– Semmi baja a masinának – mondta a mester, s hozzátette, a műanyag cső is rendben van.

– Akkor miért nem centrifugázott? – kérdeztük. – Mert valaki benyomta azt a piros gombot – felelte, s mosolyra húzta a száját, amikor azt látta, hogy minden figyelmünk a játékba hirtelen belefeledkező legkisebb gyermekünkre irányul.

– Mivel tartozom? – tettem föl az automatikus kérdést, s a zsebembe nyúltam.

– Semmivel – mondta az ember. –Majd fizet, ha rossz lesz a gép.

Így jártunk. Mondhatta volna, hogy ennyi és ennyi lesz a kiszállás, vagy hogy kicserélt egy dűznit a szűrő fölött. Bármit mondhatott volna, s mi fizetünk. Ehelyett öszszeakadtunk egy tisztességes emberrel. Aki már majdnem olyan, mint a mindenhez értő Józsi bácsink a szomszéd utcában. Ő az, akit fölkeresünk, ha lóg a csatorna, ha bedöglik a búvárszivattyú, ha nem folyik le a mosogatólé, ha mákos a kép a tévén. Józsi bácsi ért a varráshoz, az elektromossághoz, az ablakszigeteléshez. A mosógéphez is azért hívtunk mást, mert váratlanul kórházba került.

– Jó lesz ez egy darabig – szokta mondani Józsi bácsi, az ezermester, amikor megszemléli a művét. Az egy darabigot úgy érti: örök életre. A mű lehet bármi: javított szekrénysor, ragasztott asztal, vagy éppen egy öreg centrifuga, amibe a pénztelen gazda kedvéért életet lehelt. Hogy kibírja, amíg összegyűlik az új darabra a családnak.

Józsi bácsi telefonszámát egymásnak adják az ismerősök, mint mindenhez értő ezermesterét, aki nem csillagászati összegekért, hanem megfizethető áron reparálja azt, amihez a férfi nélküli háztartásokban időnként szükség van. Vagy ott, ahol van ugyan férfi, de nem ért mindenhez, vagy nincs rá ideje. A Józsi bácsihoz hasonló emberek aranyat érnek, hiszen nem kell ahhoz villanyszerelőt hívni, hogy valaki kicserélje a kiégett izzót a csak létráról elérhető csillárból, vagy két tiplit befúrjon a betonfalba. Ahhoz sem kell feltétlenül bútorasztalos, hogy a boltban nem kapható méretű piperepolcot valaki elkészítse. A mesterek drágán dolgoznak, kiszállási díjat kérnek, és többségük borsos árat számol. A szakmunkáért.

Ami persze nem is mindig szakmunka. Beszélnek a környékünkön egy öreg tévészerelőről, aki megrekedt a csövek és trafók világában, s ha újabb fajta készülék javításához hívták, mindig fölnyalábolta a tévét, s elvitte – úgymond – a műhelyébe. Denem oda vitte, hanem egy fiatal szerelőhöz a szervizbe, ahhoz, akit még ő rúgott ki annak idején a Gelkától. Amikor elkészült, beautózott érte, megfejelte a javítási költséget a maga utazgatásainak díjával, s úgy vitte vissza a ketyerét a gyanútlan tulajnak. Aki persze nem értette, hogy miért kell mindig utaztatni a böhöm szerkezeteket. Hogy ez az anti-Józsi bácsi megbukott volna? Ugyan! Képviselő lett, aztán pedig belépett az időszerű pártba, s a polgármesterségig vitte.

A mindig a becsületes utat választó Józsi bácsink karrierje jóval göröngyösebben alakult. A saját szakmai tapasztalatain edződött szaki egy nagy állami cégnél a karbantartók főnökeként ment nyugdíjba. Egész életében tanult. Nem csak az iskolapadban és a tanfolyamokon, az életben is. A ránézés lett szaktudása legfontosabb eleme. Ránézésre tudja, hogy a hatvanas években gyártott szekrénysornakmi a típushibája, és hogyan lehet olcsón, de szakszerűen megjavítani a háziasszony kedvenc gáztűzhelyét. Ami a világon egyedüliként alkalmas arra, hogy a kívánatos minőségben megsüljön benne a család kedvenc kuglófja.

A sokfelé családtagként számon tartott ezermesternek egyetlen hibája van: annyian szeretik és hívják, hogy olykor egy hetet is kell rá várni, mert megállás nélkül jön-megy. Autója ugyan nincs, de bármit beszerez. Tudja, hol a legolcsóbb a székláb alá való filc, hogy ne karcolja a parkettát, hol lehet olyan szekrényakasztót vagy ajtóbehúzót kapni, amit soha többé nem kell kijavítani. Józsi bácsi tudásának az is része, hogy egyedül nevelte fel három gyerekét, és most az unokájának segít a házvásárlásban, no és ha kell, a lakásfelújításban is. A kis öreg, akit régóta bácsiznak a megbízók, hetvenéves, de egy tízest nyugodtan letagadhatna. Az tartja benne a lelket, hogy dolga van, hogy valahol mindig szükség van rá, és ez sokáig így marad. Utódját nem ismerjük, pedig örülnénk, ha feltűnne mellette egy-egy segéd.

Akinek átadhatná a titkát.

Rákérdeztünk a hatvanéves szerelőre, aki egy fillért sem kért a mosógép javításáért, ismeri-e Józsi bácsit. Még sohasem hallott róla, felelte távozóban. De úgy tűnt, mintha nem mondott volna igazat.