Mert azt még lenyeltük, hogy Orbán Viktor legfontosabb üzenete az uniós csúcsról a magyar népnek még Brüsszelből az volt: a legfontosabb, hogy az euró stabilizálása nem kerül egyetlen fillérünkbe sem. 

Mintha a magyar a Holdon élne, és nem Európa és az unió kellős közepén. De azt már végképp nem tudjuk hová tenni, hogy, mint a közrádiónak kijelentette: nem fog olyan országban élni, ahol egymillió embernek kell szembenéznie az adósrabszolgasággal. Tátjuk a szánk.

Ezt az egymilliót nem bankárhordák rabolták el. Ez az egymillió azzal a tudattal vette fel devizahitelét, hogy az utána fizetett kamat kisebb, mint a forinthitelé. És abban a tudatban vette fel, hogy a jövője van annyira biztos, hogy vissza is tudja fizetni. Semmi oka nem volt mást gondolni – nem sejthette a világválságot és azt sem, hogy 2010 nyarán szabadságharcra indulunk az IMF ellen.

Az orbáni adósrabszolgaság akkor kezdődött. Addig az ország finanszírozható volt, nem utolsósorban a 2008 őszén, a csőd ellen felvett IMF-hitelnek köszönhetően. A Bajnai-kormány hárommilliárd euró IMF készenléti hitelkerettel adta át az országot.

Egy euró akkor 264 forint volt, ma 300 körül mozog. Az ország kockázati felára akkor 1,7 százalék, ma 5,4 százalékra romlott, és egylépésnyire állunk a bóvli beruházási kategóriától, a tíz, befektetési szempontból legkockázatosabb ország között pedig a 8. helyen állunk.

Szörnyű hírünk van. A kormányfő 2014-ig kénytelen lesz olyan országban élni, amilyenné a kormánya tette. És kénytelenek leszünk mi is.