A pedagógusok nyugdíjba mennek, az iskolák az egyházhoz kerülnek

Az óvodák kivételével az egész közoktatásban kevesebb gyerek kezdi meg az új tanévet tavalyhoz képest, a demográfiai apály már a középiskolákat is elérte – derül ki a statisztikákból.

Az általános iskolák padjaiba az idén a tavalyi 756 ezer tanuló helyett csupán 749 ezer ül be, a gimnáziumokba a tavalyi csaknem 199 ezer diák után most csak alig 192 ezer lesz, szakközépiskolákba tavaly 240 ezer diák járt, az idén 233 ezer, a szakiskolákban pedig 129 ezer diák volt, az idén 125 ezer lesz.

Az óvodákba viszont kétezerrel több gyerek jár majd: várhatóan mintegy 340 ezren lesznek, és hosszú idő után most egy kicsivel több lesz az elsős az általános iskolákban is. A tavalyi 97 664 után most 98 700 gyerek veszi életé ben először hátára az iskolatáskát.

Összességében így mintegy 24 ezerrel lesz kevesebb diák, ezzel egyidejűleg – több mint 2200 fővel – csökken a pedagógusok létszáma is, összesen 150 700-an lesznek. A tárca szerint a létszámcsökkenés általában nem elbocsátást jelent, hanem a nyugdíjba menő pedagógusok álláshelyeit nem töltik fel.

A nyár az iskolabezárások és -átszervezések ideje is, így a vakáció alatt az eddigi adatok szerint 24 közoktatási intézmény került át részben vagy egészben egyházi fenntartásba, az oktatási államtitkárság szerint azonban a végleges szám meghaladhatja az ötvenet is. Bevontak továbbá 15 OM-azonosítót (ezeken tartják nyilván a közoktatási intézményeket): igaz, ezek közül 14 intézmény jogutóddal szűnt meg (vagyis másik intézménybe olvadt be). Alakultak viszont új iskolák is: a nyár folyamán a tárca 14 új OM-azonosítót adott ki, ezek közül öt intézmény előzmény nélkül, teljesen újonnan alakult.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.