A mosolya

Talán mert a szombati tüntetés résztvevői az érettebb korosztályokból kerültek ki, egy ütemmel lemaradtak. Orbán Viktor szerdán ugyanis azt mondta, hogy a Barrosóval folytatandó tárgyalásai előtt nem lát már különösebben nehéz ügyet.

Ha az ország érdekei engedik, ő is enged. Már nem kérte volna a védelmet. Az úgynevezett békemenetnek viszont erős szabadságharcfeelingje volt a rengeteg nemzetiszínű zászlóval, Szózat-énekléssel, a gyarmati létet visszautasító vezérmolinóval, elszánt tömeggel. Ellenfél hiányában és csendesülő vezérrel is. Megszállók nem mutatkoznak, csak megszállottak.

EU egyenlő CCCP, írták transzparensre, egy másikra pedig azt a számsort vezették fel, amely szerint az Európai Unió 55 éves, az IMF 67, az USA 236, Magyarország 1116. Akkor Kína nyert.

Hogy jön ez ide?

Kell persze néhány kesze-kuszaság, hogy Orbán Viktor is kijelenthesse, a médiatörvényt illető európai kritikákon csak mosolyog. Hiszen lám, a magyar sajtó szabadon bírálja őt. Mi is tesszük ezt gyakran, a Klubrádió azonban már csak napokig. Az egyetlen ellenzéki rádiót a Fidesz-kormányzat által felállított és egy alomból származó tagokkal dolgozó médiahatóság – erre a célra készített pályázati kiírással – megszüntette. A Klubrádió liberálbolsevik szennycsatorna, hirdette a tüntetés néhány felirata, Hadd szóljon, válaszolt erre a rádiót támogató demonstráció vasárnap. De nem fog szólni. Ha itt mosolyogni lehet, csak a győztes kegyetlen örömével.

Valami mégis változik. A nagy ellenzéki tüntetésre egy még nagyobb kormánypárti felelt. Mindkettő jól kontrollált szenvedélyekkel. Ez új és folytatható.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.