Szörnyűködés, szörnyülködés
A szörnyülködés kölcsönös, ami a politikai közbeszéd egy kicsit mindig túlzó természete miatt sokszor lamentálásba fordul: „szörnyűség, hogy ezek miket mondanak, hisz ez nem felel meg a valóságnak”. S aztán mindenki mondja a maga verzióját, s egyúttal teremt is szörnyeket – mert megteremthetők.
Az én verzióm szerint a Fidesz-vezetőség már szinte összeszámlálhatatlan olyan lépést tett kormányra kerülése óta, ami okkal vált ki szörnyülködést. Ennek felsorolása szükségtelen, a panaszok unalomig ismertek. Lényege, hogy a kormány a politikai rendszer egészét átszervezi, és az új rend működési módjával egy ideális demokrácia és a tekintélyuralom közötti lejtőn a leghatározottabban az utóbbi felé látszik lefelé siklani. Emiatt szörnyülködünk.
De nem mindenki szörnyülködik, van, aki mindezt üdvözli, másokat félelemmel tölt el, és elkeseredett, dühös aktivitásra sarkall. A Fidesz-párt nagyon nagy választói támogatással került hatalomra, s verziója szerint azért kell a politika egész hazai világát másokra való tekintet nélkül szinte forradalmi léptékben átrendezni, mert ami előtte volt, az nem volt jó, ők pedig jót akarnak: munkahelyteremtést, fenntartható növekedést, korrupciómentes, átlátható, hatékony állami és politikai rendszert. Mindezt úgy, hogy az átalakulás terheit inkább a nyerészkedők, a hazai megtermelt értékeket kiszivattyúzó külföldi tulajdonú cégek viseljék inkább, s a hazai népességnek közvetlenül ne romoljon az életszínvonala, ergo, ne legyenek megszorítások. S történnek a dolgok másfél éve.
Nem érthető-e a Fidesz-kormány szörnyülködése, hogy mindezen jó szándékot törvénybe, rendeletbe, politikai megvalósulásba fordító gyakorlatát a nagy hatalmú, de egyébként szövetséges kormányok, nemzetközi tekintélyű lapok mélységes, nemegyszer túlzó elítéléssel fogadják, itthon meg tízezrek utcai tiltakozását váltja ki? Ha ekkora jó szándékot s ily hatalmas erőfeszítést így fogadnak, akkor – így látja a kormány – emögött szörnyek lapulnak, amelyek aztán a globális erők nem is oly demokratikus képében életre is kelnek.
De dettó szörnyeket érzékelnek a kormány hazai kritikusai is. Egyrészt mert a jó szándékot eleve fel se tételezték, másrészt meg – ha lett volna is jó szándék – megvalósulásának mikéntje ezt rég annullálta. A Fidesz-kormány működési módja ugyanis a megegyezéses politika lefitymálásának srófjára jár akár diplomáciáról, akár érdekegyeztetésről vagy parlamenti politikáról van szó. De jóval többről van szó, hogy most csak kettőt említsek.
A kormány sorozatosan meghirdette az erős államot. De a kérdés nem ok nélkül merül fel: tényleg erős államról vagy inkább csak erős kormányról van-e szó? Bibó Istvántól tudhatjuk, hogy a végrehajtó, vagyis a kormányhatalom erőssége kétértelmű kifejezés: jelentheti a meghirdetett célok részrehajlás nélküli, gyors és hatékony elérését, de jelentheti azt is, hogy „a hatalmi körébe került személyeket a kibúvás lehetősége nélkül uralma alatt tudja tartani, és ellenállásukat meg tudja törni”. Tekintettel arra, hogy a kormány nagy átalakító céljai előzetesen homályban maradtak, nem csoda a szörnyülködés hatalmának centralizálása miatt. De e kormány a magyar köztársaságban betöltendő hatalmi szerepét határainkon túlra is, az egész nemzetre kiterjesztené – legalábbis egy Kárpátmedencét emlegető fogalmi homály keretében ezt hangoztatja. Nemzeti szuverenitásról beszél, és parlamenti többségével meghozatott törvényeivel ezt érvényesíteni szeretné, s fittyet hány arra, hogy szuverenitása csak az államnak van (inkább csak volt, s mint eszmény még leginkább az abszolutizmus idején dívott).
Hatalmi, nagyhatalmi erőszakoskodás persze van –demégmennyire! –, akkor azonban ezt nevezzük így, ne a szuverenitást emlegessük. Már csak ezen „apróságból” következően is a kormány folyamatosan és strukturálisan szembekerül az eredendően egy háború elkerülésére épített, politikai természetű európai integráció demokratikus elveivel – miközben mint ország mi is az Európai Unió tagjai lennénk. A függetlenség, az integritás és az önrendelkezés mint a szuverenitás történelmi fogalmának egymást átfedő tartozékai persze nagyon is fontos kérdések ma is, de ha valaki ma csak a szuverenitás szót kiáltja bele a világba, akkor ne csodálkozzon, ha szörnyülködve tekintenek rá. Sőt ezt kormányunk még a gazdasági szabadságharc fogalmával is párosítja.
Eddig jutva ebben az írásban, a világ jó részén (mert nem az egészén) máig még csak rombolva ható gazdasági válságot mint a Fidesz-kormány működésének adott körülményét nem említettem. Nem véletlenül. Azt tartom ugyanis, ha nem lenne is a világ pénzrendszerét megrendítő válság, ez a kormány előre megtervezett, de elhallgatott és a liberális demokrácia gyakorlatától eltáncoló tetteivel ugyanezt a szörnyülködést keltené, s önmaga akkor is ugyanúgy szörnyülködne a tetteinek megértésére alkalmatlan világ reakcióin. Nem mellesleg miattunk is, a magyar állampolgárok értetlenkedő csoportja miatt. Vannak persze körünkben borúlátók is. A minap jegyezte meg egyikünk, egy Fidesz-kormányon szörnyülködő nagy beszélgetés során: „csak nehogy majd a végén a Fidesz-kormányt kelljen visszasírnunk!” Sanyarú történelmi tapasztala taink miatt persze ez sem zárható ki. De ott vetődött fel az a kérdés is, hogy rosszabbul élünk-e most, mint másfél éve. S noha, mi tagadás, ezen a beszélgetésen egyetlen kormányszimpatizáns sem volt jelen, a kérdést inkább csak egy kis csönd fogadta, s aztán inkább a beborult jövő taglaltatott.
Persze ha a jobban vagy rosszabbul élés fogalma a gyökeresen átszervezett intézményeivel és a kormány működési módjával mindent befolyása alatt tartó politikát is jelenti – és bizony jelenti –, akkor rosszabbul élünk, és okkal szörnyülködünk. De mindennek ellenére állítható, hogy nem lehetett „büntetlenül” átélni az elmúlt két demokratikus évtizedet, mert bármennyire rozogák voltak is demokratikus intézményeink, s ha mégoly tétova balkezességgel éltünk is lehetőségeik kel, a rendszerváltozás óta politikai kultúránkban történt egy pozitív módosulás. Függetlenné válásunk, önrendelkezésünk, szabad akaratunkból az euró pai integrációba való belépésünk alapvetően felerősítette az egyéni politikai szabadság és az autonómia értékeit. Nos, ha a Fidesz-kormány saját szája íze szerint formálja is át politikai intézményrendszerünket, politikai reakciókészségeinkbe a megéltek miatt mégiscsak befészkelődött valamelyest a demokratikus ethosz és igény az elmúlt húsz év során. Az intézmények rapid, önkényes átgyúrásával ez nem tűnt el.
