„Mindig válság volt, csak az emberiség elrejtőzött előle, és nem vett róla tudomást” – idézi Hamvas Bélát Hankiss Elemérszociológus, hozzátéve, hogy ezúttal úgy tűnik, hogy nincs hova bújni a válság elől. Ugyanakkor emlékeztet arra, hogy a mostani krízis közel sem olyan súlyos, mint amit a harmincas-negyvenes évek Európájában kellett átélni, amikor tízmilliók kerültek teljes egzisztenciális és fizikai bizonytalanságba.

Mégis, Hankiss Elemér szerint tény, hogy eljött a bizonytalanság újabb korszaka. – 1989 után erős hit élt a nyugati emberekben, hogy most megnyílt a „Pax Americana” időszaka, a gazdasági növekedés, a szabadpiac mindenhatósága megkérdőjelezhetetlennek tűnt. Aztán egymás után jöttek a nagy sokkélmények, és ez a hit megrendült – magyarázza.

Az első sokknak 2001. szeptember 11-ét tartja, aztán a Nyugat térvesztését, a geopolitikai viszonyok átalakulását, a klímaváltozást, az iszlám világ forrongását. A legmeghatározóbb megrázkódtatás mégis a 2008 ősze óta tartó gazdasági válság, amit a szociológus szerint a Nyugat nem tud kezelni azóta sem. – Már minden családot, minden európai vagy amerikai polgárt érint, mégsem találják a megoldást – teszi hozzá.

A gazdasági válság a kutató szerint a politikai formák átalakulásával jár, új birodalmak, esetleg új politikai, jogi és pénzügyi intézményrendszerek létrejöttével.

– Talán most nagyobb a pánik, mint indokolt lenne, hiszen a válság egyúttal lehetőséget teremt arra, hogy lecseréljük a rosszul működő intézményeket, társadalmi berendezkedéseket, újra kössük a rossz társadalmi szerződéseket – hangsúlyozza, emlékeztetve azokra a véleményekre, melyek szerint talán itt a lehetőség, hogy a világ igazságosabb hellyé váljon, hogy az erőviszonyok kiegyenlítődjenek.

– Kulturális globalizáció már van, a világon mindenütt ugyanazokat a filmeket nézik, ugyanazokat a zenéket hallgatják. Társadalmi globalizációról azonban még nem beszélhetünk, ma a világ társadalma olyan igazságtalan, mint amilyen például a XVIII. századi Anglia volt – állítja. Tarthatatlan, hogy míg a fejlett világ fürdik a javakban, addig az emberiség kétharmada szegénységben, sőt mélyszegénységben él. Ez az elfogadhatatlan egyenlőtlenség vagy kiegyenlítődik lassan, vagy robbanni fog. – A válság talán egy lehetőség a kiegyenlítődésre, bár az is igaz, hogy az elmúlt húsz évben a különbségek csak nőttek – állítja.

– Nincs világválság. Ez Európa, azEgyesült Államok és Japán válsága. Latin-Amerika, Ázsia vagy Afrika egészen más képet mutat – szögezi le Bod Péter Ákos közgazdász. Természetesnek tartja, hogy a világgazdaságban eddig alulreprezentált országok most elnyerik méltó helyüket. Persze ez annak válság, aki az új szereplők miatt elveszti a piacait, így az európai kontinensnek is. De szerinte korai temetni Európát, térvesztése hosszú, akár évszázados folyamat lehet, és van megújulási képesség is ebben a kultúrában.

– Sokáig úgy tűnt, hogy vannak ideológiák, amelyek világos programot adnak a pártoknak, kormányoknak, legyenek akár radikálisak, mint a fasizmus vagy a kommunizmus, vagy mérsékelt ideológiák, mint például a liberalizmus. Most azonban olyan gazdasági és társadalmi jelenségeket tapasztalunk, melyekkel nem lehet szembenézni a hagyományos ideológiák alapján kialakított programokkal. Rendkívül összetett problémákra aligha lehet egyértelmű válaszokat adni – hívja fel a fi gyelmet Pók Attila történész a bizonytalanság újabb elemére. Ezért van szerinte, hogy a politikusok többnyire már nem közép- vagy hosszú távú tervekről beszélnek, hanem arról, hogy az éppen aktuális problémákat hogyan oldjuk meg.

Hozzáteszi: a nacionalizmusba vagy a meghaladásának lehetőségébe vetett hit szintén sok emberben megingott. Az euró pai uniós problémák rávilágítottak, hogy sem az egységesítés, sem a nemzetállami lét túlzott hangsúlyozása nem kínál tökéletes megoldásokat. – Így aztán egy kisebbségtől eltekintve az emberek egyre nehezebben fogadnak el ideológiai alapú megoldásokat, ami viszont növeli a bizonytalanság érzését – összegzi.

Mindehhez szerinte hozzájárul a hagyományos családmodell szétesése. A generációk egymásról való gondoskodása már nem működik úgy, ahogy korábban, ezen pedig nem lehet pusztán azzal segíteni, ha kétharmados törvénybe foglalják a családtagok kötelességeit. Vagyis szerinte sem a közösségi, sem a családi szolgáltatásokra nem lehet nagy biztonsággal építeni.

– A világ végérvényesen megváltozott – mondja Csepeli György szociálpszichológus is. Hozzáteszi: globális információs tér keletkezett, mely megsemmisít mindent, ami határ, struktúra, rend. Szerinte a világot a pénz mozgatja, mely elképesztő sebességgel hagyja ott azokat a te repeket, ahol nem többszörözheti meg magát.

– A pénz pénzt csinál, s közben nemtörténik semmi. Nem lesz nagyobb a jólét, nem lesz nagyobb a szabadság. A világ alkotóelemei látszólag kiszámíthatatlanul és véletlenszerűen mozognak, de valójában ez a mozgás a „hasonló a hasonlónak örvend” logikáját követi, s a gazdagot még gazdagabbá, a szegényt még szegényebbé teszi. A pénz lett az új pestis, mely kíméletlenül végigsöpör az egész világon, nem irgalmazva senkinek, aki szegény, aki elesett, aki kívül van a „szépek és gazdagok” körein – fogalmaz.

Úgy véli, hogy ’89 az illúziók éve volt, melyek húsz év alatt sorra elvesztek. Nem lett jólét, nem lett szabadság, s ahol ezek hiányoznak, ott demokrácia sem lehet. Szerinte a kétpólusú világ összeomlása a jelenlegi válság előjátéka volt csupán. Most a szabályozatlan és ellenőrizhetetlen globális pénzpiaci mozgások okozta bizonytalanságra ráépül a szuverenitásukat veszített nemzetállamok képtelensége a partnerségre, a terrorizmus és a Föld erőforrásainak várható kimerülése.

Hankiss Elemér szerint a bizonytalanság korának nagy kérdése, hogy az egyes országok miként tudnak élni a válság adta lehetőségekkel. Magyarország egyelőre nem tudott. A válság készületlenül érte, elavult gazdasággal, intézményrendszerrel, panaszkultúrával. – Az elmúlt két évben elmulasztottuk a lehetőséget egy versenyképesebb ország és egy erősebb demokrácia építésre – fűzi hozzá. S bár szerinte a kialakult helyzet jórészt a politikai elit hibája, most mindenkinek keresnie kell a kiutat.

– Európa jelenleg szemmel láthatóanlassabban, nehezebben reagál a kihívásra, mint például az Egyesült Államok – mondja Bod Péter Ákos, hozzáfűzve, hogy Magyarországon a helyzetet tovább nehezíti a történelmi megkésettség miatti gyenge polgárosodás, a nyelvtudás és más fontos készségek tömeges hiánya. Ennek ellenére úgy véli, hogy Európa perifériájának a változás, a bizonytalanság esélyt jelent.

– Elég csak a súlyos gazdasági gondjaiellenére sikeres Észtországra vagy Lettországra gondolni, de Szlovénia vagy Szlovákia is államépítési sikert mutatott fel az elmúlt húsz évben – magyarázza. Szerinte a térségben egyedül Magyarország küzd „egy nehezen magyarázható, kellemetlen időszakkal”, egyedül Magyarország nem tudott az EU-csatlakozás óta a jelentős mutatókat tekintve közelebb kerülni az unióhoz.

Kérdés, hogy mit tehetünk egyénileg, milyen mentalitásbeli váltásra, milyen életstratégiákra van szükség a bizonytalanság korában. Hankiss Elemér szerint a bizonytalansággal való szembenézést, a változó életstratégiákat tanítani lehetne s kellene akár az iskolákban is. Meg kellene tanulnunk alkalmazkodni a folyamatosan új helyzetekhez egy nehezen kiszámítható világban. Ehhez szerinte bátorság és lélekerő kell, amiből koránt sincs elegendő Magyarországon és a világban.

– Fel fognak értékelődni a helyi vagy hasonló érdeklődési körök alapján szerveződő kisebb közösségek – állítja Pók Attila a bizonytalanság következményeiről. A helyi közösségekkel együtt a helyi, legalább egy kis biztonságérzetet adni tudó vezetők felértékelődését is várja. Úgy véli, hogy az lehet boldog ember, aki talál egy áttekinthető, megélhető kis közösséget, amiben megkapaszkodhat, s az lesz elégedetlen, aki vagy nem talál ilyet vagy nem bízik meg, esetleg csalódik ezekben. A történész nem hisz abban, hogy teljesen új intézményrendszerek vagy az állam működésének radikális megváltoztatása jelentené a kiutat a bizonytalanságból.

Bod Péter Ákos a kommunikáció jelentőségét hangsúlyozza. Szerinte a környező országokhoz képest atomizáltabb magyar társadalomban kulcsfontosságú lenne, hogy az emberek többet beszéljenek egymással. Egyetemi hallgatóinál tapasztalja, hogy a magyar fiataloknál minden más nemzet gyerekei előbb kérnek szót. Nem azért, mert a magyaroknak nincs mondanivalójuk, hanem mert úgy szocializálódtak, hogy „ne szólj szám, nem fáj fejem”. Csakhogy az atomizált embereknek a közgazdász szerint muszáj lenne beszélniük egymással, különben ki lesznek szolgáltatva a híreknek, a médiának, a manipulátoroknak akár a politikában is. – Akinek nincs kivel beszélnie, azt a félelmei vagy csodaváró reményei mozgatják – teszi hozzá.

Csepeli György szerint az embereknek szorongás helyett előre kell nézniük, a jövőbe kell menekülniük. – Legyen az egyénnek ideje, ami ugyanaz, mint ha azt mondom, lássa a jövőjét, legyenek céljai, tudjon kérdezni. Aki a jövőből tekint a jelenre, annak nincs oka a szorongásra. A válság felszólít bennünket arra, hogy keressük meg közösen a jövőnket, melyben lesz szabadság, lesz jólét, lesz demokrácia. Ha a jövőből nézzük magunkat, megtaláljuk a múltunkat, benne éltető hagyományainkat, meghalljuk a nyugati kultúra üzenetét, mely cselekvésre, s ezen keresztül önmagunk megtalálására szólít fel. Vegyünk példát Boccaccio hőseiről, akik a közelítő pestis elől egy villába menekültek, s meséltek egymásnak – mondja.