Ha csak röviden is elmondja, mindjárt látom, mért van vége, és mennyiféleképpen, hogy ő negyvennégy évesen, csinosnak mondott korabeli nő létére mért egy roncs, ahogy az ura is.

Hiába szeretik egymást, meg hiába nem vallanak egymásra, minden ki van derülve, ami történt, megtörtént. Szeretni egymást ráadásul kevés, mert ez akkor is mély seb marad a kapcsolatukon mindkét részről, hisz lényegében ő rángatta bele a Csabit a slamasztikába. Nem mondja, volt egy kis bizonytalanság benne, de addigra már megtetszett a pénzbe alig kerülő ötlet, hogy a negyvenhetedik születésnapjára valami extra örömöt szerezzen az urának, pasi létére ne otthon süsse a kelt tésztákat, ha munkanélküli is, meg hogy lásson valami igazi luxust, és ne csak a tévébe.

Hogy ez a príma helye hogy lett őneki, az tiszta tündérmese. A tulaj, P. úr lényegében elütötte őt a Maros utcában, hogy el is esett, és tökre szédült, erre gyorsan betuszakolta a terepjárójába, hazavitte magához a Csüllőke-lejtőre, tehát a vérluxusba, hívott magánorvost, csak hogy ne legyen ügy, mivel ivott, méghozzá sokat. Azt mondta, ha ő hajlandó elfelejteni a dolgot, talán meg tudnak állapodni valami ellenszolgáltatásban. Neki erre a hasáig melege lett, de csak annyit mondott, az ura sajnos munkanélküli, ő pedig takarítással foglalkozik műtősnő létére, és ha őt a P. úr tisztességes összegért takarítani felveszi, rendben vannak.

Ez a P. meg örült, pláne, hogy meg is lett vele elégedve, kétszer reggel, egyszer este kell menni hetente, illetve kellett. Rendes fizetést kapott, s most ugye az se lesz, soha többet a büdös életben, pedig a kárt ki kell majd fizetni valamiből, ami egészen horribilis. A pasi ügyvédei mindent beleszámoltak az összegbe, az utolsó szaros bonbont meg martinispoharat is, az egymillió forintos kutyáig bezárólag, aki lényegében az eset miatt lett idegbeteg, annyira, hogy el is volt muszáj altattatni, igaz, ezt a tételt még vitatja az ő ügyvédnőjük.

Azt is kifundálta, hogy nem szól a Csabinak előre, legyen teljes a meglepetés, amikor felviszi magával picsagazdagékhoz. Azért se szólt, mert a lelke mélyén volt az ő férjében egy nem kevés szociális, és főleg emberi féltékenység, szóval nem akarta, hogy már előre rágja magát, meg kombináljon hülyeségeket, amikre semmi alapja nincs, ezt ő az anyja életére kijelentheti.

Jól tudta, hogy a dolgával hamar végez, az igazán gazdagok már koszt se csinálnak, különben is, szerdánként egyik se ér haza éjfél előtt, vagyis lesz idejük egymásra a Csabival, kicsit takarítanak, aztán iszogatnak, meg lefürdenek a dzsakuzziba, esetleg táncolnak, a portás a begipszelt lábával nem jön föl ellenőrizni, a kapuobjektum az útnál van, a Csüllőke-lejtő felől, oda le nemigen hallatszik semmi, pláne ha a Joci nézi a tévét.

Hát, ez is történt, nézte meredten. Ő azóta annak a rohadék monitornak a puszta gondolatától is vérvörös lesz, és sikítani tudna, és úgy higgyem el, nincs benne annyi dafke, amennyivel ezt az érzést el lehetne viselni.

Amikor a taxiból kiszálltak, a Csabi mindjárt rájött, hova jöttek, de nem mutatta, hogy nem örül, inkább talán, hogy igen. Azt mondta a Jocinak, hogy a férje képzett karnisszerelő, és segítségnek hozta. A Joci vigyorgott, szevasz, mondta a Csabinak, és fordult is vissza, nem törődött semmivel. Őt akkor már rég nem kellett fölkísérni, tudta kezelni a riasztót, különben is, a P. úr titkára megmondta, a Roxánára nemhogy egy riasztót, de egy zacskó heroint rá lehet bízni, persze viccből mondta, ilyen jóba voltak, noha alig találkoztak, a pénz minden elsején, oda volt készítve, euróban, ahogy kérte.

Mentek föl a puhán megvilágított kerti ösvényen. Megfogta az ura kezét, hozzásimult, csicseregtek a madarak, ez március végén volt, annyira, hogy még csókolóztak is. És azt se bánta, hogy a Csabi az Orangerie sarkánál megállt pisilni, bocs, mondta, de ő lepisili a gazdagok üvegházát, mert nem bírja fölig, dolgozik a három sör, amit izgalmában megivott indulás előtt.

Kutya nincs?, kérdezte még a kisdolgozás közben, ő meg azt felelte neki, hogy dehogyis nincs, csak bezárták, ha ő jön, mindig bezárják, az uszoda mögött lakik és Deadnek hívják. Mér, talán olyan kicsike, nevetett a férfi . Pincsi egy ekkoságtól még jobb kedvük lett egy kicsit.

Odafönt szépen kizárt, meg kikapcsolta a harmadik piros lámpát alulról, hogy fölgyulladjon a zöld, amitől számítva 30 másodperce van elérni az előszobában a főkapcsolót. Közben a Csabi gúnyosan fütyörészett, és a riasztóra tett megjegyzéseket, hogy ő tökre ismeri a rendszert, drágább, mint az ő Pöttyös utcai másfél szobájuk, persze nem fi ngba van, ha valaki az összes kurva bidét beriasztóztatja.

De lényegében semmi se volt jó a szegény

Csabinak. Mikor megmutatta a takarítókamrát, ahová vetkőzni szokott, abba is belekötött a férfi, hogy az ő felesége mér ilyen tetű kis helyre vetkőzik egy ekkora házban, és már proletárelnézést kér, de ő bizony hagyná, sőt megkövetelné, hogy az ő neje a legszebb nappaliba vetkőzzön, a legszebbe, ami csak a kurva föld hord a hátán.

Kifejezetten udvarlásnak szánta ezt a vetkőzőset, és jól is esett valahol, mégis azt érezte, hogy talán mégse volt ez egy jó ötlet, de már nem volt mit tenni, a Csabi letolta magáról a dzsekijét, meglóbálta és beröpítette a nappaliba az autóstáskájával együtt. Bezzeg a cipőt nem volt hajlandó levetni, hiába kérte ő szépen, hanem inkább berontott, és ledobta magát a fehér kanapéra, ami állítólag jegesmedve- és tevebőr, unikornis díszítéssel.

Ő befejezte az átöltözködést, s kezdte behordani, amit kell, porszívót, eszközkocsit, olyan ez, mint egy műtét, megvan a pontos technológia, be kell tartani, a többi megy magától. A Csabi viszont nem hagyta békén, odacsalogatta magához, hogy ne később ünnepeljenek, hanem azonnal. Elkezdett hízelegni, meg puszilgatni őt, simogatni a mellét, és így tovább, szóval úgy viselkedett, mintha otthon volnának, ő meg, ha nem is volt túl lelkes ilyen hirtelen, mert inkább takarítás után szerette volna, ha ez az ajándék megvalósul, tulajdonképpen nem bánta, gondolta, úgyis azért jöttek, hogy jól érezzék magukat.

Azt is számításba vette, hátha a Csabi a történtektől megnyugszik. Épp csak annyit alkudott ki, hogy legalább koccintsanak egyet, a bárpultnál töltöttek két martinit, és mire megitták, nagyjából már le is vetkőztették egymást, ez az igazság. Azzal visszakeveredtek a tevekanapéra, és házaséletet éltek, igen, a P. úrék nappalijában. Az igazat megmondva, nem is voltak valami halkak, sőt csúnyán is beszéltek bizonyos fokig, főleg a Csabi forszírozta, hogy a szülinapja alkalmából legyenek most egy dögös pornófilm, ha már a szegény embernek ez az egy extrajó jut a nyúlszaros kis életében.

Hogy a rejtett kamerák automatikusan felvettek mindent, és a rohadék Joci nézte őket szinkronban, munkaköri kötelességből, az talán ki se derül, ha nem az történik, sajnos, ami történt. Ugyanis volt még egy kód, amivel ki lehetett kapcsolni a kamerákat, de ezt őneki senki nem mondta vagy mert elfelejtette, vagy másért, így a rendőrség egy évre visszamenőleg talált felvételeket őróla, talán még az is ott volt, ahogy zuhanyozik, meg satöbbi, bár azt mondta az ügyvédnő, a fürdőszobák nem voltak bekamerázva, de ki hiszi ezt el ezek után? És ki hiszi el, hogy a bíróság nem fogadja el bizonyítéknak?

Nem fogadja el, csak megnézi és röhög, erre adjon valaki altatót meg nyugtatót a Csabinak is meg neki is, a szaros családterápia forszírozása helyett, ami pont olyan, csak szóban, mint ezek a felvételek őróluk.

Ő házaséletileg tényleg mindent megtett, amit idegen helyen, pláne tevebőrön tehetett, de a Csabi valahogy keserű maradt, mint a ponty foga, sőt a sör meg a martinik hatására kijött a féltékenysége. Hogy vajon a főgengszter bepróbálkozott-e már, illetve hogy nem-e volt olyan, hogy följött ide a kapus Joci, és bepróbálkozott, merthogy valaki bepróbálkozott, az tótziher, és akárki legyen, úgy veheti, mind a két töke le van tépve a füléig. S hogy tízszer ki tudja mondani, hogy „bepróbálkozott”, egyetlen szaros nyelvbotlás nélkül.

Ő egy darabig elütötte a dolgot, puszilgatta a Jocit, meg minden, aztán kétségbeesetten bizonygatni kezdte, hogy dehogy volt ilyen, a portás különben is állítólag tisztára meleg. De hiába, mert a Csabi teljesen rácuppant a témára, hogy a köcsög mit nem képzel, és ezek szerint, ha nem volna köcsög, akkor bepróbálkozott volna, és így tovább, közben behozatta ővele a pezsgőt, ittak pár kortyot, aztán a Csabi azt mondta, neki ez túl száraz, és sajnos fehérrumozni kezdett, Che Guevara és a kubai forradalom tiszteletére.

Nem mondja, hogy őneki nem szállt a fejébe a pia, mert szállt, de azért észnél volt, és azt legalább nem engedte, hogy kitáncoljanak a teraszra meztelenül, cserébe viszont felajánlotta, hogy még a takarítás előtt dzsakuzzizzanak le, ahogy megbeszélték.

Erre a Csabi sötéten nézett, hogy nem tudja, hogy kell, ellentétben ővele, aki nagyon ki van már rafinálva, különben sem akar AIDS-et kapni, és hasonló ocsmányságok. Ő eközben, lehet, hogy dühösen, visszahúzta magára a cicanadrágot, meg az otthonkát, a Csabi ebbe is belekötött, járt föl-alá, fújtatott, és úgy nézett ki, hogy orvosilag is teljesen elborult a rumtól, egyébként, jut eszébe őneki az orvosokról, igazság szerint az lenne az egyetlen esélyük, ha a Csabi nem beszámíthatónak lehetne nyilvánítható.

Lenne rá alap, mert lényegében kisebb dühroham tört rá, addig-addig, hogy rá kellett szólni: most már elég volt, ne igyon többet, ne rontsa el a szép születésnapot. Erre a Csabi visszaordított, hogy szép kis születésnap, egy levetett dugás kegyelmeséknél, se torta, se gyertya, és ez olyan igaz ságtalan volt, hogy már ő is bőgött, sőt ordított, ezt meg a Csabi nem bírta, addig-addig, hogy lekevert őneki egy hatalmas pofont, amitől azonnal becsinált az arany szívével, és zokogni kezdett, hogy ő egy agresszív állat, egy szopósasszé, egy nulla, még csak kapus se valahol, és visszaszív mindent, hiszen ez a szent asszony tartja el, mint egy hadirokkantat, és verte a padlót, hogy azonnal mutassa meg, hol tartják gengszterék a fegyverüket, mert most mindjárt főbe fogja lőni magát.

Na, ő akkor már lényegében látta, hogy itt nagy baj lesz, és a férfi nyakába csimpaszkodott, hogy oké, szépen tüntessék el a nyomokat, aztán húzzanak el haza, amíg jár a busz, reggel Kőbányára megy vasalni, korán kell kelnie.

Nem megyünk sehova, mondta a férje, bulizunk, aztán agyonlőjük magunkat.

Kilenc óra se volt.

Már úgy tűnt, megnyugszik, sőt az egész csak rossz vicc volt, poénkodás a saját hülyeségén, amikor villámgyorsan fölemelte a nehéz bárszéket, és belevágta a földig érő teraszablakba. Az üveg szétdurrant, úgy, mintha a budai hegyek tüsszentették volna el magukat, de egyszerre az összes, és a kutya odalent elkezdett üvöltve ugatni.

A Csabi visszaugatott, fogta a másik bárszéket is, belevágta a másik teraszablakba, és így tovább. Az utolsó székkel lesöpörte az üvegeket, összetörte a pultot márványostul, meg az egész házimozit, ő meg arra gondolt, most rögtön odamegy, és hagyja magát megfojtani a tulajdon férjétől, az is jobb, mint ami ezek után következik, de nem mozdult a lába, és sikítani se tudott, csak nevetni az effektív bepisilésig, mert már az is mindegy volt.

Mire a rendőrök fölértek a házig, az ő szegény férje némán üldögélt a romok között, mint egy szőrös, szomorú majom. Azonnal lenyomták arccal a földre, rátérdeltek, ahogy szokták, őt meg a falhoz szorították, úgy bilincselték meg. A pina még részegebb, mondták. Ebből támadt a gondolata, hogy legjobb, ha tajt részegnek tetteti magát, legyen mire fogni a történteket, ne kelljen az egész tetves kurva életre előre és visszamenőleg, ne kelljen arra a tehetetlenségre fogni, ahogy az ember ki van szolgáltatva a kis jónak, ami ilyen nevetséges és siralmas módon ellene fordul.

Mondjuk, nem is kellett tettetni a részegséget, csuklott ő össze magától, úgy húzgálták le az autókhoz, hogy minden bőr lejött a térdéről, egy órán át kenegette a börtönorvos, akitől értesült a videófelvételekről. Idefigyeljen, mondta ez az ember, őneki tökmindegy, de ha lehet, ne nagyon ugráljanak, aranyom, meg ne nagyon találjanak ki mindenféle tényállást, mert fel van véve a kis szórakozásuk videóra első pillanattól az utolsóig.

TETTAMANTI BÉLA RAJZA