A lépés, amelyet sokan a szigetország tradicionális „fényes elszigeteltségéhez” való viszszatérésként minősítettek, több szempontból is fordulópont. Nagy-Britannia eltávolodhat az euró válságával gyötrődő, a francia–német tengely által vezetett Európától, egyben a világ feltörekvő piacai felé fordulhat. A belpolitikában nehéz másként értékelni a történteket, mint hogy a Konzervatív Párt modernizációját zászlajára tűző vezető meghajolt a tory jobboldal és főként az euro szkeptikusok előtt. Az európai vétó jelentőségét a brit sajtó Margaret Thatcher vakmerőségéhez hasonlítja, aki 1982-ben katonai választ adott a Falkland-szigetek argentin megszállására.

Nagy utat tett meg a brit–francia viszony másfél év alatt. A koalíciós kormány tavaly májusi megalakulása után Cameron első külföldi útja Párizsba vezetett, ahol Nicolas Sarkozyvel ünnepélyes ígéretet tettek, hogy „kesztyűs kézzel” bánnak egymással. (Egy hónappal később azután a francia elnöki párt a legnagyobb megbecsüléssel látta vendégül Cameron, akinek „Sarko” múlt péntek hajnalban már kezet sem volt hajlandó nyújtani.) Cameron második nemzetközi fellépésének színhelye annak idején Berlin volt, és még két héttel ezelőtt is úgy tűnt, hogy Merkel és ő képesek a pragmatikus együttműködésre.

A brit politikus nem mérte fel, hogy – a frankfurti törekvések fényében – nem szerencsés különleges jogokat követelni a Citynek, főleg az európai főhadiszállásukat ott berendező amerikai bankoknak. Tudnia kellett volna azt is, hogy merev tárgyalási pozíciója Sarkozy karjaiba löki a német kancellárt. Angela Merkel sértőnek tarthatta, hogy brit partnere nem érti meg, mennyire szeretné már megoldani az euró zóna csaknem két éve húzódó válságát, és mennyire szeretne ennek során rá is támaszkodni.

David Cameron és Orbán Viktor mindeközben valószínűtlen „ágyastársaknak” tűntek az alatt a néhány óra alatt, amikor a magyar kormányfőt is a megállapodás ellenzői közé sorolták. A Financial Times „rangon aluli házasságról” beszélt az egyaránt konzervatív, de az Európai Parlamentben is külön csoporthoz tartozó miniszterelnökök között.

A brüsszeli vétó új fejezetet indított a brit koalíciós pártok közötti kapcsolatban is. Nick Clegg miniszterelnök-helyettes világossá tette, hogy „nincs több kompromisszum az euroszkeptikusokkal”. A Liberális Demokraták vezetőjét „elfelejtették” tájékoztatni a vétó tervéről. A Munkáspárt vezetője, Ed Miliband úgy ítélte meg, hogy az elutasítás „rossz az üzleti élet, rossz a munkahelyek és rossz Nagy-Britannia szempontjából”. A toryk ismételt piszkálódása ellenére sem mondta ki viszont egyértelműen, vajon a Labour megszavazta vagy elutasította volna a szerződésmódosítást.