Szereposztó

Tíz éve nem volt olyan mértékű alapszabály-módosítás a szocialistáknál, mint szombaton: a történelmi pillanatot és a politikai alapvetésnek szánt – egyébként valóban messzire mutató és tartalmas – kiáltványt is elfedi azonban a pártelnök szándéknyilatkozata a régi nagy bölények háttérbe vonultatásáról.

Hogy elvárják a megújulást, vitathatatlanul jogos, s az ideje is itt lenne – ahogy tény az is, hogy megújulásról régi szájjal beszélni nem praktikus. Mesterházy Attila azonban – talán kicsit megrészegülve a gyurcsánytalanított levegőtől – a régi harcosokra mutogatással mintha azt jelezte volna: elmúlt másfél éves elnökségének idejére is felmentést kér a felelősség alól. Csakhogy a bölények már szinte semmilyen szinten nincsenek benne a formális pártvezetésben.

A pártelnök ugyanakkor hazárdjátékot is játszik, mert új cseresort kér úgy, hogy a padon alig ül friss támadó. Gyurcsánynak ugyanis abban lehet igazsága, hogy a tehetséget nem kell keresni, az utat tör magának. Nem érzékeljük most ezt a nagy úttörést. Mesterházy történelmi időben vette át a párt irányítását. Része volt abban, hogy az MSZP nem jutott el a teljes széthullásig, és most hangos szó nélkül végigvitte az alapszabály teljes átírását.

Ez fontos eredmény, egyértelmű vezetői kvalitás. De észre kell venni azt is, hogy egyelőre leginkább a „civilek” képesek tízezreket az utcára vinni, a rezidensek tudnak látványos ellenállást szervezni, a szakszervezeti politikusok tudnak az emberek nyelvén beszélni. Ezt egy „váltópártnak” is hoznia kell: ehhez pedig a belső lökdösődésnél jóval több kell.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.