Hát nem, mondom, és ez nemcsak a Facebookra vonatkozik, hanem arra is, hogy fogalmam sincs, honnan kéne ismernem, nyilván kéne, ezer helyről kellhetne, de nem találok fogódzót, s ettől rögtön lelkifurdalásom támad.

Ne parázzak, mondja segítőleg, egy frusztrált angyal türelmével, hanem Hamburger Jenő. Vagyishogy mi mindketten oda jártunk általános iskolába, csak én cés voltam, ha nem téved, márpedig nem téved, mer neki az emlékezés az egyetlen adrenalin, amit még megengedhet magának. Ráadásul ő most is oda tart, s mondja a város nevét, mindenszentek lerendezése céljából. Az az igazság, az eljárt idő dacára is rögtön megismert, ha nem haragszom.

Dehogy, mondom, és hogy igazán örülök a találkozásnak.

Hát még ő, feleli, és ezzel átteszi az én pultomra a kávéját, retiküljét, prémes slusszkulcsát. Ő még akkor is örül, ha szebb alkalmat is választhattunk volna a találkozásra, már úgy értve, nem ilyen koszorús, halottas celofánőszt, igaz-e? Továbbá le merné fogadni, nekem már az jár a fejemben, hogy most majd jól megírom őt, bizonyára nem az első, nem az utolsó az én izgalmas, mondén életembe, ahol az ilyen kis pontok, mint ő, csak úszkálnak fel-alá a szememben hangtalan.

TETTAMANTI BÉLA RAJZA

Dehogy, mondom.

Ne szabadkozzak, ő is azonnal szabni kezd a fejében, ha meglát egy vég selymet, úgyhogy nem bánja, sőt. Nyugodtan beszéltethetem első személybe vagy másodikba, akárhányadikba, hameg neadj isten konkrétan ráismernek, vagy dehonesztálnám őt, úgyis letagadja bárki szemében, mert élni kell, ha egyre kevesebb is az értelme a dolognak, számára speciel a szimpla túlélés.

Úgy higgyem el, szerdánmég azt se tudta, lesz-e pénze benzinre és koszorúra, aztán hálistennek pittyent a telefonja, hogy megjött egy várt nagyobb összeg,mármint neki nagyobb, kis pontnak a világ szemében. Épp magára kapta a retiküljét, meg pont ezt a kabátot, és rohant, hogy még az inkasszó előtt odaérjen a bankba. Ez hol sikerül, hol nem, most ő volt a gyorsabb. Bizonyos biztosítótól érkezett ez a pénz, aminek nem mondaná a nevét, ha nem haragszom.

Nem haragszom, mondom, és hogy mindegy is.

Francot mindegy, csattan fel, ezt ő most egy életre megtanulta, úgyhogy akár mondhatná is, melyik társaság, de ettől tekintsünk el. Bár az is igaz, ő az ipart már az eset előtt lényegében visszaadta, ahogy hajdanában mondtuk, bétéje csődben, és elhihetem, nem kis pénzével tűnt el, aki eltűnt, a második férje, akit én úgyse ismerek. Ne bánjam!

Egyébként nincs ebbe újdonság, ha neki kicsit pénze van, valaki pillanatok alatt eltűnik vele, vagy valami, a sors, a rossebbtudja micsoda, sorolhatná tételesen, de minek. Ha egy kicsit is megy, azonnal jön valami. Most legutóbb, persze ezt nekem nem kell tudni, az ő kis zászlóvarrodája jött, olyan értelemben, hogy fogta magát, és nyomorultul leégett a szeme láttára, mintha azt mondta volna, nem kell már ide zászló, kisanyukám.

Illetve zászlóüzem.

És ebbe piszokul igaza lett volna az ő varrodája szellemének, ha így szólt volna hozzá, hogy költőien fogalmazzon.Mert én is láthatom, mi van a piacon, ami zászlóáru kell, azt angró hozzák Kínából, meg az ilyen nagybani helyekről, mint mindent, az a kevés, amit ő varrt volna meg, lényegébe kézzel, az nem kellett. Nemzetiszínűbe kivált akkora a túlkínálat, hogy ő otttok úgy zakatoltak el fölötte, mint a lopakodók, illetve fordítva, az ő kis kézi zakatolását odafönn meg se hallották.

EU-zászlót se itt föstetnek a nagyurak, az agglomerációba, meg a hátsó udvarba, nem mondja meg a pontos helyet, hol, mert bár már a biztosító, mint azt talán említette, szerdán végül fizetett, jobb nem ugrálni, névvelcímmelezni az egyszerű embernek.

A zászlóüzem a második férjének az ötlete volt, eleinte szépen ment is, a Csabus

menedzselte a dolgot, meg hozta a munkát a kapcsolatai révén, de aztán ők anynyira megromlottak egymással, itt nem részletezhető okok miatt, hogy az kriminális. Két éve ment rá, amíg sikerült végleg kitennie, magyarán, kifizette, s megfenyegette, hogyha még egyszer meglátja a műhely körül, berakja egy szatyorba a bizonyítékokat, és eljuttatja a pártirodára vagy sejtiroda, már nem is emlékszik. Abban volt minden az illető nemi defektusáról fiatal fiúkat illetőleg, ha értem.

Abba az időbe úgy ki voltak az idegei, hogy legfőképpen lukasakat csinált, mármint zászlókat, vette a kész alapanyagot, szabta, szegte, és csak a lukat vágta bele, illetve endlizte meg. Ne legyen se szabályos luk, se szabálytalan, szakmailag ez volt a legnagyobb kihívás, de egy hetedíziglen benyugtatózott nőnek épp elég.

Egyébként most, az ünnepek múltán szeretné megjegyezni, hogy az ideális az abszolút lukas zászló volna, pont akkora luk, mint a zászló meg a nyél együtt, azon talán messzebb látna, aki kinéz, s gyártani is elég gazdaságos volna, mint annak a királynak a ruháját a mesében. Ezt nem ő találta ki, hanem a volt férje, az első, amikor legutóbb itt járt, nem mondja, hogy nem pénzért, mert azért szokott. Jól van, ő akkor ad neki valamennyit, mivel szegény vidéken él az új családjával, becsorog neki a tető meg a fagy, pedig nemzetközi testőr volt hajdan, s mint egy szekrény, olyan erős, de ez már a múlté.

Ővele az volt, hogy egy szomszéd a rendszerváltoztatáskor lekomcsibérencezte, ráadásul lespriccelte sósavval, de úgy képzeljem el, négy méterről egy hurkatöltőből, és hiába ítélték el az illetőt, s hiába kötötte föl aztán magát az elmekórházban, az ő férje az igazságát nem kapta vissza, nem volt kitől. Erre elmart magától mindenkit, s leköltözött egy tanyára, tíz évig nem látta, mostanában viszont megjelent, szelíden, bánatosan, s egyáltalán nem fából őiránta, ha ezen én esetleg csak nevetek is.

Még esetleg ilyen úgynevezett szélsőradikális zászlóra meg karszalagra volt volna igény, de ő megmondta becsületesen, hogy idehallgassanak, neki, főképp a Csabus után, nem errefele lobog a véleménye zászlója, ő még a natúr Árpád-sávig elmegy, de tovább egy tapodtat se, nem beszélve, hogy önkényuralmi jelkép ügyébe engedélyileg meg van kötve a keze, szószerint ezt mondta, s az ellenvetésre is csak rázta a fejét, hogy nem, oroszlánt se szeretne hímezni eztán a rossz szemével. Azok a fiatalemberek, illetve egy asszonyka vágták ugyan a faarcot, de rögtön megértették, összecsomagolták a mintákat, hátraarc, oszt leléptek.

Ennyit mondhat, ennyi, amit alá tud támasztani.

Azt is meg kell mondja, az igazság kedvéért, hogy a zászlófüstöt nagyon szépen és viccesen fújja a szél, kicsit se büdösebb, mint az átlagember levegője, legföljebb töményebb, akkor az ember hátralép, ha van hova. Ha meg nincs, szívja be, ami van.

Ő ott állt, és egy szaros könny nélkül nézte, amíg csak feketére és lucskosra nem priccelik a tűzoltók a kisműhelyét. A kaszszát meg a papírokat még pont föl bírta kapkodni, és persze a mobilját, aztán szaladás, nem volt mit csinálni. Eléggé késő este volt, zárás után, őróla nem is látszott, hogy benn van, pedig benn volt a sötétben, egyszerűen elbóbiskolt, s már a hőre meg a ropogásra ébredt, bár a selyem inkább sziszeg és puffog, legföljebb a nyelek, azok ropogtak, az a pár tucat, mer nyelekkel nem szívesen foglalkozott, legföljebb külön kérésre, nem boszorkány ő, se esztergályos.

Mondjuk, amikor el volt bóbiskolva, akkor is ezt a volt férjét várta. Úgy képzeljem el, a kisebbik koszorút most is neki viszi, nem mintha nem élne, mert él, hanem ajándékba, hogy rakja reá a rossz anyagi helyzetében a szülei sírjára. Az az igazság, az ilyen találkozásokkor kicsit mindig öszsze is melegednek, a volt testőr, akit, megmondva az igazat, a diktatúrában golyófogóként alkalmaztak, például szívesen sír neki a vállán. Ő, ha nem látja, sohase hitte volna, hogy az üvegszem is könnyezik, de üveg vagy nem, lényegében jólesik, ha megölelgetik az embert, igen, egyszer-kétszer a testi intimitásig menően.

Nem mondana ilyeneket, ha nem lenne tény, hogy én alsó tagozat végén szerelmes voltam őbelé, amit ő akkor nem viszonzott, elnézést kér, de nem, az élet csupa ilyen aszimmetriából áll, anélkül persze, hogy kioktatna vagy ilyesmi. Különben is biztos sietek, nem mintha ő annyira ráérne.

Úgyhogy szerbusz, mondja hirtelen, és hogy most már nyugodtan megpuszilhatjuk egymást, ki tudja, találkozunk-e még, az eddigi gyakoriságunkból kiindulva aligha. De remény mindig van.

Amit meg kérdezni akarok, arra az a válasza, hogy nem, mert ez momentán mindenkinek jó, ahogy a mindenféle ügyvéd, úgy a zászlók sem fognak hiányozni, se őneki, sem senkinek.