Motorverseny

A parasztok azt mondták, hogy már a porszívó is gyanús volt.

Lakner Zoltán: Orbán és a gravitáció

Orbán politikájának konfliktusmutatója mindig magas, ami a harcra kondicionált törzsszavazóknak megfelel, ám alkalmatlanná teszi Orbánt a konszolidációra. Egyszerűen nem tud leállni.

Színházi import a szigetországból

Replika.

Tanácsok válság idején

Kell-e félteni a bankbetéteket, megjön-e a fizetés a következő hónapban, meddig megy a benzin ára, államcsőd lesz? – egyre többször kerülnek szóba ezek a kérdések.

Hazugságbeszéd 2.0

Bár néhol annak tűnik, ez nem paródia: a következőben szöveghű részleteket közlünk a Fidesz 2010-es választási programjából.

 

Jogos védelem

Hét évvel ezelőtt Szántai Attila sashalmi panziótulajdonos minden ok nélkül alsónadrágra és zoknira vetkőzött a Fekete Pillangó nevű helyi éjszakai mulatóban, majd mielőtt a téli hidegben hazaindult volna, egy bárszékkel még nekiesett a személyzetnek.

Később, a panziója előtt, engedéllyel tartott Smith & Wessonjával rálőtt két fiatalemberre, akik semmit nem ártottak neki, egyetlen bűnük az volt, hogy a bárból utánavitték az otthagyott ruháit. A bíróság elhitte ezt a történetet, s mint arról tavaly májusban beszámoltunk, Szántait tizenhárom évre ítélte.

Hét évvel később egy másik bíróság felmentette.

Szántai Attila hat évet és kilenc hónapot letöltött a jogerősen kiszabott 13-ból, nagyrészt olyan bűnözők társaságában, akiknek egyik cimboráját lelőtte, egy másikat súlyosan megsebesített, néhányat pedig úgymond „miatta” csuktak le. Nap mint nap összeverték. Az őrök persze készségesen elfogadták, hogy elesett, azért a sok kék-zöld folt a testén és a fején, ő mégis örült, hogy túlélte a megpróbáltatásokat. Ha elfogadja a sorsát, beletörődik a jogerős ítéletbe, jó magaviselettel már rég túl lenne mindenen. Már letöltötte volna a büntetését, és nem kellene izgulnia azon, hogy mi jöhet még.

Szántai azonban nem fogadta el az ítéletet. Nem volt hajlandó beletörődni abba, hogy azért kell több mint egy évtizeden át rács mögött élnie, mert megvédte magát az ország a rendőrség szerint is egyik legrettegettebb bűnszervezetétől.

Új ügyvédet fogadott, aki perújítást kezdeményezett az ügyében, sikerrel. A Fővárosi Ítélőtábla helyt adott Jován László ügyvéd perújítási kérelmének, új eljárást rendelt el, egyben félbeszakította Szántai büntetését. Minden előjel nélkül egy pénteki napon egyszerűen kitették a börtönből. Most úgy fest a helyzet, hogy bár már hat évet és kilenc hónapot rácsmögött töltött, ügye még nincs jogerősen lezárva…

A huszonegy szobás sashalmi panzió ötgyermekes tulajdonosának kálváriája 2000 karácsonya előtt kezdődött. Egy vendég felvitt magához két örömlányt. Nem tudni, hogy ők, vagy a kíséretükben érkezett „urak” közül valaki 400 ezer forinttal megrövidítette a szállóvendégeket. Szántai rendőrt hívott, a járőrök azonban alighogy körülnéztek, széttárták a karjukat: „az ilyen ügyekben nincs mit tenni, egy hónap múlva küldjük a nyomozást megszüntető határozatot”. Kisvártatva az egyikük óvatosan félrehívta Szántait, hogy tudna egy megoldást az efféle esetek megelőzésére, majd a tulajdonos érdeklődő pillantásán felbuzdulva azonnal fel is hívta ismerősét, Szűcs Tamást, „aki majd elmondja a részleteket”.

Szűcs negyedórán belül a hotelnél volt. Felajánlotta, hogy megvédi a pan ziót a hasonló esetektől. Három nappal később egyik társával, Simon Tamással tért viszsza, és pontosította az ajánlatot: havi 300 ezret kell fizetni, ezért ők garantálják, hogy senki nem fogja zaklatni a vendégeket, nem szúrják ki az autók gumiját, és más kellemetlenségek sem érik sem őket, sem a családot. Szántai naivan megjegyezte, hogy ilyesmi még soha nem fordult elő ebben a szállodában, mire Simon jelentőségteljesen ránézett és vészjóslón azt mondta: de bármikor megtörténhet.

Nem állapodtak meg. Szántai az elkövetkező pár napot arra használta, hogy utánanézzen, ki is ez a Szűcs Tamás. Jó kapcsolatai voltak a kerületi rendőrségen, több főtiszt is nála tartotta a névnapját, születésnapját, nemegyszer tőlük rendelték a kapitányságon tartott rendezvényekre a szendvicset és az üdítőt. „Egy percig se aggódj, utánanézünk és elrendezzük az ügyet, nem lesz semmi gond”, nyugtatgatták. Szűcs Tamás másnap és harmadnap is jelentkezett, ám semmi jelét nem adta annak, hogy bárkitől is tartana, pláne nem a rendőrségtől.

Végül néhány környékbeli ismerőse világosította fel Szántait, hogy Szűcs Tamás és társai az ország legnagyobb, legszervezettebb, legkegyetlenebb bűnszervezetének, az úgynevezett Fekete Seregnek a katonái. Vezetőjük, Magyar Róbert azzal kérkedik, hogy ha kell, néhány óra alatt ezer fegyverest is képes csatasorba állítani. (Magyar Róbertet később elfogták, és maffiavádakkal bíróság elé állították. Mivel három évet töltött előzetesben, és még nem született ítélet az ügyében, a bíróság az akkor hatályos előírásoknak megfelelően házi őrizetbe helyezte, ahonnanmegszökött, és jelenleg ismeretlen helyen tartózkodik. Távollétében ténylegesen életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték.)

Addigra persze Szántai, ha nem mondják neki, akkor is rájött volna, kikkel húzott ujjat. Egyre több feltűnően kigyúrt és látványosan kopasz fiatalembert tért be a szálloda bárjába, hangoskodtak, zaklatták a nem közülük való vendégeket, de egy fillért sem költöttek, még ásványvízre sem. Közben Szűcs rendszeresen hívogatta telefonon, hogy „a főnök vár a Colosseum Diszkóban”, alá kellene már végre írni a szerződést a panzió őrzéséről. Engedékenyen hozzátette, kezdetben elég lesz havi százezer is, aztán majd meglátják, mit enged meg a forgalom.

Szántai tudta, ha egyszer fizet, élete végéig fizetnie kell. Ezt pedig nem akarta. Bár egyre kevésbé bízott abban, hogy a rendőrség „levakarja róla ezt a bandát”, húzta az időt, hátha történik valami. 2001. január 5-én két olasz orvos vendége egy kis éjszakai kiruccanásra átment a Szántai panziójához közeli Fekete Pillangóba. Rossz hírű hely volt ez annak idején. Rendszeresek voltak a túlszámlázások, „lehúzták”, meglopták a külföldieket, persze a hazai vendégeket is, és aki szólni mert, annak a Fekete Sereg ott állomásozó katonái ellátták a baját.

Miután az orvosok sofőrje aggódott, hogy a doktorok a tervezettnél jóval tovább maradtak el, szólt Szántainak, aki felöltözött és az olaszok után indult a Fekete Pillangóba. Az ajtóban Szűcs Tamás és négy embere fogadták. Beinvitálták, pezsgővel kínálták – ivott is egy kortyot –, majd közrefogták és újra emlékeztették, hogy már nagyon itt volna az ideje aláírni azt a szerződést. Egy szál alsónadrágra és zoknira vetkőztették, hogy ne tudjon elmenekülni, majd újra „megkérték”, írja már alá a szerződést. Nemet mondott, mire Szűcs állcsúcson ütötte. Azonnal elvesztette az eszméletét. Ez később még egyszer megismétlődött. Amikor újra magához tért, Szűcs embereinek lazaságát kihasználva felkapott egy bárszéket, és azzal hadonászva utat tört magának a kijárat felé.

Kijutott, Szűcs és emberei azonban követték a panzióig. Mindenáron viszsza akarták vinni, hogy találkozzon a főnökkel, és írja alá a szerződést. Szántainak sikerül bemenekülnie saját panziójába. Mire üldözői betörték az ajtót, már a recepció melletti helyiségben volt, elővette csőre töltött Smith & Wessonját. Üldözői azonban nem ijedtek meg, odabent is folytatódott a dulakodás, Szűcs és a mellette „harcoló” Vajda József mindenáron magával akarta vinni Szántait.

Az első lövés a bejárati ajtóban dördült el. Szántai kiváló lövő volt, gyakorlott sportlövő, azt mondta, nem akart senkit lelőni, abban bízott, hogy a fegyver puszta látványa visszakozásra kényszeríti támadóit. Tévedett. Vajda rátámadt, s dulakodás közben a fegyver elsült. A fiatalember holtan esett össze. Majd kisvártatva –„most megöllek, a kurva anyádat” – Szűcs is rárontott. Szántai éppen háttal állt neki. Az utolsó pillanatban vette észre a közeledő támadót, amikor megfordult, Szűcs már olyan közel volt, hogy majdnem megragadta a fegyvert tartó kezét. Szántai lőtt, Szűcs kissé tántorogva elindult viszsza, a Fekete Pillangó felé, majd pár méterre onnan, ahol a lövést kapta, leült az árok szélére, és felhívott valakit telefonon. Percekkel később, még a rendőrök előtt, Szűcs egyik embere egy terhes nőtt hozott a helyszínre, aki váltott pár szót Szűccsel, majd elment. Szántai szerint akkor vitték el a támadók fegyvereit, ezért nem találta meg a rendőrség később a késes bokszert és a többi ütő-szúró szerszámot.

Ez volt Szántai verziója a nyomozás során és a bíróság előtt is. Támadói ezzel szemben azt állították, hogy egy tízezer forintos adósság miatt keveredtek szóváltásba Szántaival, aki őrjöngeni kezdett a Fekete Pillangóban, majd levetette a ruháit és hiányos öltözékben elrohant. Későbbi sértettjei csak azért mentek utána, hogy visszaadják a ruháit. Már majdnem a panzió előtt voltak, amikor Szántai minden ok nélkül lőni kezdett rájuk.

Amikor májusban megkérdeztem Szántait, a történtek fényében mit tenne másképp, némi gondolkodás után azt felelte, már a recepció előtt szét kellett volna lőni mindkét gazember fejét, mert akkor legalább nem vonta volna kétségbe az igen tisztelt bíróság, hogy azok ketten betörtek a szállodájába, rátámadtak a családtagjaira, és törtek-zúztak odabent.

Az első eljárásban az első fokon eljáró bíróság 13 év fegyházra ítélte Szántait. A másodfokú bíróság helybenhagyta az ítéletet, bár az eljáró tanács is érezte a helyzet furcsaságát, avagy ahogy az ítélet indoklásában fogalmazott: az ügyben lévő „eljárásjogi csavart”. Tudniillik Szántai ügyével párhuzamosan zajlott egy eljárás Szűcsék ellen Szántai és mások sérelmére elkövetett csoportos rablás miatt, továbbá bűnpártolásért és hivatali visszaélésért eljárás folyt az ellen a rendőr ellen is, aki Szántaira hozta a Fekete Sereget.

Szántai – bár mindig ugyanazt mondta – a saját ügyében szavahihetetlen volt, hiszen vádlottként akár hazudhat is, a támadói ellen rablásért folyó eljárásban viszont szavahihető tanú volt, hisz a tanú igazmondásra kötelezett. Hogy annak idején miért nem egyesítették a három ügyet, máig rejtély. Mint ahogy az is, hogy befolyásolta-e bármelyik nyomozást is az a tény, hogy pont egy rendőr javasolta Szántainak, hogy védelemért az ország leghírhedtebb bűnszervezetéhez forduljon, s hogy a támadók egyike, Vajda József édesapja szintén rendőr volt az egyik budapesti kerületi kapitányságon.

Miután a Fővárosi Ítélőtábla elrendelte a perújítást, az új eljárásban eljáró bíróság az ítélethozatalkor már figyelembe vehette a Szűcsék ellen rablás és más bűncselekmények miatt, valamint a hivatali visszaéléssel gyanúsított rendőr ellen indult eljárásban hozott (s addigra szintén jogerőre emelkedett) ítéleteket. A három ügyet összevetve a bíróság – az első eljárásban ítélkező tanáccsal ellentétben – arra a következtetésre jutott, hogy a rendőrség által is elismerten az ország leghírhedtebb bűnszervezetének folyamatos zsarolása, fenyegetése hatására Szántai jogosan érezhette veszélyben az életét, ezért felmentette az eredetileg kétrendbeli emberölés kísérletének vádja alól. Leegyszerűsítve: Szántai Szűcsöt jogos védelmi helyzetben lőtte meg, Vajda esetében viszont dulakodás közben, véletlenül sült el a fegyver, mondhatni: baleset történt.

Az ügyészség fellebbezett, a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség szerint Szántait mindkét esetben jogos védelem címén kell felmenteni, mivel az a tény, hogy csőre töltött fegyver volt nála, azt mutatja, hogy ha nem is kívánta, de belenyugodott abba, hogy fegyverhasználata akár halálos eredménnyel is járhat.

A Fővárosi Ítélőtábla március 6-án tárgyalja Szántai ügyét.

Magyarország január elsejétől hatályos alaptörvénye kimondja (Szabadság és felelősség, V. cikk): Mindenkinek joga van törvényben meghatározottak szerint a személye, illetve a tulajdona ellen intézett vagy az ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához.

Persze a törvény, amelyben meghatározottak szerint megvédhetjük magunkat, még nem készült el.

Szántai Attila nem fogadta el az ítéletet
Szántai Attila nem fogadta el az ítéletet
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.