Pettyes

Ne mi nyerjük a legtöbbet! – intette üzlettársait egy tokaji káefté „nem taggyűlésén” egy korábbi miniszterelnök, és sikerült nekik, sokat nyertek az állami pénzből, de nem ők a legtöbbet.

Most ugyanaz a miniszterelnök, de figyelme az aszútól a labda felé fordult. Kicsit megereszkedett, megőszült, már nem fut úgy, mint régen, úgyhogy gründolt magának egy futballakadémiát. Nagyon szép létesítmény, már csak egy centerpálya hiányzik róla. Kértek rá nagyjából négymilliárd forintot, de valakinek nyilván beugrott, hogy a kormányfő megvesztegethetetlen, rigorózusan elvhű, már-már puritán ember, akitől távol áll a konkrét döntések befolyásolása, semmi ilyesmibe a világért bele nem szólna, és akkor is örülni fog, ha az általa oly nagyon kedvelt Felcsúton mindössze hárommilliárd adóforintból épül meg a centerpálya, ahová gyakorlatilag a település egész férfilakossága befér, ha egy vasárnap délután esetleg minőségi futballt vágyik nézni – és a Barca vagy a (bármelyik) City éppen nem játszik a tévében.

Ugyanakkor ha kell, elveszi a magánnyugdíjpénztárakban összegyűjtött ezermilliárdokat, a bankoktól a hitelezésre szánt tőkét, felemeli az áfát, kitapossa a multikból a pejslit, nekünk meg a belünket – de focira, hipp-hopp, előteremt úgy húszmilliárd, a költségvetésbe be nem fizetendő forintot, negyvenért épít egy új Népstadiont, tizenkettőért a debreceni Lokinak egy másikat, százmilliókért beléptetőrendszereket vesz (már megint!) Győrbe és Fehérvárra. Nem aprózza el. Egy vezetőnél fontos, hogy tudja, mi a fontos. Hogy mi a prioritás. Jó kis irányító: ha kell, hát „hálóba pofozza a pettyest”.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.