de a tizen- és huszonévesek még véletlenül sem bárzenére vágytak. A lokálnál jóval többre értékelték az Éjszakai országutat. Ez volt a harmadik Omega-nagylemez címe, és látszólag semmi sem utalt rá, hogy a nagy felállásban ez lesz az utolsó album, hiszen mindjárt a megjelenés után az Oh, jöjj második, az Olyan szépen mosolygott harmadik volt.
Presser, Laux – meg Adamis – azonban hetvenegyben kivált, az Omega zeneszerző, szövegíró, valamint dobos és ügyintéző nélkül maradt. (Laux két szerepet alakított egy gázsiért.) Hamarosan felcsendült a faképnél hagyottak dala: „Hová lett a szó tisztasága, hová tűnt két hűtlen barát?”
Költői kérdés volt, hiszen mindenki tudta: a Locomotivban van mindkettő.
S hamarosan a Kertészeti Egyetem, az LGT-klub előtt kígyóztak a sorok...
