Gyanúk

Gyurcsány Ferenc nem számít arra, hogy ma az ügyészségen őrizetbe veszik. Nem az ügyészekben bízik, hanem abban, hogy nincs bíró, aki egy ilyen intézkedést jóváhagyna. Valószínűnek tartja viszont, hogy meggyanúsítják.

Mások feltételezik az állam vádhatóságáról, hogy nem engedi ki a meghallgatás után Gyurcsány Ferencet. A volt miniszterelnök elleni – meggyőződésük szerint – koncepciós eljárás miatt tiltakozó petíció több ismert kezdeményezője ezért felhívással fordult „minden demokratához”, kérve: álljanak őrséget Gyurcsány kihallgatása alatt a Központi Nyomozó Főügyészség előtt. Szerintük ugyanis nem kizárt, hogy a gyanúsítotti kihallgatás után Gyurcsány Ferencet helyben őrizetbe veszik. Ez csak Orbán Viktor személyes döntésén múlik – a felhívás szerint.

A politikus meghallgatását a sukorói telekcsere kapcsán hivatali visszaélés gyanúja miatt kezdeményezte a vádhatóság. Gyanújuk szerint Gyurcsány determinálta a kaszinóberuházáshoz kapcsolódó telekcseréről szóló állami döntést. Pedig erre kormányfőként sem volt joga. Kára ebből senkinek nem származott.

Azt az ügyészség sem feltételezi, hogy gyanúsítottjának hasznára vált volna ez az akaratnyilvánítás. Komoly jogi feladatot kell megoldania az ügyészségnek, ha a jog és a józan ész számára is elfogadható érvekkel kíván vád alá helyezni – a rendszerváltás, sőt az azt megelőző három évtized óta először – volt miniszterelnököt. Tán még azt is ki kell találniuk, miként tudnak főbüntetés nélkül csakis mellékbüntetést kiszabni, amellyel viszont örökre eltilthatnák Gyurcsány Ferencet a közügyek gyakorlásától. Nem fog menni.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.