ORGÁNUM A FÖLD ALATT
Hogy ő tisztán látta például, munkába ment méghozzá, hogy aránytalanul kel föl a nap. Vagy megy le. Majdnem felsértették a pévécéhuzatját a kémények meg a tetők, és muszáj volt arra gondoljon, mi lesz, ha kifolyik a sok vörös festék, le a panelházak oldalán, végig a Pityerke utcán, és ettől a kényelmetlen érzésétől elkezdett inkább sietni, nem nézdegélni hátra.
Már rég nem arrafelé sietett, amerre kellett volna, az Örs vezér terére konkrétan, és kezdett semmi se hasonlítani a megszokotthoz, illetve az a valami, táj vagy, nem is tudja, bioszoborpark, az volt a megszokott. Mintha a letartóztatás óta folyton arra sétálna meg-megállva, beleértve ebbe a két ujjat is, ahogyan kiállnak a szántásból. Kinézetre lehetnének márvány, de nem, hanem pont, mint a való diak, csak gyárkéményméretben. Az is betéve stimmel, hogy meleg, női ujjak. A tulajdonosuk mindennap rágta őket, igaz, utána reszelgetett is rajtuk egy keveset, már amennyit egy tövig rágott körmön lehet. Addig se ropizik vagy mogyizik, mondta kacagva, a saját köröm mégiscsak kevesebb kalória.
A nőillető, akiről szó van sajnos, valódi temetkezési kozmetikus volt, amit persze nem közölt ővele rögtön, hanem csak harmadnap, amikor már akkora volt a szerelem, hogy nem volt volna szép csak úgy fölállni, hogy csocsi vagy valami. Meg ő nem is akart volna, dacára, hogy soha életében nem volt a testi közelében senkinek, aki hullákkal foglalkozgat, és annak is dacára, hogy van az emberben egy ilyen ösztönös izé, egy ilyen beijedés vagy hökkenés, amit nem lehet kiiktatni mindenestül.
Kellemetlen testi tünet evégett nem volt. Inkább nagyon édes nő volt, olyan, akivel hamar eltelik az ember. Mint a vajas-citromos krémmel, úgy telik el, hogy közben kívánja is, pedig amilyen véget ért a dolog, neki lassan felejtenie kéne, és mégse. Somlóigaluska-szaga volt vagy madártej-, de leginkább rendes falusitorta-szaga.
Ezt az élményét onnét tudja, hogy őt egyszer, gyerekkorában elvitték egy falusi lakodalomba, és amikor elfáradt, lefektették. Kora reggel egy olyan szobában ébredt, ami tele volt tortával. De telis-tele. Meg krémessel, rigójancsival a plafonon is. Ott érezte így magát, mint ezzel a szegény Diannával, hogy akárhová nyúl, vagy akárhová dörzsöli az akármijét, az jó. Csak sajnos amikor ki akart menni, be volt valahogy zárva az ajtó. Sokáig dörömbölt, de semmi, mer a fúvószenekar mindent elnyomott. Mondjuk, ez a bezártság csak akkor izgatta, amikor hánynia kellett, mivel addig kóstolgatott, amíg a gyönge gyerekgyomor bemondta az unalmast. Már sírt is, mire jött egy nő, aki ott ilyen főnökféle volt, nászasszony vagymi. Ki volt föstve, de a púder alatt is látszott a kis bajusz, mer falun azért sokáig így ment, hogy házi krém, házi make-up. Na, az akkor nagy vihogva kiengedte őt. Tortás a slicced, kisfiú, mondta neki, mer már nem volt józan, és kegyetlenül megrángatta a pajeszát, de ez nem tartozik a tárgyhoz.
A helyzet az, hogy máig van valami megmagyarázhatatlan vágyálmodása a Diannát illetően, magömléskor is, ettől eltekintve is, noha az időtengelye ennek a cselekménynek egy hosszú hétvégénél alig-alig terjedt tovább fizikálisan, mert kedden hazaérkezett a felesége, és mindjárt kiugratta a nyulat a bokorból, amilyen hülye volt ő és jóhiszemű. Erre kommandó, és megtörtént, ami megtörtént, sajnos.
Viszont ez a két ujj őszerinte a győzelem V betűjét mutatja a föld alatt, és hát a Hildegard egyáltalában nem álmodik, annál keményebb és elfoglaltabb teremtés. Ha van valami lelki salakja, csontig kiszau názza, és jól van. Nem valami humoros vagy szórakoztató alkat, összesen egy viccen tud nevetni, a sajátján, Lehel, ne legyél hűtőszekrény, ha eztmondja, akkor tud. Kizárólag Hildegardnak szabad hívni, mert a Máriától kiütést kap. Egyszer az ő anyukája szeretetből lemarikázta, azóta nem beszél vele, esetleg karácsonykor két szót, búék és jónapot.
Azért Lehel, mert ő Lehelre van keresztelve a tér meg a hős vezér után.
Azt mondania se kell most már, hogy az ominózus rajzon a hulahoppkarika ugyanezzel a szerelmi kalandjával van összefüggésbe, mert a Dianna egy számottevően molett hölgy volt, ezért az elhalt mamája instrukcióját követve, aki őt benyomta a Luciditáshoz, rendszeresen hulahoppozott. A nagy mámorukban, amit ő le nem tagad, csak átértékel, még együtt is csinálták, ha értem, mert ő, karcsú létére, pont befért a hulahoppjába, sőt megettek közbe szájjal egy indiánert, ami nem könnyű.
Ez a hölgyemény legelőször az ő hangjába szeretett bele, méghozzá a földalatti mikrofonján keresztül. És ez neki imponált, mer eddig csak leintegették, főleg a Hildegard az operabérletével, hogy ne sivítozzon a fürdőkádban, mert átjön a Széchenyi bácsi. Az ő, hogy úgy mondja, elrablója meg pont ezt szerette, a sugasugabébit, vagy cukicuki, ha magyarul. Azt mondta, egy ilyen orgánumra érdemes az emberiségnek földalattit építeni, mert ha ő énekel odalent, a föntiek táncra perdülnek a bizsergéstől. Annyira szerelmes volt, hogy még csak a mikrofonhangját hallotta, de már vett neki egy selyemköntöst odahazára. Ez is volt a baj, hogy szabályosan készült a cselekményére, ráadásul nem titkolta, hogy készül rá.
A létra az teljesen egyszerű dolog, az a földalattit jelképezi, mer ő, ha nem mondta volna még, kiképzett földalatti-vezető. Az a helyzet, hogy nem vették fel a műszakira, mert kifejezetten gyönge volt matekból, és akkor fogta, és elment a földalattihoz, aztán bele is szeretett a vonatvezetésbe. Ehhöz képest a Hildegard le nem menne a mozgólépcsőn, olyan klausztrofóbiás. Gimnáziumi osztálytárs volt, és egy szerencsétlen véletlen következtében lett terhes az első testi alkalmukkor. Ő meg elvette feleségül, mért ne, gondolta, jobb, mint otthol. Igazság szerint sajnálta is, mer mindig ilyen volt a nőkkel, hogy gyöngéd. Sajnálta, mivel elég csúnya küllemű lány volt, aztán még ez is, hogy terhes lett, mér kúrjon ki vele, ahogy mondani szokás. Ráadásul tetszett neki, hogy valaki egyenesen őtőle terhes, mint valami istentől, Zeusz például.
A Hildegardnak kifejezett célja volt, hogy legyen férje mihamarabb, mert akkor mindjárt vesznek neki lakást a szülei. Aztán az esküvő utáni héten vetélés, meg viharos vérmérgezés, minden szar, és egyszer csak ott álltak tizenkilenc évesen, azzal a tudattal, hogy a Hildegardnak sose lehet többé gyereke. Viszont a lakás már luxusnívóilag készen volt, de a forgó bárpultig, a szantálfa vécépapírtartóig bezárólag.
Így kezdődött a nagybetűs élet, meg úgy, hogy a Hildegard elkezdett a Külkerre járni, több érzelmet nem is nagyon mutatott.Máig úgy van, hogy a tornát jobban szereti, a welnesst meg a biokosztot, mint az élőlényeket. Az, hogy őrá a maga fitneszsöprű módján kifejezetten féltékeny, az abból látszik, hogy nem riadott vissza a rendőri segítségtől se.
Meg persze a pénzt szereti, az üzletet. Az anyja is kőgazdag üzletasszony, orosz, noha még mindig jobb nő, mint a Hildegard. Onnét tudja, hogy mennyi az ő kis földalatti-fizetése, hogy minden hónapban elkéri a slejfnijét, és leszámol fillérre még egyszer annyit, ez a megállapodásuk. Több pénzt nem nagyon ad, úgy kell neki kikönyörögni. Elkéri a slejfnit, lobogtatja, és nevet rajta. Ez még a modelljeidre is kevés lenne, Lehuska, azt mondja. Mert neki komplett megvannak otthol Európa földalattijai a kezdetektől máig. Van egy nagy szoba, terepasztallal a plafonon is, kis földalattinak berendezve. Szóval ezt a Hildegardmind pénzeli, közbenmeg szégyenkezik, hogy a férje effektív vonatvezető, nem valami manager. Ha egyszer-egyszer elviszi magával a társaságába, őneki nem szabadmondania, hogymicsoda, hanem hogy mérnökvállalkozó, és külön tanácsadó cége van. Legföljebb a hobbija a vonatvezetés, ahogy a cárok ácsok voltak, úgy.
Ami mellesleg igaz, mer neki tényleg ez a passziója. Mikor levették járatról, majd megőrült, de hiába mondta, hogy számára pont ez a gyógyszer, a monotónia meg a sötét. Ahogy húzza maga után a föld alatt az iksz ezer tonnát, benne a nép, gyerek meg felnőtt, meg minden, az király, pont ezt szereti gyerekkora óta, hatolni előre egy alagútban kivilágítva. Egyszer nagyon kikapott, mert fölgyújtotta a dunyhát az elemlámpával, jöttek a tűzoltók; ha tollat lát, azóta is hánynia kell. Viszont sokszor gondol arra, hogy ha az anyukája kövér lett volna, biztos nem pofozta volna őtet. Vagy legalább a párnás keze nem fájt volna.
Mert a pofozást ő nem kimondottan szereti, szemben a paskolásos szerelmi lekötözéssel, végtagbilincs igénybevételével is, sajnos, ami végül az ő tragikus félreértésüket okozta a Diannával. Amit most már akkor se tudna visszacsinálni hamis tanúzás nélkül, ha nem sajnálná a családi otthont a tiszta automata, svájci és német kisvonatokkal. Csupa nagyon jó cucc, és aki ezt nem érti meg, annak a büdös életben nem volt még szenvedélye.
