A tegnap újságja
A tegnap újságja – fél történelem. Aczél e fél történelemből csinált vállalt és vállalhatóan szubjektív egészet. Munkája a tények kivételes tudásán alapul, mégsem történészi összefoglalás, „csak” egy különleges íráskészséget gyakorló újságíró három évtizedes „nézelődésének” lenyomata. Nézelődhetne ugyan kiguvadt szemekkel, nem látna meg semmit, ha ez a – szakmában amúgy legfontosabb – szerv nem éppen az övé volna. Olyan szem, amely válogatni tud, és amely sokszor a leglényegtelenebbnek tűnő apróságban is felfedezi kora lényeges szereplőit és eseményeit.
Aczél ebben is, szemléletében is utolérhetetlen. A három kötetet képtelenség kiolvasni. „Csupán” olvasni lehet, állandóan, folyamatosan lapozgatni. Már persze annak, aki nagyobbrészt felnőtt fejjel élte meg ezt a három évtizedet, 1962-től, a kádári konszolidáció lezárásától 1989-ig, a rendszerváltásig. És ez a fajta olvasó el is szomorodik a csak terjedelmükben apró esszéken. Mert tudatára ébred saját félműveltségének (hol az a fél?). S mert keserűen szembesül azzal: még az átlagnál jobban tájékozódva is mennyire tudatlanul élte végig ezt a három évtizedet.
Mennyire féligazságokban tudta-gondolta-képzelte el valóságnak azt a világot. Ám ne kárhoztassuk magunkat:még ott, ahol szabadnakmondott a sajtó, vagy tágabb értelemben a nyilvánosság, még ott is sokkal kisebb a látható színpad, mint amekkora a félhomályos hátsó traktus, ahonnan az orrunk előtt feszítő szereplőket mozgatják. Ahol pedig zárt a nyilvánosság, ott dúl aztán igazán a pletyka, a szóbeszéd, a jólértesültség. Aczélt olvasva „tisztán” újraélhetjük, mosolyogva, fülbe súgások nélkül tudhatjuk le a közelmúltat.
A szerző persze nem nekünk, hanem azt a valóságot a fenti tudathasadás nélkül, legfeljebb nyomaiban megélő fiatalságnak ajánlja sodronyát. Kitapinthatatlan, mekkora sikerrel jár az ajánlás, mert e nemzedékeket hajlamosak vagyunk a történelem iránt érdekteleneknek betudni. Nekik ízletes történelmi „csali” a három kötet politikai, kulturális és – Török Péter közreműködésével – sportpanorámája. Átfogó kép, a kor megidézett hangulatával: egy politikus, egy színész, egy film, egy háború, egy kiállítás, egy felejthetetlen gól, s ami mögötte van. S ha már a zenét nélkülöznünk kell, hát kárpótlásul ott vannak a lapunk fotórovatának korábbi vezetője, Rédei Ferenc által a szerzőhöz méltó empátiával válogatott fényképek.
Nem az életművem, de életem fő műve – mondta volt az Acélsodronyról Aczél Endre. A Népszabadságnak is aktív publicistájaként a világról napról napra véleményt mondó újságírónak tudva Aczélt, a három kötet tényleg nem a lezárt életműve. És: valóban egy hírlapíró életének méltó fő műve. Amely remélhetően befejezetlen. Ideje lenne nekilátnia a kilencvenes éveknek.