A nagyapa visszakérdezett, hogy hogyhogy kik. A gyerek, hogy úgy hogy kik. Ja, mondta a nagyapa, épp bort higított szódával, kell egy kis erő mondogatta mindig, amikor ivott. Akiknek görbe az orra, vetette oda, aztán felhajtotta a higított bort,megtörülte a száját és elindult a konyhaajtó felé, mert lezártnak tekintette a témát. Akkor, szólt utána a gyerek, a nagyapa megállt, hogy a gyerekkel való beszélgetés okán ne hajtson-e felmég egy pohárral, sok lesz, gondolta, és visszakérdezett, hogy mi van akkor. Hogy akkor, fogott bele újra a gyerek és nézett a nagyapára, a nagyapa orrára, a faluban azok zsidók, akiknek görbe az orra? A nagyapa túrt egyet az orrán, nem érezte, hogy a gyerek épp azt nézi. Nem, csak azok a görbeorrúak zsidók, akik különben is zsidók. És a nem görbeorrúakkal is így van, kérdezte a gyerek. A nagyapa erre már nem válaszolt, megnyitotta az ajtót, s az udvarról bejövő állathangok elnyomták a gyerek szavait. Kilépett. A nagymama keverte a levest.

Tudtak magyarul, kérdezte a gyerek. Kik, kérdezett vissza a nagymama. A zsidók, akik itt laktak. Persze, mondta a nagymama, magyarok voltak. Magyarok, mondta csodálkozva a gyerek, azt hittem zsidók? A nagymama nem válaszolt. Valami eszébe jutott, de nem akarta a gyereknek elmondani. Az a felvásárló, aki a malacokat vette át, akinek a szülei idevalósiak voltak, emlékezett is rájuk, a mozi fölötti házban laktak, s tényleg volt egy kisfiuk, meg egy lányuk is, a férfi gabonával kereskedett. Az asszony varrónő volt. Biztos a többiek is emlékeztek rájuk, ott a felvásárlásnál, egy faluban a gabonakereskedőt meg a varrónőt nem lehet nem ismerni, mégsem kérdezte meg senki, hogy mi van a felvá sárló szüleivel, meg a kistestvérével. Ez a faluból származó ember, aki csak azért került ide, mert felvásárló volt a váci húsüzemnél, ő mondta, hogy pont olyan volt, amikor felhajigálták őket a teherautóra, aztán Ipolyságon a vagonokba a különböző falvakból odaszállított embereket, hogy az olyan volt, amilyenek most a malacok.

A szomszéd faluban is megálltak, ott már nem voltak sokan, két család, s a parasztok fölkiabáltak, amikor látták, hogy ott van a Weiss Miska is, hogy most perelj Miska, mert a Weiss Miska ügyvéd volt, s persze a legrosszabb fajtából. De helytelen volt, hogy kiabáltak, mondta a felvásárló, ezzel a furcsa, a faluban senki által nem használt szóval, hogy helytelen, mert a Weiss Miska nem azért volt ott, mert rossz ember volt, a Weiss Miska ott már nem volt a Weiss Miska, ahogyan az ő szülei sem voltak és senki sem volt az, aki korábban volt, mert a karszalagosok, akik a munkát végezték, nem kérdezték, hát te rendes ember vagy, te meg gazember. A karszalagosokat ez egyáltalán nem érdekelte, csak hogy teljesítsék számszerint a kvótát. Aki ott felkerült a teherautóra, már nem volt más csak egy darab zsidó.

Sokan laktak itt, kérdezte a gyerek. Sokan, mondta a nagymama, s hogy egy sem jött vissza közülük csak az az ember, aki a disznókat felvásárolta. Ő sem akart, de munkaköri kötelezettségből kénytelen volt. Hol a gyerekre nézett, hol a levesbe. Miért is történtek ezek a dolgok, gondolta. Nem értette. És a többi ember sem értette, aki a faluban lakott. Hiába tartották be a tíz parancsolatot, hiába kerülték azt a sok-sok halálos meg bocsánatos bűnt, amit a tisztelendő úr felsorolt, mindez nem befolyásolta azt, ami történt. Kavarta a levest, nem akarta, hogy megcsomósodjon a rántás.

És mi lett a dolgaikkal, kérdezte a gyerek. Milyen dolgaikkal? Hát, ami volt nekik, vagy vihették? Ja, nem, egy magtárba hordták össze, tele lett a hatalmas épület bútorokkal, ruhákkal, szőnyegekkel, gyertyatartókkal. A faluból sokan gondolták, hogy kivárják az alkalmas pillanatot és kirabolják a magtárat. Ott sündörögtek az épület körül, mondta a nagymama meg a kocsmában is erről beszéltek. Elmesélték, hogy mennyi kincs van ott, aranyak, meg ezüstök, s hogy végülis mért ne lehetne az az övéké, úgyse jönnek már vissza, s ha visszajönnek mégis ki bizonyíthatná rájuk, hogy ők vitték el. Aztán egy éjjel, amikor az oroszok már egészen közel voltak, amerikai repülők húztak át az égen és dobálták a bombákat. Amerikaiak voltak, kérdezte a gyerek. Azok, mondta a nagymama, valaki látta az egyik pilótát, hogy néger. A visszavonuló németekre akarták, de néhány épp a magtárra esett, és a robbanás meg utána a tűz mindent tönkretett. Nem maradt semmi, kérdezte a gyerek. Semmi, mondta a nagymama. Kár, mondta a gyerek. Nem, mondta a nagymama. Mért, kérdezte a gyerek. Mert legalább tolvajok nem lettünk, mondta a nagymama és tovább keverte a levest.