Scrooge szelleme kísért karácsonykor

A recessziótól függetlenül is egyre „szellősebb” körülmények között intézhették karácsonyi bevásárlásaikat az idén a londoniak: a tömeget jelentősen csökkenti a világhálón keresztüli vásárlás térhódítása. Pedig egy hétvégére még a buszokat is kitiltották a világ egyik legismertebb bevásárlóutcájából, az Oxford Streetről. A vonzerőt tovább fokozták különféle vásárlási kedvezményekkel.

Az idei karácsonyi szezonban egymásnak ellentmondó jelenségek érvényesülnek. Talán még a társadalom legmódosabb tagjai sem feledkeznek meg a gazdasági megtorpanásról, különösen az állami szektorban dolgozókat fenyegető leépítésekről. A recessziós hangulat ellenére karácsonykor a legtöbben kitesznek magukért, gyakran erejükön felül költekezve, vagyis a végsőkig feszítve hitelkártyakeretüket. Ha hinni lehet a londoniak délutáni lapjában, az Evening Standardben megjelent adatnak, a fővárosiak átlagosan elképesztő 596 fontot (közel 220 ezer forint) költenek ajándékra. Dickens Karácsonyi énekének főhőse, a fösvény, a „szeretet ünnepét” megvető Ebenezer Scrooge szelleme ennek ellenére áthatotta a vásárlási főszezont.

Az év során fokozatosan terjedtek, de decemberre valósággal elburjánzottak az e-mailen érkező kuponok, amelyekkel online vagy a hagyományos üzletekben akár 30-40 százalékot elérő árkedvezményt lehetett elérni. A választék széles skálán mozgott, a könyvektől a ruhákon át a háztartási gépekig. De sokszor nem is volt szükség kuponokra, mert minden korábbinál több üzlet adta fel már december közepén a reményt, hogy teljes áron adjon túl téli raktárkészletén. A máskor rögtön december 26-án kezdődő leárazásokat az idén előrébb hozták, így azok jártak jól, akik az utolsó pillanatig kivártak.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.