Nem szeretnénk túlságosan kihasználni az időbeli egyezés által szinte tálcán felkínált olcsó vicceket, de azért meg kell jegyeznünk: a mese annyiban mégis hasonlít egy országbüdzsé tervéhez, hogy az is tudja róla, hogy irreális, aki mondja, meg az is, akinek mondják.

De olyan jó hinni benne.

Sokaknak jó volt hinni benne, hogy egy ország varázsütésre megváltoztatható, nem kell hoz zá más, csak a megfelelő iksz a választáson. Sokan megtapasztalták az elmúlt egy év ben, hogy a varázslat nem sikerült.

És nem azért nem sikerült, mert nem akarták elegen, hanem azért nem, mert egy országot nem lehet jogarnak álcázott varázspálcával kormányozni. Még akkor sem, ha azt a jogart vasököllel lengetik a szemünk előtt. A jövő évi költségvetés az elrugaszkodás révületében fogant, de azt már most látjuk, hogy az ország népe az elrugaszkodás helyett már azzal is megelégedne, ha talpon tudna maradni.

Mondhatnánk erre, hogy nem ezt ígérték nekünk, de nem akarjuk kinevettetni magunkat. Inkább fölhívnánk a figyelmet Benedek Elek egyik legszebb meséjére a bús királyfiról, aki a halhatatlanság országát kereste, de nem találta sehol. Egyre csak búsult. Holott talált magának egy ezeréves országot. Aztán egy kétezer éveset, sőt még egy háromezer esztendőset is. De az sem volt elég neki.

Van olyan ember, akinek semmi sem elég.