Gyerekkori vágyak

Justin Timberlake sokszoros milliomos, és nem különösebben izgatja a pénz, de amikor megkapta Andrew Niccol forgatókönyvét (Lopott idő), két napig azon törte a fejét, mennyit ér az élet, ha gazdag vagy és mennyit, ha szegény.

Dorottya és Dóra − fiatal nők a rendszerellenes mozgalomban

Fiatal nők a rendszerellenes mozgalomban: Karsay Dorottya, a civil aktivista és Polgár Dóra, a „politikus” civil.

Valahol a Dunánál

A Fidesz-kormány (legalábbis annak vezetője) ezek szerint szereti ugyan József Attilát, azonban mégis eltávolítja a szobrát, mert ugyanúgy vagy talán még jobban kedveli azt a kort, amely nem nagyon szívelte József Attilát.

Zsilett

Vége van a tornaórának.

„A magyar népet felszólítom”

„A zsebemben lévő, az aznapi, tervbe vett minisztertanácsra szánt előterjesztéssel átsétáltam a Szabadság téren lévő amerikai követségre.

 

Megvagytok egymással

Az autó kereke nagyot huppant a híd közepén, ki is esett a főügyész kezéből a toll. Írónak készült korábban, így szerette a jó tollakat, éppen egy Waterman’s Edson 125-tel írt volna alá egy hétköznapi meggyanúsítást.

„Mostanában a gyanúsítások miatt dolgozni sem tudok”, sóhajtott magában, „még a Parlamentbe menet is ezekkel kell foglalkoznom”. A huppanó után újra belekezdett az aláírásba, sikerrel. A Waterman’s Edson 125-öt gyönyörű körülmények között vehette át a főügyész: át kellett repülnie az óceá non, hogy Párizsban, az Elnöktől megkaphassa a nevére kiállított, számozott példányt. „Micsoda egy hétvége volt!”

Latin-Amerikában az ilyen ajándékok nem voltak mindennaposak. De ha egyegy nagy beruházás, egy út, egy felüljáró vagy legritkább esetben egy híd elkészül, akkor azért azt szokás volt megünnepelni. Latin-Amerikában a vallási ünnepeket a nép az utcán hetekig tartotta. Az útünnepek azonban repülőutakkal jártak együtt és a népi ünnepeknél jóval csendesebben zajlottak, a nép nem is nagyon tudott róla. Ellentétben az egyházi megemlékezésekkel, az útünnepek nem kötődtek fix időpontokhoz, leginkább nem is otthon tartották meg. A nép ünnepei hétköznapi szünnapokat jelentettek, az útünnepek azonban a hétvégét foglalták le.

A híd közepén ment át a vonat, ami furcsa volt. A tavaly befejeződött hároméves felújításból tizenkét hónapig tartott a „Három hónap nem a világ” névre hallgató vágányzárprogram, melynek ideje alatt mindenki a szokottnál jóval idegesebb volt. Egy éven keresztül csak a másik hídon lehetett közlekedni a Parlament felé, ami szinte megbénította az államéletet. Az a cég, amely a programot végrehajtotta, kiemelt türelmet kért a tevékenységéhez. A vágányzárás ugyanis óriá si odafigyelést, leleményességet, szakértelmet igényelt. Ahhoz csak egy cég érthetett, az, amelyiket erre képeztek ki. Őket mindenki ismerte, hogyne ismerte volna, amikor a tulajdonos a gazdasági miniszter ikertestvére volt. Ezt azért ők titkolták, de a bennfentesek értesülhettek róla. Ha akartak. Az egyik hosszú hajat növesztett, a másik rövidet. A bajusz és a szakáll, a szemüveg és a megcsináltatott szem, az állandó öltöny, illetve pulóver is megkülönböztette őket. Mindkettőnek szőke felesége volt azonban, hosszú hajjal. Ők is ikrek voltak, ezt nem tudták titkolni.

A sajtó a bejelentésüggyel volt elfoglalva. A város kettővel azelőtti polgármesterét vádolta meg az ügyészség éppen, hogy felesége helyett a szeretőjét jelentette be egy berlini konferencián, és ezzel komoly presztízsvereséget szenvedett a nemzet. Az ügy régóta tartott, közel száz közéleti személyiség kikérdezése után vádemelési szakaszba érkezett. Fárasztó volt ez a bonyolult és komoly ügy a nyomozó hatóságnak.

A hidakon kialakult huppanókra egy azóta eltűnt bulvárújság eltűnt munkatársa hívta fel a figyelmet. A hidat ugyanis annak idején, mikor a nagy versenyben megnyerte egy cég, amelyet a miniszterelnök unokatestvére – ki az ellenzék vezérének is a sógora volt – birtokolt, szóval akkor egyenesre tervezték. A Megvagytok egymással című egykori lap újságírója szerint a huppanók a rossz minőségű alapanyag miatt alakultak ki az átadás utáni első hónap végére.

A média hamar leszállt a témáról, mert az ügyészség alapos munkával megállapította, hogy képzelgés az egész, a hídon nincsenek huppanók. Egyedül a Megvagytok tartott ki álláspontja mellett, állítván, hogy a hossztartók hegesztését két oldalról két géppel, középről kifelé haladva kellett volna elvégezni a hegesztés miatti vetemedések csökkentése érdekében. Ezt azonban a cég nem tette meg, sőt, az elkészült hídelemek nem az előírt mérések és vizsgálatok után kerültek a szemcseszóró kabinba. Így azonban a hídelemek két nappal hamarabb mentek tönkre, mint a Megvagytok, amely elvesztette összes komolyabb reklámbevételét ezek után a cikkek után. Az újságíró hamis feljelentés miatt lett gyanúsított, ügye most szombatig, eltűnése miatt nem került vádemelési szakaszba.

A vonat a Parlament mellől indult az ország déli része felé. A pályaudvart az ellenzék vezérének felesége takaríttatta saját cégével, illetve az utóbbi időben ő szerezte be a legújabb mozdonyokat is. Volt is otthon nagy veszekedés, majdnem elváltak csendben, a nyilvánosság kizárása mellett, amikor a férj napirend utáni felszólalásokban kampányt indított a híddal kapcsolatos gazdasági ügyek kivizsgálására. A család azonban Latin-Amerikában a legfontosabb érték, így mindenki boldogságára, beleértve a püspöki kart is, a pár együtt maradt, az ellenzék pedig a szent érték védelme érdekében hamar leszállt a témáról.

A vonaton és mellette az autókkal naponta haladtakmunkába és haza az állam képviselői, a politikusok. Fontos munkát végeztek. A sofőr mögött ülve vagy a vonatablakból ki-kitekintve bámulták csodás fővárosukat, a széles folyóval. Büszkék voltak a nemzet korábbi hőseire, az ősökre, akiknek ez a szép, spanyol ajkú ország a függetlenségét köszönhette. Szerették ilyenkor megigazítani a nyakkendőjüket, hiszen érezték, most éppen ők a korszak nagyjai, a nemzet iránytűi. Szerették érezni, hogy a híd újjáépítésében, amely egyenértékű volt a nemzet nagyságának sokadszori prezentációjával, ők is részt vettek. „Csak ne lenne az a sok vidéki korrupciós ügy, akkor minden rendben lenne”, gondolta a főügyész. Átérve a hídon, becsukta a mappáját. Fekete volt a borítója. Benne a fehér lapok mind alá voltak írva. Újabb tizenkét ember lesz a héten letartóztatva. Mert Latin-Amerikában minden fekete és fehér.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.