Mert olyan jó hinni abban, hogy van másik, könnyebb út, hogy Magyarországot, a magyar gazdaságot egy teljesen új megközelítés majd a csúcsok felé repíti. A szirének éneke gyönyörű, de ha meghallgatod őket, a halálba csalnak. Orbán nem egyszerűen nem tudott ellenállni Matolcsy „énekének”, hanem kifejezetten ezt akarta hallani. Nem elhajózni akart a szirének szigete mellett Odüsszeuszként az árbochoz kötöztetve magát, hanem kifejezetten ott akart kikötni. A csodát akarta, és szóban meg is kapta.

Ha valakinek merész növekedési tervre van szüksége, akkor Matolcsynál a legjobb helyen kopogtat. Feltéve, hogy nem számít, megvalósítható-e. Ezzel szemben amit Békesi és Bokros mond, azt nem öröm hallgatni. Csöppet sem lelkesítő, mert az álmok birodalmából visszahúz a valóságos világba. Ahol nincsenek csodák, ahol még jó gazdaságpolitikával is csak hosszú évek alatt juthatunk ötről a hatra. Amíg Matolcsy írja a jövő remélt közgazdasági tankönyvét, ők felmondják a leckét a könyvtárnyi eddig írottból. Fájdalom, de bennünket most éppen ebből feleltetnek.

Bokrosnak és Békesinek ismert, szürke receptjei vannak. Nem lehet ezekért lelkesedni, ezekkel lelkesíteni. Könnyen lehet azonban, hogy most az unalmas programok, a szürke miniszterelnökök kora jön. Az ígéretalkoholtól másnapos magyar választó egy jó káposztalevesnek tudna a legjobban örülni. Nem baj, ha nem hozzák le neki hozzá a Michelincsillagot.